A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
A vinilpadlóval borított vagy lángmentesítő anyagokkal kezelt bútorokkal felszerelt otthonokban élő gyerekek vérében és vizeletében jóval magasabb a potenciálisan ártalmas, félig illékony szerves vegyületek (SVOC) koncentrációja, mint azon társaiknál, akiknek otthonában nincsenek ilyen anyagok - állapították meg az amerikai Duke Egyetem kutatói.
A szakemberek a hétvégén ismertették eredményeiket a világ legnagyobb általános tudományos egyesületének, az Amerikai Egyesület a Tudomány Haladásáért (AAAS - American Association for the Advancement of Science) éves közgyűlésén Washingtonban - írja a medicalxpress.com.
A félig illékony szerves vegyületeket széles körben alkalmazzák az elektromos eszközök, bútorok és építőanyagok előállításában, és csaknem minden beltéri környezetben kimutathatóak
- mondta Heather Stapleton, az egyetem munkatársa. Hozzátette:
Az emberek rendszeresen érintkeznek ezekkel az anyagokkal, különösen a kisgyerekek, akik idejük nagy részét a négy fal között töltik és sokkal jobban ki vannak téve a háztartási porban megtalálható vegyi anyagoknak.
Stapleton és kollégái az egyetem, az amerikai járványügyi központ (CDC) és a Bostoni Egyetem együttműködésével 2014-ben elindított hároméves kutatás keretében tanulmányozták a félig illékony szerves vegyületeknek való otthoni kitettség hatásait 190 családból származó 203 gyereknél.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A résztvevőktől vett vizelet- és vérminták mellett a kutatók elemezték az otthonok levegőjét, a beltéri port és a bútorokból begyűjtött habszivacsmintákat. A kutatók megállapították, hogy azon gyerekek vérszérumában, akiknek otthonában az égésgátlóként alkalmazott polibrómozott bifenilétereket (PBDE) tartalmazó habszivaccsal kitömött kanapé van a nappaliban, hatszor magasabb volt a PBDE-k koncentrációja, mint azoknál, akiknél nincs ilyen bútor a lakásban.
Laboratóriumi tesztek szerint a PBDE-knek való kitettség összefüggésben áll az idegrendszer fejlődési rendellenességével, az elhízással, a pajzsmirigyproblémákkal, a rákkal és egyéb betegségekkel.
Az eredmények szerint továbbá azon gyerekek vizeletében, akiknek otthonában mindenhol vinilpadló van, 15-ször magasabb volt a benzil-butil-ftalát (BBP) származékok koncentrációja, mint azon társaiknál, akiknek egyáltalán nincs vinilpadló az otthonában. A benzil-butil-ftalátot különböző légzési problémákkal, bőrirritációval, mielóma multiplexszel (rosszindulatú daganatos betegség) és reprodukciós problémákkal hozzák összefüggésbe.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Ingatlant vennél vagy felújítanál a lakásszámládból?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?