Együtt címmel a hazai zenei élet neves muzsikuscsaládjai adnak egy-egy koncertet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán.
Változatos programokkal, látványetetésekkel és más rendkívüli látnivalókkal várják a közönséget augusztus 30-án az Állatkertek éjszakáján, amelyhez az idén országszerte 13 állat-bemutatóhely csatlakozott.
Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója a rendezvényt beharangozó szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a 2012 óta évente megrendezett Állatkertek éjszakája a magyarországi állatkertek legnagyobb szabású és legnépszerűbb közös programja.
Az ország 12 településén - Budakeszin, Budapesten, Debrecenben, Győrben, Jászberényben, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsen, Poroszlón, Szegeden, Veresegyházon és Veszprémben - összesen 13 állatkertben, vadasparkban és állat-bemutatóhelyen várják az érdeklődőket a nyolcadik alkalommal megvalósuló Állatkertek éjszakáján.
Persányi Miklós hangsúlyozta, hogy az Állatkertek éjszakája az egész család számára különleges élményeket kínál a nyár utolsó péntek estéjén. A programok 19 órakor kezdődnek a fővárosi állatkertben, amely éjfélig tart nyitva.
A látogatókat fényfestéssel és filmvetítéssel várják, a programok között szerepel fókashow esti kivilágításban, elefánttréning, zsiráf- és orrszarvú-etetés, valamint látványetetést tartanak a cebui disznóknál, a komodói sárkányoknál, az aldabrai óriásteknősöknél és a kis tigrispitonoknál is. A látogatók többek között találkozhatnak a cukormókussal, a kuszkusszal és a szakállas agámával. Jégszobrász-bemutató, fénytánc és többféle zenés program, köztük a Kistehén Tánczenekar fellépése is megtalálható a kínálatban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Kiemelte: az idén limitálják a belépést az eseményre, egy bizonyos létszám felett már nem adnak el jegyeket. A belépők azonban már most megvásárolhatók, elővételben kedvezményesen. A Fővárosi Állat- és Növénykertbe, a Tropicariumba és a Budakeszi Vadasparkba mindhárom helyszínre érvényes közös belépő is váltható. A főigazgató kitért arra, hogy kubai krokodilok költöznek szerdán a fővárosi állatkertbe. A dán partnerintézményből érkező állatok az egyik legritkább krokodilféle, egy kritikusan veszélyeztetett faj képviselői.
- A budapesti Tropicariumban az utolsó nyári hétvégén minden nap látványetetésekkel várják a közönséget: pénteken este kőhal, aligátor, tatu és muréna, szombaton délelőtt kajmán, rája, majom és keselyűteknős, vasárnap délelőtt pedig rája, majom és piranha etetését nézhetik meg a látogatók.
- A Budakeszi Vadasparkban is éjszakai látványetetésekkel, szakvezetésekkel készülnek, az éjszakai rovarvilágot is megismerhetik a látogatók, akik játékos foglalkoztatókon is részt vehetnek. A kapukat 19 órakor nyitják és 23 óráig tartanak a programok.
- A debreceni Nagyerdei Kultúrparkban is megismerheti a közönség a kert titokzatos éjszakai életét. A látogatók szakvezetéseken leshetnek a kulisszák mögé, ehető növényeket és rovarokat kóstolhatnak, és az idén is átadnak egy új állatbemutatót. Egész este közlekedik a kisvasút, és üzemel a Vidámpark.
- A győri Xantus János Állatkertben 22 óráig várják a vendégeket. A közönség megfigyelheti a tigrisek, a medvék és a vadkutyák etetését, emellett "nem szeretem" állatokkal, kígyókkal, csótányokkal is találkozhat.
- A Kecskeméti Vadaskertet fáklyákkal világítják meg ezen az estén, és családias hangulatú programokkal készülnek. A gondozók többek között tigrisek, majmok, lámák, oroszlánok etetését mutatják be, hüllőshow-val készülnek, emellett a Csörömpölők Együttes is koncertet ad.
- A Miskolci Állatkert és Kultúrpark 23 óráig várja a közönséget, minden korosztály számára kínálnak programokat. Érdekes hüllőkkel, kétéltűekkel és rovarokkal ismerkedhetnek meg a látogatók, akik csillagászbemutatón is részt vehetnek, a denevéreket, a tigriseket, a medvéket, a mosómedvéket, az éjszaka aktív állatokat is megfigyelhetik. A Magyar Madártani Egyesület munkatársainak közreműködésével a Bükki Nemzeti Park éjjeli ragadozó madaraival is megismerkedhetnek a látogatók.
- A Pécsi Állatkertben pénteken és szombaton is lesznek programok. Látványetetések, fényfestés, koncertek, tűzzsonglőr-bemutatók, csillagászati programok, bátorságpróbák is várják az érdeklődőket.
Az esemény részletes programjai az állatkertek honlapján olvashatók.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?