-1 °C Budapest

Súlyos a helyzet: ezek a leghalálosabb magyar települések

2019. július 20. 08:02

2017-ben 132 ezer ember vesztette életét Magyarországon. Ez igencsak sok, tekintve, hogy 2011-ben volt utoljára ilyen magas a halálozások száma. Ráadásul az aggasztó számokat néhány megye kimagaslóan rossz mutatói húzzák fel. Amennyiben pedig járási szinten vizsgáljuk a helyzetet, igazi gócpontokra bukkanhatunk szerte az országban.

Mint arról, „Itt halnak meg a legtöbben az országban: súlyos képet fest a megyei bontás” című cikkünkben beszámoltunk, 2017-ben 132 ezer ember vesztette életét Magyarországon. Ez igen aggasztó, hiszen utoljára 2001-ben volt ilyen magas a halálozások száma. Nem véletlen, hogy az elmúlt években elakadt a várható élettartam javulása idehaza – erről ebben a cikkben írt a Portfolio.

Megyei bontás alapján persze ennél jóval összetettebb a kép: míg 2001 és 2017 között többségében csökkenést tapasztalhatunk a halálozások tekintetében - Heves és Nógrád megyében volt a leglátványosabb a csökkenés, 5% körüli -, addig látványosan növekedett a halálozások nominális száma Pest megyében (21%), Fejér megyében (14,3%) és Veszprém megyében (6,3%).

Feltételezhetően ez azzal áll összefüggésben, hogy ezekben a megyékben nagyobb az idős korosztály aránya, akik sokkal kiszolgáltatottabbak a betegségeknek.

Nyilván a halálozások nominális számát nemcsak az adott megye egészségügyi állapota, egészségügyi rendszere határozza meg, hanem az adott népesség korösszetétele és a belföldi vándorlás is. Ettől függetlenül érdemes még mélyebbre ásni a statisztikai mutatókban. Nos, az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TeIR) nemrég publikált, járási szintű statisztikái szerint erősebb nagyító alatt még drasztikusabbak a kilengések.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha például a két szélsőértéket nézzük, akkor mindenképp elgondolkodtató adat, hogy míg a Pest megyei Budakeszi járásban mindössze 9,212 fő az ezer lakosra eső halálozások száma, addig a Heves megyéhez tartozó Pétervásárai járásban 20,304 főn áll ugyanez a mutató. És akadnak még hasonló különbségek szép számmal: 10 fő alatt van például a mutató a Pest megyei Dunakeszi járásban, illetve a Szigetszentmiklósi járásban; míg megközelíti a 20 főt a halálozások száma a Bács-Kiskun megyei Bácsalmási járásban (19,809 fő), a Zala megyéhez tartozó Letenyei (19,677 fő), valamint Lenti (19,351 fő) járásban.

Halálozások száma 1000 lakosra (2017, fő) - Forrás:TeIRHalálozások száma 1000 lakosra (2017, fő) - Forrás:TeIR

Érdekesség továbbá az is, hogy a skála szélsőértékei – a jó és a rossz statisztikai mutatóval bíró járások egyaránt – szigetszerűen, sokszor, mint egymással érintkező szőlőszemek jelennek meg az egyes régiókban. Ilyen pozitív statisztikákat mutató szigetek például a főváros agglomerációja, azon belül főként a budai oldal települései, de akadnak hasonló kapcsolódások Nyíregyháza, vagy épp Győr és Mosonmagyaróvár környékén is. A negatív oldalon pedig masszív szigetnek tekinthető halálozás tekintetében gyakorlatilag egész Békés megye, de vannak kisebb, néhány járást összekötő gócpontok szerte az országban.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 11. szombat
Ágota
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. január 11. 19:20
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33