Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Nagy átalakítást tervez Orbán Viktor a gazdaságirányításban: arra utalt, összevonják a Nemzetgazdasági Minisztériumot és a Pénzügyminisztériumot, az egyik vezetője pedig az MNB elnöke lesz márciustól.
Arról már vasárnap beszámoltunk, hogy részletek szivárogtak ki arról, mit mondott Orbán Viktor Kötcsén, a miniszterelnök többek között arról beszélt: 2025-ben képesnek kell lenni a 3,5 százalékos gazdasági növekedésre, ehhez nagyarányú béremelés kell, folytatódik a pedagógus béremelés is.
A kormányfő most a Facebookon hosszabb összefoglalót is közzétett, amelyben egy érdekes utalást is tett a következő jegybankelnökről - a gazdaságpolitikát az utóbbi időben rendre kritizáló Matolcsy György mandátuma márciusban jár le.
Orbán a Facebookon azt írta: a felvázolt gazdasági akciótervnek előfeltétele az összehangolt gazdaságirányítás. "Minél többet hallgatjuk a jegybankelnök urat, annál inkább az az érzésünk, mintha ezzel ellentétes irányba haladnánk, de ez csak a látszat" - írta, majd pedig utalást tett a következő MNB-elnökre.
Kell egy Erhard, aki korábban Matolcsy György volt, amíg el nem ment jegybankelnöknek, aki a gazdasági- és a költségvetési eszközöket egyszerre kézben tartó gazdasági csúcsminiszter, és ezt a cselekvési programot le tudja vezényelni. Ennek az embernek a személye összefügg azzal, hogy a március 1-jén sajnálatos módon bekövetkező jegybankelnöki szék megürülése milyen döntésekre sarkallja a kormányt. Nyilvánvaló, hogy aki odamegy, az nem lehet ez a csúcsminiszter, hogy egyenesen beszéljek. Az egyik gazdasági csúcsminiszter, a másik pedig jegybankelnök lesz
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- írta. A kormányban jelenleg van nemzetgazdasági miniszter és pénzügyminiszter, Orbán pedig most arra utalhatott, hogy összevonja a két tárcát, az egyik miniszter az összevont minisztérium vezetője lesz, a másik pedig a jegybank elnöke. Így az új MNB-elnök vagy Nagy Márton, vagy Varga Mihály lesz, a sajtóban jó ideje keringő pletykák alapján utóbbi tűnik esélyesebbnek.
Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher, MTI/MTVA
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.