Elérkezett az általános iskolai beiratkozás ideje: mutatjuk mit ne felejts otthon!

2019. április 10. 19:02

Ismét elérkezett az általános iskolai beiratkozás ideje. A szeptember 1-jétől tankötelessé váló gyermekek iskolai beíratásának időpontja idén április 11. és 12., azaz csütörtök és péntek. Összeszedtük, milyen dokumentumokat és nyilatkozatokat várnak az iskolák a szülőktől, hogy senkinek ne kelljen órákig sorban állnia, esetleg sikertelenül távoznia.

Budapesten a beiratkozás mindkét napján reggel 8 és este 7 óra között várják a leendő elsősök szüleit, vannak azonban olyan vidéki települések, ahol csak délután 5 óráig lehet beiratkozni az általános iskolákba, ezért érdemes előre tájékozódni.

Abban az esetben, ha az iskolaköteles gyermeket a szülők nem a gyermek lakóhelye szerinti körzetes iskolába szeretnék beíratni, a körzeti általános iskolában is jelezni kell akár személyesen a beiratkozás napján, akár írásban, hogy a gyermek nem abba az intézménybe fog járni. Azoknak a szülőknek is el kell menniük a beiratkozás valamelyik napján a körzeti általános iskolába, akiknek még óvodában marad a gyermekük. Nekik is be kell mutatni ugyanis az óvodai szakvéleményt, vagyis tájékoztatniuk kell a gyermek lakóhelye szerinti iskolát arról, hogy a gyermek az óvoda vagy a nevelési tanácsadó döntése alapján még egy évig óvodában marad, olvasható a Suli360 közleményében.

A tájékoztatás azért lényeges mindkét esetben, mert az általános iskoláknak értesíteniük kell a helyi járási hivatalt azon tanköteles korú gyermekekről, akiket a megadott időpontban nem írattak be a szülők a gyermek lakóhelye szerinti körzetes iskolába, vagy nem jelezték, hogy (még) nem az adott intézményben kezdik meg az iskolai tanulmányokat.

Az általános iskolai beiratkozáshoz szükséges dokumentumok:

  • lakcímkártyák (gyermeké és szülőé egyaránt),
  • az óvodai szakvélemény eredeti (!) példánya,
  • a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosító:
    • születési anyakönyvi kivonat
    • vagy személyi igazolvány
    • vagy útlevél (az iskolák nagy része a születési anyakönyvi kivonatot részesíti előnyben, mert abban biztosan jól szerepelnek a gyermek adatai)
  • a gyermek TAJ- kártyája,
  • illetve a Nevelési Tanácsadó szakvéleménye (amennyiben van a gyermeknek ilyen).

Léteznek olyan általános iskolák, ahol a gyermek oltási könyvét, valamint a házi gyermekorvos vagy a védőnő által elvégzett 5 éves korban aktuális státuszvizsgálati lapot is kérik az általános iskolai beiratkozáskor.

A gyermek azonosítására szolgáló dokumentumok mellett több olyan nyilatkozat is van, amelyek kitöltése és szülő/gondviselő általi aláírása az általános iskolai beiratkozáshoz nélkülözhetetlen. Ezek nélkül a beiratkozás nem történhet meg, ezért érdemes a választott iskola honlapjáról már a beiratkozást megelőzően letölteni ezeket a nyomtatványokat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A beiratkozáshoz szükséges nyilatkozatok:

  1. Adatlap a beiratkozáshoz (jelentkezési lap)
  2. Nyilatkozat a gyermek törvényes képviseletéről/a szülői felügyelet gyakorlásáról (mindkét szülőnek alá kell írni!)
  3. Nyilatkozat etika vagy hit- és erkölcstan tantárgy választásáról
  4. Nyilatkozat életvitelszerű tartózkodási helyről
  5. Intézményi adatkezelési tájékoztató/hozzájárulás a gyermek adatainak használatához

+ esetlegesen Szakköri nyilatkozat, Étkezéssel kapcsolatos nyilatkozat, valamint Diákigazolvány adatlap

Az általános iskolai beiratkozáshoz szükséges dokumentumok és nyilatkozatok tankerületenként, sőt akár iskolánként is eltérőek lehetnek, ezért mindenképpen érdemes erről a beiratkozást megelőzően, időben tájékozódni, és a beiratkozásra már ezek birtokában felkészülten menni.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 11. szombat
Ágota
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33