A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak.
Rengeteg zöldség és gyümölcs van, amit szívesen fogyasztunk, miközben nem is sejtjük, hogy nagy dózisban vagy nem megfelelően elkészítve veszélyesek is lehetnek az egészségünkre.
A Modern Farmer összeszedett néhány növényt, amikről a legvadabb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy árthatnak nekünk.
1. Paradicsom
Maga a paradicsom termése nem mérgező, de a gyümölcsön kívül gyakorlatilag minden ártalmas: a növény szára, levelei, gyökere, sőt még az éretlen gyümölcsök is bőven tartalmaznak alkaloidot, ami enyhén mérgező az emberi szervezetre. Bár nem halálos, fogyasztása emésztési zavarokat okozhat.
2. Alma, cseresznye és barack
A felsorolt gyümölcsök magja nem ehető. Amúgy is kemény, keserű és élvezhetetlen, ami nem véletlen: a magok azért ilyen borzasztó ízűek, hogy az embereknek és az állatoknak eszükbe se jusson elfogyasztani ezeket a káros részeket. A keserű aroma az amigdalin nevű összetevőnek köszönhető, ami cianiddá alakul az emésztőrendszerben lévő savakkal érintkezve. Az almához képest a cseresznyében, a kajszibarackban, az őszibarackban és a nektarinban sokkal nagyobb mennyiségű amigdalin található meg, de ezeknek a gyümölcsöknek a magja is nagyon kemény, így ha véletlenül lenyelnénk egyet, nem kell kétségbeesni. A mag kemény burkát nem tudja ennyi idő alatt lebontani a gyomorsav, ezért az egyszerűen kiürül a szervezetből.
3. Vörös bab
Sok hüvelyes okozhat enyhe gyomor- és bélrendszeri károsodást, feltéve, ha nincsenek megfelelően elkészítve. A vörös bab például nagy mennyiségű fitohemagglutinint tartalmaz, ami egy növényi eredetű kémiai vegyület. Ha nincs rendesen megfőzve, akkor már néhány darab elfogyasztása is súlyos hasmenést és hányást okozhat.
4. Rebarbara
Ez a divatos, furcsa növény – annak ellenére, hogy főként édes ízekkel kombinálják – egy nagyon savanyú zöldség, ami leginkább egy zellerszárra hasonlít. Vigyázni kell azonban a mennyiséggel, mert ha túltoljuk a rebarbarát, rendkívül mérgező tud lenni. A rebarbara levele oxálsavat tartalmaz, ami kisebb mennyiségben veseelégtelenséghez vezethet, de 11 kilogrammnyi rebarbarában található 25 gramm oxálsav pedig már egy emberi életet követelő méregnek felel meg.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
5. Spárga
A spárga fiatal szárai továbbra is biztonságosan ehetőek, ellentétben a vörös bogyós gyümölcseivel, amik erősen mérgezőek. Már egy maroknyi termés is hányást és hasmenést okoz.
6. Kesudió
A kesudió valójában nem is dió, hanem egy olyan mag, ami furcsán csüng a kesufa gyümölcsén. Bár a kesu gyümölcse is ehető, a trópusokon kívül ritkán találkozhatunk vele. Felénk inkább a gyümölcsről lelógó kesudió terjedt el, annak is a pörkölt változata. A mandulával és a földimogyoróval ellentétben a kesudiót soha sem árulják a héjában, mivel a héja anarcadic savat tartalmaz, ami erősen mérgező.
Brutális gyilkosság Zalaegerszegen: halálra verték, felgyújtották és feldarabolták a hajléktalan nőt
Egy félméteres vascsővel verte halálra élettársát a hajléktalan a zalaegerszegi ZTE-pálya mögött.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.