Kevesek kiváltsága: itt nyaralnak a kiégett pesti karrieristák

2019. július 21. 07:59

Alig telhet úgy el nap júliusban a Dráván, hogy ne látnánk a folyón vizitúrázókat. Kenuval, kajakkal eveznek Európa legtisztább vizű folyóján. Mint minden nyáron, idén is összesen százhúsz kilométert evezhetünk Európa varázslatos, csodákban bővelkedő vízi paradicsomában, a horvát-magyar határ mentén. Évente nem kevesebb, mint 1 200 vizitúra engedélyt adnak ki a teljes szakaszra, amelyeket a Duna-Dráva Nemzeti Park, a Barcsi Vizitúra Szakosztály és több utazási iroda szakvezetéses túrái töltenek ki. Bár az időjárás eddig kissé szélsőségesen változott a kánikula és az esős napok között, a szabad helyek gyorsan elfogytak.

Őrtilostól Drávaszabolcsig százhúsz kilométeren, húsz kilométerenként hét táborhelyen pihenhetnek meg a fáradt vizitúrázók. A víz hihetetlenül gyors folyású, akár hét kilométert is megtesz óránként, miközben a táj sohasem egyforma. Ez utóbbi rendkívül változatos állatvilágot vonz a környékre: a magyarországi halfajok kétharmada mellett az ártéri madárvilág képviselőit is felvonulnak, köztük szürke gémek, nagy kócsagok, jégmadár és az ország legnagyobb populációját képviselő rétisas. A rövidebb élményekre vágyók választhatnak egynapos evezéseket, míg a bátrabbak akár a hosszabb, Mura-Dráva vízitúrákat is kipróbálhatják, ahol gyakorlatilag érintetlen területeken evezhetünk végig.

Évente 1 200 vizitúra engedély adható ki a teljes szakaszra, ám ezt nem mindig szokták kihasználni a kajakozás, a kenuzás és a természet szerelmesei. Általában hét-nyolcszáz jelentkező van egy évben, ami idén kevesebb, 600 főt jelent. Ehhez hozzáadódnak az egynapos evezések résztvevői, akik körülbelül négy-ötszáz túrázót tesznek ki évente, akik nem tartoznak bele az 1 200 fős keretbe, ami csak a teljes szakaszon végigevezők számára előírás. A létszámcsökkenés részben arra vezethető vissza, hogy a turisták egyre inkább a kényelmet keresik, hiányolják például a wifit, miközben térerő sincs sok helyen. Ezzel szemben a többség pont a nomád körülményeket és a térerő-mentességet szereti. Főleg a nagyvárosokból, Budapestről érkezőkre érvényes ez, akik örülnek annak, hogy erre a pár napra kiszakadhatnak a mindennapi pörgésből, természetközelben vannak, távol a világ zajától. Ők így töltődnek fel, ahol a fő vonzerő a vadregényes táj, a nemzeti park

– mondta el a HelloVidék kérdésére Schulcz Andrea, a Duna-Dráva Nemzeti Park ökoturisztikai referense.

A Dráva szerelmesei között rengeteg a visszatérő vendég. A „komoly szándékúak” már január elején bejelentkeznek, így biztosítják maguknak a helyet. Ők vallják, hogy a vizitúra hatalmas szabadságot, hihetetlen felszabadult érzést jelent. Ráadásul garantáltan kikapcsol a hétköznapok rohanásából és a pénztárca szempontjából is költségtakarékos nyaralási forma. A kenukat és kajakokat a szervezők biztosítják, nyaralóknak csak a sátrakat kell magukkal vinniük (a szállások a kiépített táborhelyeken lesznek) és az étkezésekhez az alapanyagot (ezekből a kijelölt tűzrakóhelyeken készíthetnek ételt).

A táborhelyeket a Duna-Dráva Nemzeti Park tartja fenn, és akad köztük olyan is (kettő helyen Őrtilostól Drávaszabolcsig), ahol a zuhanyzási lehetőség is adott. A közeli települések vállalkozói pedig szolgáltatásokat kínálnak a turistáknak: van, ahol friss tejet, máshol frissen sütött kenyeret kaphatnak, míg néhány baranyai állomáson adott a lovastúrázás lehetősége.

A vizitúrák időpontját a Duna-Dráva Nemzeti Parknál lehet foglalni, ám miután határfolyóról van szó, a megyei illetékes rendőrkapitányság engedélyére is szükség van a vadvízi evezéshez. A turnusok június elsején indultak és egészen szeptember közepéig van lehetőség a túrákra, amelyek a Dráva teljes somogyi és baranyai szakaszát érintik. Ma már akadnak olyan kirándulók is, akik saját eszközökkel és felszereléssel érkeznek. A szabályok természetesen rájuk is vonatkoznak – tájékoztatott Komlós Attila, a Duna-Dráva Nemzeti Park marketing és kommunikációs menedzsere.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Hozzátette, hogy nem csak a Dráván, hanem a Duna folyón is kenuzhatnak a vadregényes táj szerelmesei: Gemencen és a Vén-Dunán négyszemélyes túrakenukkal nyolc kilométert tehetnek meg a túrázók. Ez körülbelül három óra alatt teljesíthető. Emellett vízre szállhatnak a Béda-Karapacsa (a Duna magyarországi alsó szakaszának kiemelkedő értékét képviselő vizes élőhelye) különleges területén is; ez a vízfelület egykor a Duna főága volt, ami a folyószabályozás után vált mellékággá. Egy keskeny csatorna kapcsolja össze a Dunával, azonban sodrás nincs rajta. Nyugodt víztükre és vadregényes partja a vízimadarak paradicsoma.

Közben hetente indul a Dráván a sétahajó Drávaszabolcsról és Barcsról. Másfél órás, több órás vagy akár egész napos hajóbérlés is vonzza az ökoturistákat, ám mégis a szolgáltatásokkal egybekötött utazások a leginkább vonzóak. A HelloVidék megtudta, hogy évente több ezren szállnak szívesen hajóra, hogy így fedezzék fel az Európa Amazonasaként is ismert, érintetlen tájat.

A drávai vízi turizmus fellendülésén dolgozik a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is, akik az idei év első negyedévében zártak egy közös horvát-magyar projektet, amelyben a folyó felméréséhez szükséges modern eszközök (például szonár, GPS-ek, motorncsónak) beszerzését követően befejeződött a Dráva hajózási útvonalának szonár rendszeres, részletes felmérése. A meder felmérési munka során közel kétszáz kilométeres hajózási útvonalon vizsgálták a folyó vízi útjának használhatóságát, a biztonságos vízi közlekedést, valamint az itt veszélyt jelentő, mederfenéken lévő természetes és mesterséges akadályokat is.

A szakemberek így pontos képet kaptak a meder mélységi viszonyairól, morfológiájáról. Elkészült egy vízi turisztikát és hajóforgalmat könnyítő, digitális térkép, amelyhez applikációt is fejlesztettek. Ez utóbbi nem csak a Dráván való eligazodást segíti, de tartalmazza a Dráva menti magyar és horvát oldali turisztikai látnivalókat, gasztronómiai és szálláslehetőségeket, a környékbeli kerékpárutakat és a biztonságosan hajózható útvonalat is. A rendszert most nyáron vizsgázik, amitől a folyómenti gazdasági élet és turizmus fellendülését várják.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 9. csütörtök
Marcell
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33