A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Legyünk őszinték, amikor egy növényünk kipusztul, csak arra tudunk gondolni: hol rontottuk el? Nem locsoltuk eléggé? Nem ültettük nagy cserépbe? Nem tartottuk elég meleg helyen? A legtöbb esetben bizony a túlzott gondoskodás az, ami a növények halálát okozza. Mit tehetünk, hogy jobb kertészek legyünk? Néhány pontban összefoglaltuk.
Ugyan a legtöbb ember tart növényt a lakásában, sokan mégsem tudják, hogy milyen virággal is van dolguk. Nem veszik figyelembe, hogy nem minden zöld növény egyforma: ahogy az embereknek, úgy nekik is más-más igényeik vannak.
Ahhoz, hogy gondoskodni tudjunk egy növényről és életben tudjuk tartani, meg kell ismernünk az adott fajtát és a szükségleteit. Nem mindegy mennyi fényre, vízre, táplálékra van szüksége.
Pont ezért, összeszedtünk azokat az általános hibákat, amiket a legtöbben elkövettek már. Szakértők szerint nem nehéz kiküszöbölni ezeket, csupán egy kis odafigyelésre van szükség.
Ne azért vásárold meg, mert szép
Gyakran megesik a boltokban, hogy nincs feltüntetve a növények neve a polcokon, de még a cserepeken sem. Ezeknek a virágoknak így szinte esélyük sincs a túlélésre. Hogy miért? Mert, ha úgy vásárolunk meg egy növényt, hogy nem tudjuk a nevét vagy fajtáját, akkor biztosan nem tudjuk majd úgy ápolni, hogy életben maradjon majd a lakásunkban. Így tartani lakásban növényt olyan, mintha recept nélkül akarnánk elkészíteni egy ismeretlen süteményt.
A szakértők azt javasolják, hogy igyekezzünk minél több információt begyűjteni a virágról, amit vásároltunk, hiszen így tudjuk neki megteremteni azt a környezetet, ami az életben maradásához szükséges. Ne azért vegyünk meg elsősorban egy növényt, mert szép! Mérjük fel a képességeinket és ennek megfelelően válasszunk virágot a lakásunkba.
Ne locsold őket minden nap
Rossz szokás lehet belőle, hogy minden nap megöntözzük a virágokat. A túlzott locsolás viszont az egyik leggyakoribb hiba, amit a legtöbb ember elkövet a növénytartás során. A szobanövényeknek különböző igényeik vannak az év különböző időszakaiban: ráadásul a legtöbbnek télen kell egy kis pihenés. A hozzáértők szerint télen felére kell csökkenteni a vizet, a tápoldatokat, mivel ilyenkor a növények is lelassulnak.
Ne zsúfold őket a sarokba
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A növénytartás nem csak annyiból áll, hogy letesszük a cserepet egy sötét sarokban és néha öntünk rá vizet. Meg kell ismerned a növényt, tudnod kell, hogy milyen igényei vannak. Vannak olyan zöldek, amik a fényt kedvelik jobban, de vannak olyanok is, amik inkább az árnyékos helyeket. Egy házban számos zug van, amiben a különböző virágok jól érezhetik magukat: a párás fürdőszobától egészen a napos ablakpárkányig. Mindegyik hely tökéletes otthont tud nyújtani egy növénynek, de csak a megfelelő növényen.
Ne felejtsd el portalanítani őket
Ez az, amit a legtöbben elfelejtenek, pedig a házakban rengeteg por tud megtapadni a különböző felületeken, többek közt a növények levelein is. Mivel a lakásban nem esik az eső, hogy lemossa a levelekről a szennyeződéseket, így nekünk kell tisztán tartani azokat. Egy hétköznapi törlőkendő segítségével, törölgesd át a nagyobb leveleket, a kisebbekhez használj virágpermetezőt. A szakértők szerint, háromhavonta érdemes a virágokat zuhanyoztatni.
Ne pakold a növényeket a radiátorra, de még a közelébe sem
Nincs egyetlen szobanövény sem, amelyet boldoggá tenne az, hogy a radiátor felett kell „ücsörögnie”. Sokan esnek ebbe a hibába, de ezzel nagyon hamar ki tudják végezni a virágaikat. A meleg gyorsan szárítja a földet, így többször kell locsolni: ennek eredménye, hogy a sok a víz, a magas hőmérséklet hamar megfonnyaszthatja a növényünket.
(via: housebeautiful.com)
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?