2 °C Budapest

Három térkép a vidéki Magyarországról: így még tuti, hogy nem láttad a megyéket!

2019. január 3. 07:00

Megszokhattuk, hogy több gazdasági kérdésben is a főváros-vidék megkülönböztetés kerül elő, amit jellemzően Budapest mérete és viszonylagos fejlettsége szokott indokolni. Ez a felosztás azonban eltakarja a vidéki régiók közötti különbségeket, amelyek bizony időnként hasonlóan nagyok lehetnek. Mutatunk három térképet, mennyire.

Nemrég jelent meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2017-es Területi statisztikai évkönyve, ami sok érdekességet tár fel a vidéki Magyarország sokszínűségéből. Három adatsorból szerkesztettük térképet.

Egy főre jutó GDP

Mindenki tudja, hogy a gazdasági fejlettséget mérő mutatószámban milyen óriási Budapest előnye: az egy főre jutó GDP az uniós átlag 136%-a, míg a megyéink mindegyike az EU-átlag alatt marad. Ugyanakkor a főváros fejlettsége (ahogy minden nagy agglomerációval bíró településé) túlbecsült, hiszen az ingázókkal együtt sokkal több ember termeli meg a GDP-t, mint ahány fővel (a hivatalos lakosságszámmal) elosztjuk. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor tulajdonképpen a vidéki Magyarországon is láthatunk hasonlóan óriási különbségeket.

A legfejlettebb területnek számító Győr-Moson-Sopron egy főre jutó GDP-je ugyanis majdnem ugyanannyira kilóg a megyei sorból, mint amennyire Budapest az országosból. Az EU-átlag arányában mért 92%-os fejlettség ugyanis jócskán meghaladja a Fejér megyei 70,3%-ot, és mellesleg eléri Burgenland szintjét. Ehhez képest alig több 100 kilométerrel keletre Nógrád megye az Európai Unió egyik legfejletlenebb területének számít.

Villamosenergia-felhasználás

Logikus gondolat lenne, hogy a gazdasági fejlettséggel szoros összefüggésben alakul a lakossági villamosenergia-fogyasztás. Magasabb jövedelem, több készülék stb. Ehhez képest azt látjuk, hogy rendkívül laza a kapcsolat, kifejezetten fejletlennek számító régiókban is magas az egy háztartási fogyasztóra jutó felhasználás, és fordítva.

A legnagyobb meglepetést Pest megye szolgáltatja, ami toronymagasan kiemelkedik a többi megye közül. A jelenségre nemigen találtunk minden igényt kielégítő magyarázatot. Bizonyára szerepet játszik, hogy Pest megye agglomerációs része sokkal magasabb jövedelmű, mint amit a GDP-adatok sugallnak. (Nem véletlen, hogy a leggazdagabb település címet évről évre Pest megyéből viszik el.) Említést érdemlő érdekesség még az alacsony zalai és somogyi villamosenergia-fogyasztás, vagy éppen a fejlettségéhez képest kimagaslónak mondható nógrádi.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Belföldi vándorlási különbözet

Sokkal határozottabban figyelhető meg az az összefüggés, hogy az emberek a módosabb régió költöznek szívesebben. Az ország déli és keleti régióiból észak-nyugat felé áramlik a népesség. Ennek legnagyobb nyertese ismét Pest megye, ahová évtizedek óta töretlenül zajlik a betelepedés. Különösen a keleti régióból költöznek el szívesen az emberek, amiben a rosszabb munkalehetőségek és a rosszabb infrastruktúra is szerepet játszhat. (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népességét statisztikailag szépen javítja a külföldi migráció, nevezetesen az Ukrajnából fiktív módon áttelepülők köre.)

Nem csak Pest megye a nyertese a belföldi migrációnak. Észak-Dunántúl mind az öt megyéjének pozitív a vándorlási különbözete, jól mutatva, hogy az emberek alapvetően elégedettek az ottani körülményeikkel.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33