2 °C Budapest

\"Okosút\" lesz az M76-os gyorsforgalmi út

MTI
2018. november 19. 08:35

A tervek szerint 2020 közepére elkészül az M76-os gyorsforgalmi út Zalaegerszeg határában és Balatonszentgyörgy térségében már épülő első két szakasza - közölte az útépítésért felelős miniszteri biztos pénteken, Zalaegerszegen.

Vigh László országgyűlési képviselő a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út "okosútként" épül, ugyanis csatlakozik a zalai megyeszékhelyen épülő, önvezető autók vizsgálatára is alkalmas tesztpályához. A Zalaegerszeg határában épülő 1,5 kilométeres útszakasz költsége 3,7 milliárd forint, és várhatóan 2020 közepére készül el.

A zalai megyeszékhely határában a jelenlegi 76-os úttal azonos nyomvonalon készül a Modern városok program fejlesztéseként a gyorsforgalmi út, amelynek teljes, mintegy 40 kilométeres vonalán nem lesznek szintbeli kereszteződések. A sajtótájékoztató helyszínén is éppen a leendő sztráda alatti földút-vadátjáró, illetve a közelben készülő gyalogos aluljáró építését mutatta be a kivitelező Colas Zrt. a sajtó képviselőinek.

Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szóvivője felidézte, hogy az M76-os építése az év elején indult. A zalaegerszegi csatlakozás mellett párhuzamosan, 38,8 milliárd forintos költségből zajlik az építkezés az M7-es autópálya és Balatonszentgyörgy közötti 8,5 kilométeres szakaszon, a két építkezés közötti 24 kilométeres új nyomvonal tervezése pedig még tart.

Beszámolt arról is, hogy a tesztpályához kapcsolódó létesítményként a NIF több szakaszon 5G-s kommunikációs hálózatot épít ki a leendő gyorsforgalmi úton. Az M7-es csatlakozás térségében, valamint a tervezés alatt lévő nyomvonal 10 kilométeres szakaszán működik majd a szinte késedelem nélküli kommunikációt biztosító 5G rendszer.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szóvivő elmondta: a zalaegerszegihez hasonlóan a balatonszentgyörgyi szakasz is elkészül 2020 közepére, mindkettőt várhatóan birtokba is vehetik a közlekedők. Az M76-os teljes elkészültét pedig 2022 végére tervezik.

NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33