11 °C Budapest
A városi temető régi, gondozatlan sírokkal. Kő sírkövek, fémkeresztek. Városi temető. Sírkövek és kőkeresztek, elhagyatott és benőtt füves sírok ismeretlen emberek sírjaival. A halál fogalma, az élet vége, szomorúság, bánat és magány.

Rendkívüli! Meghalt Jean-Marie Le Pen francia politikus

2025. január 7. 13:36

A francia szélsőjobboldal emblematikus alakja, Jean-Marie Le Pen 96 éves korában elhunyt. A Nemzeti Front alapítója, aki évtizedeken át meghatározó szereplője volt a francia politikai életnek, kedden délben hunyt el. Le Pen pályafutását botrányok és jogi csatározások kísérték, többek között a holokauszttal kapcsolatos kijelentései miatt.

Kilencvenhat éves korábban elhunyt Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front alapítója. "Jean-Marie Le Pent, akit hozzátartozói vettek körül, kedden délben magához szólította az Úr" - tudatta a politikus családja az AFP hírügynökséghez eljuttatott közleményében.

Jean-Marie Le Pen az egyik legrégebbi francia párt, az egykori Nemzeti Front alapítója volt, 2002-ben bejutott az elnökválasztás második fordulójába, ahol alulmaradt Jacques Chirackal szemben. A politikus 2011-től kezdve fokozatosan visszavonult a politikai élettől, a párt irányítását - amely 2018-ban Nemzeti Tömörülésre változtatta a nevét - lánya, Marine Le Pen vette át.

November közepétől Jean-Marie Le Pen kórházi ellátásra szorult a Párizstól nyugatra található Rueil-Malmaisonban lévő otthonától nem messze fekvő Garches egyik egészségügyi intézményében.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 8. szerda
Gyöngyvér
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33