A borszakírók idén a legtöbb bort a Pannon borrégióból és a Balatoni borrégióból választották be a toplistás borok közé.
Az elmúlt időszakban a borturizmus folyamatos fejlődése figyelhető meg a Balaton környékén (is). Friss gyűjtésünkben a HelloVidék szerkesztőinek, illetve a legismertebb gasztronómiával foglalkozó szaklapok és szakemberek tapasztalatai alapján mutatjuk a legjobb tóparti borászatokat, és boréttermeket.
Nemrég megjelent, „Ez a 25 legjobb strandbüfé 2019 nyarán a Balatonnál”, illetve „Ez az 50 legjobb étterem 2019 nyarán a Balaton partján” című cikkeinkben már bemutattuk, hova érdemes betérni, ha ránk tör az éhség a magyar tengernél. Cikkeinkben azonban, tudatosan, nem tértünk ki a borászatokra, boréttermekre. Fontosnak tartjuk ugyanis hangsúlyozni, hogy a balatoni borturizmus a régió turisztikai kínálatának kiemelt szegmensét jelenti, ez az ágazat van talán a legközelebb a szezonalitás felszámolásához. Ebben pedig – többnyire – élen járnak azok a piaci szereplők, akik rendre bekerülnek tételeikkel a különböző toplistákba.
A borminőség, a borkultúra fejlődésével párhuzamosan ugyanis a borturizmus is egyre fontosabb szerephez jut. Az elmúlt időszakban a borturizmus folyamatos fejlődése figyelhető meg a Balaton környékén (is). Az egyes borrégiók pincészetei egyre inkább felismerik a borturizmus fontosságát, és a fogyasztók számára egyre igényesebb, komplexebb programokat biztosítanak. Arról nem is beszélve, hogy a borászatok számára azért is jelent fontos lehetőséget a borturizmus, hiszen így könnyedén edukálhatják a fogyasztókat, és közvetlenül értékesíthetik a termékeiket számukra. Mint ismert, a Balatonon 6 borvidéket különböztetünk meg:
- Badacsonyi borvidék
- Balatonboglári borvidék
- Balatonfüred-Csopaki borvidék
- Balaton-felvidéki borvidék
- Somlói-borvidék
- Zalai borvidék
„A borturizmus növekvő népszerűségének legfőbb oka, hogy a borkultúrán keresztül a vendégek kapcsolatba kerülhetnek egy térség sajátos vonásaival, hagyományaival, életmódjával, művészetével. Ez az összefüggés különösen indokolja, hogy az adott terület érdekében a térségi szereplők életben tartsák a helyi borokat, ételeket, társadalmi és kulturális kapcsolatokat, hagyományokat, és a térség sajátos légkörét meghatározó egyéb elemeket és azt minél magasabb minőségben, mint „élmény” termékcsomagot értékesítsék a turizmus piacán” – fogalmaztak a 2006-os Borúti Kartában. És akkor nézzük, kik járnak az élen a népzerűsítésben. Friss gyűjtésünkben a HelloVidék szerkesztőinek, illetve a legismertebb gasztronómiával foglalkozó szaklapok és szakemberek tapasztalatai alapján mutatjuk a legjobb tóparti borászatokat, és boréttermeket.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.