Nehéz évet zártak idén a magyar mezőgazdaságban dolgozók. Az elmúlt két év során is számos akadállyal kellet már szembenézniük.
A Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár (PRE-STAT) legfrissebb adatai szerint tavaly összesen 1041 esetben emeltek vádat kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt Magyarországon. Bár az esetek száma évről-évre csökken, a területi eltérések igen jelentősek a különböző megyékben. Az alábbiakban a kiskorú veszélyeztetési ügyek területi megoszlását és az elmúlt évek tendenciáit vizsgáltuk meg részletesebben, és az is kiderült, hogy melyik megyében a legrosszabb a helyzet.
A Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár (PRE-STAT) térinformatikai alkalmazás adatait már bárki lekérdezheti az ügyfélkapuja segítségével, és megnézheti, hogy a saját településén milyen bűncselekményekből mennyi történt az elmúlt években. A HelloVidék a PRE-STAT adatai alapján összegyűjtötte, hogy mely megyékben milyen arányú a kiskorúak veszélyeztetettsége a bűnözési statisztikák szerint.
A kiskorú veszélyeztetése tényállást a Büntető Törvénykönyv 208. § (1) bekezdése tartalmazza, mely szerint bűncselekménynek minősül a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődésének veszélyeztetése, amennyiben azt a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy követi el. A cselekmény aktív és passzív módon is megvalósulhat: leggyakoribb esetei a mulasztás (például alultápláltság, elhanyagolás), valamint a szándékos veszélyeztetés (például a gyermek rendszeres bántalmazása). A skála azonban sokkal szélesebb, mint amilyennek tűnik: akár a kapcsolattartás akadályozása vagy a tanköteles korú gyermekek igazolatlan hiányzásainak gyarapodása is veszélyeztetésnek minősülhet.
2018-ban összesen 1041 esetben emeltek vádat kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt Magyarországon, ez a szám évek óta nem volt ilyen alacsony.
Ha az elmúlt 5 évet nézzük, akkor a következőképpen alakult hazánkban a kiskorú veszélyeztetéssel kapcsolatos esetek aránya: 2014-ben 1478, 2015-ben 1603, 2016-ban 1414, 2017-ben 1243, 2018-ban pedig 1041 esetet regisztráltak.
A PRE-STAT adatai szerint tavaly Budapesten történt a legtöbb eset, mely 190 cselekményt jelent. A vidéki megyéket tekintve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében regisztrálták a legtöbb esetet, egy év alatt összesen 85 kiskorú veszélyeztetésének ügye került a hatóságok elé. Fontos megemlíteni, a megyében az elmúlt 5 évben nem volt még ennyire alacsony a kiskorú veszélyeztetések száma: a 2018-as adatot megelőző évben 128, 2016-ban pedig 180 esetet tartottak nyilván. 2018-ban Borsod-Abaúj-Zemplén megyét Veszprém követte 82 esettel, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg megye állt a harmadik helyen 79 esettel.
Az összes esetet tekintve Tolna megyében történt tavaly a legkevesebb kiskorú veszélyeztetésével összefüggő bűncselekmény, szám szerint 9 darab. Hasonlóan alacsony értéket ért el Komárom-Esztergom és Zala megye is: az előbbiben 11, az utóbbiban pedig 17 kiskorú veszélyeztetési ügy került a hatóságok elé egy év alatt. Az említett megyék mellett még Békés, Nógrád, Fejér, Somogy és Vas megyékben is viszonylag alacsony volt a kiskorú veszélyeztetéssel kapcsolatos ügyek száma.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Mivel a megyék eltérő mérettel és lakosságszámmal rendelkeznek, a relatív értékeket is érdemes szemügyre venni. Teljesen átrajzolódik a térkép, ha nem az abszolút mutatókat, hanem a relatív értékeket vesszük figyelembe.
A PRE-STAT 100 ezer főre jutó kiskorú veszélyeztetési területi adatait szemlélve már nincs olyan kirívó aránya Budapestnek, mint az abszolút adatoknál - sőt, kimondottan alacsonynak mondható a 10,85-ös érték. Bár az összes esetet tekintve a megyék közül évek óta Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a legmagasabb a kiskorú veszélyeztetések száma, a lakosságszámhoz viszonyítva már egyáltalán nem rendelkezik a megye kiemelkedő számmal.Olyannyira, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében majdnem fele annyi esetet tartottak nyilván tavaly, mint Veszprém megyében.
A 100 ezer főre jutó kiskorú veszélyeztetési ügyekből Veszprém megyében volt tavaly a legtöbb, összesen 29,28 darab, ezzel együtt Veszprém megyében majdnem hétszer annyi gyermekveszélyeztetést regisztráltak, mint a legalacsonyabb értékkel rendelkező megyében. 2018-ban közül Komárom-Esztergom és Tolna megyékben volt a legalacsonyabb a 100 ezer főre jutó kiskorú veszélyeztetések száma 4,29 és 4,94 értékekkel, de a lakosságszámhoz képest Pest és Zala megyékben is alacsony volt az esetek száma.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.