Nehéz évet zártak idén a magyar mezőgazdaságban dolgozók. Az elmúlt két év során is számos akadállyal kellet már szembenézniük.
Nagyon nem mindegy, hogy az ország mely területén vágunk bele mezőgazdasági vállalkozásba. Van, ahol kifejezetten jól meg lehet élni belőle, máshol viszont igencsak nehéz profitot termelni.
A vállalkozói jövedelem értéke 2017-ben összesen 716 milliárd forint volt, amely egy hektár mezőgazdasági területre vetítve átlagosan 134 ezer forint bevételt jelentett. A régiókban tág határok, 87 és 175 ezer forint közötti értékeket láthattunk a KSH adatai szerint. A mutató Dél- és Észak-Alföldön kiugróan magas volt, Dél-Dunántúlon az átlag körül alakult. A többi régióban jóval elmaradt az átlagostól. (Az átlagon felül teljesítő két régió együttesen az összes növénytermesztési kibocsátás és az összes állattenyésztési kibocsátás egyaránt közel felét, a gyümölcstermesztési kibocsátás 53, a kertészeti kibocsátás 68%-át adta.)
Összességben a növénytermesztési jövedelmezőség az északi és a nyugati területeken gyengén alakult (100 ezer forint alatt hektáronként), ennél magasabb volt jövedelmezőség a Dél-Dunántúlon és az ország középső területén, de leginkább az alföldi régió az, ahol megéri ezt a tevékenységet végezni.
Más a helyzet az állattenyésztés kapcsán. Az „egy állategységre” vetített vállalkozói jövedelem átlagosan 311 ezer forint volt. A mutató nagysága a régiókban nagy határok, 185 és 370 ezer forint között szóródott. A mutató Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon kiemelkedő volt, 360 ezer feletti értékekkel, de az átlag felett alakult még Dél- és Észak-Alföldön.
A többi régióban jóval elmaradt az átlagostól, kifejezetten kevés jövedelemre lehet számítani ebből a tevékenységből az ország észak-nyugati, illetve középső részén.
A kiemelkedő régiók teljesítményét nem a növénytermesztés vagy állattenyésztés volumene magyarázza, hanem a mezőgazdasági termelés intenzitása. Itt a legmagasabb az egy „állategységre” jutó mezőgazdasági kibocsátás, amely 1,4 millió fölött alakult, hatékonyabb termelést eredményezve a régiókban.
Ami a növénytermesztés és az állattenyésztés területi megoszlását illeti, az alföldi területeken nem meglepő módon többségében van a mezőgazdaság. Azonban mezőgazdasági területéhez képest számottevően magasabb aránnyal részesedik Dél-Dunántúl az országos gabonakibocsátásból, Dél-Alföld, valamint Budapest és Pest régiók a kertészetitermék-, szőlő-, bor- és gyümölcskibocsátásból.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A területileg legnagyobb alföldi régiók szerepe kiemelkedő a mezőgazdasági termelésben: Észak- és Dél-Alföld folyó alapáron a teljes kibocsátás közel felét adják, ezzel szemben a kis területű Budapest és Pest régióból a kibocsátás együttesen csupán 7,4, a hegyvidékekkel tarkított Észak-Magyarországról pedig 8,3%-a származott 2017-ben. A növénytermesztés, az állattenyésztés, illetve a szolgáltatás és másodlagos tevékenységek megoszlása alapján a régiók között számottevő az eltérés.
A növénytermesztés aránya Dél-Alföldön, Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon meghaladta az országos átlagot, míg az állattenyésztés és az állati termékek súlya Közép- és Nyugat-Dunántúlon, valamint Észak-Alföldön volt átlag (35%) feletti.
(Címlapkép: MTI/Sóki Tamás)
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.