A borszakírók idén a legtöbb bort a Pannon borrégióból és a Balatoni borrégióból választották be a toplistás borok közé.
Igaz lehet a mondás, miszerint a közös étkezések tartják össze a közösségeket. Legalábbis ezt az elvet vallja az alig kétezer fős falu is, a Bács-Kiskun megyei Bócsa, ahol idén immáron nyolcadszorra rendezik meg Bócsator néven futó fesztivált. A rendezvényen a népi kultúrát, a helyieket és az odalátogató turistákat a gasztronómia segítségével hozzák közelebb egymáshoz.
Bócsának se hegyei, se tengerpartja nincs, élményt szeretnénk adni az idelátogatóknak
– árulta el a HelloVidék megkeresésére Káposzta Lajos idegenforgalmi szakember, a rendezvény egyik szervezője. A modern falusi környezet kellemes kikapcsolódást kínál a pihenni vágyóknak, erdei és pusztai túrázóknak, a mezőgazdaság vagy éppen az állat- és növénytermesztés iránt érdeklődőknek, de november 10-én a Parkerdőben a térség gasztronómiájába is bárki belekóstolhat.
A Bócsator a disznóvágás hagyományait eleveníti fel, vegyítve magában az önfeledt szórakozást, kikapcsolódást, a közösen eltöltött idő fontosságát, valamint azt, hogy a jó disznótoros étel elkészítésének tényleg csak a kreativitás és a képzelet szab határt. Káposzta Lajos szerint fontos, hogy a disznóvágás szakmai és mesterségbeli oldala mellett, a helyi lakosságot egy igazi közösséggé kovácsolják, amihez az egyik legegyszerűbb mód a közös sütés-főzés.
A házilag előállított ételek, a család vagy a baráti kör által gyártott élelmiszer, rendkívül fontos, közelebb hozza egymáshoz a családtagokat.
- emelte ki a HelloVidék érdeklődésére Káposzta Lajos.
Az évről évre megrendezett eseményen szokás szerint amatőrök és hivatásos böllérek, fiatalok és sok disznóvágást megélt helyiek, illetve térségiek mérik össze tudásukat, hogy elnyerjék a kategóriájában legfinomabb étek címét. A már jól bevált receptek mellett a vállalkozó szellemű, a gasztronómia iránt elkötelezettek mindig készülnek valami bravúros újdonsággal, mint például az idén abszolút újdonságnak számító töpörtyűs hurkával, a velős tojással, de a malac farkából készített székelykáposzta is formabontó lesz a palettán.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Sőt, a család féltve őrzött kincseit sem tartják lakat alatt, megtudhatja azokat bárki, csak aztán győzze otthon megcsinálni. Ha pedig valaki saját magának szeretne bizonyítani, hogy bizony a disznó leölése vagy a hurkatöltés nem is olyan bonyolult feladat, egy kötény a nyakba, és már ki is próbálhatja magát a gyakorlatban. Az idén tizenöt csapat részvételével zajló gasztroversenyen a disznótor jellegzetes ételeit, így a sült vért, a pecsenyét, a töpörtyűt, a hurkát, a kolbászt, az orjalevest és a töltött káposztát bírálja a zsűri, amibe természetesen a közönség is bátran belekóstolhat.
Bár a böllér mesterséget a férfiakkal azonosítják, a megmérettetésen a hölgyek is szép számmal jelen lesznek, akik a versengés mellett a helyi étel- és italkülönlegességekkel is megismertetik az odalátogatókat.
Felvonultatják a legfinomabb bócsai sajtokat, lekvárokat, a krumplis pogácsát és a különböző gyümölccsel készült lepényeket, de a falu kemencéjében sütött tekert és fonott, valamint kelt kalácsokat, abból is a meggyest, almást, kakaóst és káposztást tálcán viszik a kóstolni vágyók elé. És mivel nincs disznóvágás pálinka nélkül, felsorakoznak a bócsaiak által készített gyümölcspálinkák, azok közül is kiemlekedik az utóbbi évek nagy kedvencei, a szőlő és törköly. Akinek pedig már gyomra mond megálljt az ízek mértéktelen habzsolására, az élvezheti a disznótort kísérő zenés, táncos programokat, ahol az elfogyasztott kalóriákat is bőven lesz alkalma elégetni.
Habár a település idegenforgalmát tekintve az időszakos rendezvényeire fekteti a hangsúlyt, az odalátogatók bármikor belekóstolhatnak Bócsa hagyományos vagy éppen különleges ízeibe. És ha az idei Bócsatorra idén nem is tud mindenki kilátogatni, egy fontos üzenete mindenki számámra van a rendezvénynek. Legyen szó borról, pálinkáról, pogácsáról vagy éppen disznótoros ételekről, a legfontosabb mindig az, hogy azokat az igazi öröm együtt elkészíteni, mert így nemcsak a felhőtlen szórakozás garantált, hanem a gasztronómia különlegességeinek továbböröklődése is.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.