Titkos favoritok: horgásztavak, karnyújtásra a Balatontól

2019. április 7. 08:00

A Balaton rengeteg horgászt vonz magához egész évben, köszönhetően annak, hogy a kikapcsolódni, sportolni vágyók csodálatos környezetben hódolhatnak szenvedélyüknek. A lehetőségek tárháza igen széles: a partról, mólóról, stégről, csónakból, vagy éppen vitorlás hajóról egyaránt horgászhatunk édesvízi halainkra, amelyek között természetesen kapitális példányok is akadnak. Nekünk is vannak kedvenc helyeink, ahol rendre kapásra bírunk békés és ragadozóhalakat egyaránt. Alábbi cikkünk mégsem ezekről a helyekről szól majd, hanem két olyan magántulajdonban lévő tóról, amelyek számtalan remek pácával, hallal és élménnyel ajándékoztak meg bennünket a Balaton déli partjától néhány kilométerre.

Völgyhídi horgásztó

A kőröshegyi völgyhíd lába alatt terül mintegy 5,5 hektáron a Völgyhídi horgásztó, ahol csodálatos környezetben horgászhatunk békés és ragadozó halakra egyaránt. A tó hivatalos nyitvatartási rendje szerint 7:00 és 18:00 óra között horgászhatunk, illetve nyáron lehetőség nyílik éjszakai horgászatra is. A horgászrendet maximálisan tiszteletben tartva azért azt be kell vallanunk, hogy nyaranta gyakran előfordul, hogy nagyon korán felkelünk és már bőven reggel 6:00 óra előtt kiülünk a tó partjára, mert egészen fantasztikus látványt nyújt a valósággal életre kelő vízfelszín napkelte előtt. A természetes környezet mellett érdemes egy-két szót ejteni a mesterségesen kialakított infrastruktúráról is, amely kiemelkedő. A parkolás a tó mellett közvetlenül megoldott, igényes mosdók kerültek kialakításra és lehetőség van főzésre, bográcsozásra, az elkészített ételek helyben történő elfogyasztására.

A Völgyhídi horgásztavon pontyozni szoktunk, kizárólag úszós szerelékkel, természetesen sokan pecáznak fenekező bottal is, számunkra viszont sokkal nagyobb élményt jelent az úszózás a klasszikus pontykapások miatt. A mai napig képes a szívünk majd kiugrani a helyéről attól, ahogy az úszónk szépen, komótosan elindul az egyik irányba, majd, mint a tengeralattjáró periszkópja, lassan eltűnik a vízfelszín alatt. Persze ott a másik véglet is, van, hogy alig győzünk a botunk után kapni, mert úgy megindulnak a pontyok a felkínált csalinkkal.

Nagyon érdekes egyébként, hogy milyen erő van az itteni halakban, 2-3 kilós példányokkal is sokszor hatalmas csatákat kell vívnunk, mire a szákba tudjuk terelni őket. A csali témához visszakanyarodva eláruljuk a kedves olvasónak a tuti tippet is, mivel érdemes vallatnia a tavat: az elmúlt egy-két év slágere a különböző ízesítésű gumikukorica, tüskén felkínálva. Természetesen etetni is szoktunk arra a területre, amit aztán meghorgászunk, szárazkukoricát és konzerv kiszerelésben kapható extrán édes csemegekukoricát egyaránt kiszórunk. Nem állítjuk, hogy ez a kombináció professzionális, azt viszont igen, hogy a tavon abszolút bevált.

Hidegvölgyi horgásztó

A Siófoktól pár kilométerre elterülő, közel négyhektáros tóról néhány héttel ezelőtt már megemlékeztünk abban a cikkünkben, amelyben olyan izgalmas programokat soroltunk fel, amelyek télen is remek időtöltést kínálnak a Balatonon. A Hidegvölgyi horgásztóban kivételes mennyiségű és minőségű halak foghatók: megközelítőleg 550 db 10 kg és 20 kg feletti békés halat, és körülbelül 2 tonnányi minőségi, kimondottan nagytestű ragadozó halat, azon belül többségében csukát rejt a tó.

A Hidegvölgybe mi kimondottan pergetni járunk, a vízben ugyanis kapitális méretű csukák találhatóak, köszönhetően a tógazda, Hermecz Tamás gondoskodásának. A rablóhalazáshoz kizárólag műcsali használható, az élőhalas horgászatot tiltja a szabályzat, előbbiekből viszont bármi megengedett. A tavon előszeretettel használják a wobblereket és a gumihalakat, de beszélgettünk már olyan sporttárssal is, aki a támolygó villantókra esküdött. Bevallom, nekünk eddig a wobblerek jöttek be leginkább a tavon, de voltak szép akasztásaink a Savage Gear gumihalaival is.

Eddigi megfigyeléseink szerint a helyi csukákat két dologgal lehet szinte biztosan rablásra bírni: hogyha a kimondottan erős területvédő ösztönükre játszva csukákat formázó wobblerrel, vagy gumihallal pergetünk rájuk, illetve akkor, ha a tóban nagy mennyiségben előforduló kárászokhoz leginkább hasonló wobblert használunk. Utóbbiaknál a tuti tippünk a Salmo Slider 7 F (TT színű) modellje, amely véleményünk szerint nem csak a mintázata, hanem a vízben mutatott remek mozgása miatt is nagyon kapós a helyi csukák körében.

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A felszerelésünkkel kapcsolatban pár dolgot mindenképpen érdemes még megjegyezni, mindig használunk előkét, a csukaóriások pengeéles fogaikkal ugyanis játszi könnyedséggel harapják szét a zsinórokat. Soha nem használunk viszont pici wobblereket, apró hármas horgokkal, a hatalmas csukák ugyanis ezeket a műcsalikat pillanatok alatt mélyen torokra veszik, ahonnan aztán csak nagy fájdalmak okozása mellett lehet kiszabadítani őket.

A pontymatrac használata szabály szerint kötelező a Hidegvölgyben, hogyha nincsen sajátod, nem probléma, a helyszínen ugyanis lehetőség nyílik a bérlésre 1000 forintos plusz díj ellenében.

Az árakról is illik néhány szót szólni, ugyanis egy Balatonra szóló napijegyhez, vagy éppen más magántavakhoz képest is jobban a zsebünkbe kell nyúlni: az egy napra jogosító horgászjegy ára 4000 forint, amiért nem hozhatunk el ragadozó halat, azok ugyanis védelmet élveznek. Ugyanakkor a szinte garantált fogásnak, illetve a kapitális csukáknak és süllőknek köszönhetően olyan élményekben lehet részünk, amiért bőven megéri kifizetni ezt az összeget.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 11. szombat
Ágota
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33