Lehűlés érkezik a hétvégére: napközben a csúcshőmérséklet kevéssel fagypont fölött alakul majd, hajnalban pedig akár mínusz 8 Celsius-fok is lehet.
Sokan vannak, akik az év elején döntenek úgy, összekötik az életüket, összebútoroznak. Csakhogy ez nem csak érzelmileg, de anyagilag is megterhelő: felmerülnek olyan kérdések, minthogy miből és hogyan rendezzétek be a lakást? A jó hír, hogy év elején rengeteg akció van, a KIKA áruházakban is kedvezményes áron juthatunk a legszükségesebb bútorokhoz.
Az összeköltözés nagy lépés: nem csak érzelmileg, de anyagilag is nagyon megterhelő lehet. Berendezni egy lakást nem olcsó mulatság. A jó hír viszont, hogy az év elején rengeteg akció van, kedvezményes áron beszerezhetjük a szükséges bútorokat, lakberendezési tárgyakat. Bizonyos dolgokra azonban nem árt figyelni, ha azt szeretnénk, hogy az összebútorozás zökkenőmentes legyen.
- Készítsetek leltárt: akár közös albérletbe, akár az egyik fél lakásába költözik egy pár, érdemes mérlegelni, milyen bútoraik vannak, ki hogyan képzeli a leendő közös otthon berendezését. Vagyis végig kell beszélni, melyik bútor maradjon, mi az, amit venni kellene, és ezzel együtt azt is, mennyi pénz áll rendelkezésre a lakberendezésre.
- Válasszátok ki, mi az, amihez ragaszkodtok: egy nagymamától örökölt komód, egy gyerekkorunk óta használt íróasztal. Egy-egy ilyen tétel bele kell, hogy férjen, a lényeg, hogy beszéljetek arról nyíltan, mi az, amiről semmiképp nem szeretnétek lemondani.
- Bizonyos holmikat viszont szakértők szerint nem szabad magaddal vinni az új otthonba: ilyen a régi ágy és a régi matrac. Kelly Wearstler lakberendezési tanácsadó szerint a közös lakásban együtt kell kiválasztani a mind a kettőtök számára kényelmes matracot és olyan ágyat, ami mind a kettőtöknek tetszik. Ugyanez igaz az ágyneműhuzatokra is. „Nem kellene az új, közös életet olyan ágyhuzattal kezdeni, ami már szürke, pedig egykor fehér volt” – javasolja Laura Cattano, amerikai lakberendező.
A közös lakás berendezése jelentős tétel lehet a költségvetésben, ugyanakkor nem kell kétségbe esni: a nagyobb áruházláncok az év elején rengeteg kedvezménnyel várnak. Ez azért is kapóra jöhet, mert egy decemberi felmérés szerint a magyarok több mint ötöde készpénzt szeretett volna kapni ajándékba karácsonyra, és bizonyára sokaknak valóra vált az álmuk. Az "ajándékpénzből” pedig be lehet ruházni néhány új bútorra, dísztárgyra.
Nem véletlen, hogy a KIKA lakberendezési lánc is jelentős kedvezményekkel várja a vásárlókat ebben az időszakban. Vagyis aki meg szeretné fogadni a szakemberek tanácsát, annak sem kell mélyen a zsebébe nyúlnia: február második hétvégéjén (február 9-10-én) 13 százalék kedvezményt adnak minden termékre a KIKA áruházakban.
Egy 160X200 centiméteres ágyat már 45 900 forintért, egy méretes gardróbszekrényt 67 900 forintért, az étkezőbe egy kezdő 4 személyes szettet pedig már 34 900 forintért kaphatunk meg. Azoknak sem kell lemondani az új holmikról, akik pénzügyi nehézségekkel küzdenek. Kedvező hitelkonstrukció érhető el azok számára, akik nem szeretnék, vagy nem tudják egy összegben kifizetni a vásárolt bútorok és lakberendezési tárgyak árát – közölte a HelloVidék megkeresésére a KIKA.
Egy költözés esetén jelentős fejtörést okozhat az újonnan vásárolt darabok hazajuttatása, különösen, ha valaki vidéken él. Akinek nincs egy kisbusza, az bajban van. Azonban a KIKA vállal házhozszállítást is, aminek díja például Győr, Debrecen és Pécs közigazgatási területén belül 9 500 forint, azon kívül 9 500 forint, plusz 280 forint kilométerenként. Az ár tartalmazza az emeletre való felhordást és a csomagolóanyag elszállítását is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Aki nem akar bajlódni az összeszereléssel, annak érdemes a KIKA segítségét kérnie, szervizcsapatuk ugyanis szakszerűen és gyorsan összeszereli a náluk vásárolt bútorokat, az összegyűlt csomagolóanyagokat pedig távozáskor elszállítja.
Ha esetleg a kiszemelt bútordarab mégsem passzol az új lakásba, esetleg a szülők, barátok megleptek benneteket valamivel, amit már ti is beszereztetek, akkor a KIKA a náluk vásárolt, sérülésmentes, bontatlan csomagolású, még nem használt termékeket 30 napon belül kicserélik, illetve a vásárolt termék vételárát visszatéríti.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?