Fokozódik a helyzet: ezek a hazai cukoripar legnagyobb kihívásai

2019. március 19. 12:01

Már három gyár foglalkozik Magyarországon cukor, illetve izocukor gyártásával, ezek együttes kibocsátása megegyezik a \"hőskori\", azaz a cukorpiaci reform előtti magyar cukor-előállítási kapacitásokkal. A legújabb cukoripari szereplő a Kall Ingredients Kft., melynek tiszapüspöki gyára éves szinten 530 ezer tonna kukorica feldolgozására képes. A gabonafeldolgozó nehéz piaci környezetben kezdte meg a működését tavaly októberben - erről a cég egyik ügyvezető igazgatója, Oláh Zsanett beszélt a Portfólió Agrárium 2019 konferencián.

A gyár 45 milliárd forintból, egy zöldmezős beruházás keretében készült el. A tavaly októberi kezdés óta, azaz 5-6 hónapos működést követően, 1000 kilométeres körzeten belül már 24 országba értékesítünk. A cukorpiaci helyzet azonban nagyon kiélezett. Míg a termelés néhány éve búsás hasznot biztosított a gyáraknak, mostanra stratégiai játékká és küzdősporttá vált a cukorpiaci részvétel

- jegyezte meg előadásában Oláh Zsanett, a Kall Ingredients Kft. egyik ügyvezető igazgatója.

A cég sikeres indulását megalapozta a stabil tulajdonosi háttér, de lényegében öt fontos piaci tényező befolyásolja a működés jövedelmezőségét:

  1. Az izocukor ára a kristálycukoréhoz igazodik, attól 10-15 százalékkal alacsonyabb. Ezért 2016-ban, a cukorpiaci kvóták megszűnését követően, a répacukorhoz hasonlóan az izocukor ára is esni kezdett. Vagyis minden piaci beavatkozás - legyen ez támogatás vagy adóztatás - alapvetően kihat rá.
  2. Vannak jelei annak, hogy a két cukortermék iránti kereslet a jövőben nem azonos pályán fog mozogni. Oláh Zsanett az EU Bizottság előrejelzése alapján a kristálycukor iránt enyhe keresletcsökkenéssel, míg az izocukor iránt enyhe növekedéssel számol.
  3. A két termék raktározhatósága azonban nagyon eltér egymástól, ami folyamatosan eladási kényszer alá helyezi a folyékony, 3-5 napig tárolható izocukrot, szemben a hosszú időn át raktározható kristálycukorral.
  4. A gyártás nyereségét nagy mértékben meghatározza az alapanyag, azaz a kukorica termelésének stabilitása, ennek tőzsdei, világpiaci ára. Európa árukukoricaföldjei jellemzően nem öntözöttek, erősen ki vannak téve a klimatikus hatásoknak.
  5. A szektor eredményére természetesen az energiaárak alakulása is kihat.

Ugyanakkor az izocukorgyártás előnye a kristálycukoréval szemben, hogy egyszerre több szegmenst is képes kiszolgálni egy ilyen gabonafeldolgozó. Nemcsak az élelmiszeriparban, hanem gyógyszer- és kozmetikai iparban, a fermentációs iparban és a takarmánygyártásban is érdekeltek, hiszen a 250 ezer tonnányi főtermék mellett 420 ezer hektoliter 96-99 százalékos alkohol és 130-140 ezer tonna takarmány-alapanyag (CGF, glutén és csíra) is keletkezik, vagyis diverzifikált maga a termelési szerkezet is, ami csökkenti a gyár piaci ármozgásokkal szembeni kitettségét. Mivel a versenytársak is ugyanezekkel a piaci hatásokkal szembesülnek, ezért a versenyt lényegében a költséghatékonyabb működés, a gyorsabb piacszerzés és a diverzifikált vevői kör (kis és nagy felvevők megléte) döntheti el.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33