19 °C Budapest
Las Vegas, 2024. június 10.Donald Trump volt amerikai elnök, a Republikánus Párt elnökjelöltje támogatóihoz beszél választási nagygyûlésén a Las Vegas-i Sunset Parkban 2024. június 9-én. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban.MTI/EPA/Allison Dinner

Donald Trump teheti tönkre a magyar gazdaságot? Csúnya világ jöhet, ha ő húzza be az elnökválasztást

2024. augusztus 1. 16:01

Hetek óta kongatják a gazdasági elemzők a vészharangot, hogy Donald Trump újbóli megválasztása akár egy mikroválságot is okozhat az amerikai gazdaságban. Az elnöki székben egyszer négy évig már ülő üzletember ugyanis már most megígérte, hogy felveszi majd a kesztyűt Kínával és az Európai Unióval is - ez pedig azt jelentené, hogy a jelenleg is gyengélkedő magyar ipar újabb komoly csapást szenvedne. Szakértőkkel jártuk körbe a lehetőségeket.

Nem csak az Egyesült Államokban, hanem az egész világon feszült figyelemmel várják, ki nyeri az amerikai elnökválasztást, amelyet november ötödikén rendeznek majd meg. A várakozás, ha lehet, még fokozottabb azután, hogy nemrégiben a regnáló elnök, Joe Biden bejelentette, hogy nem száll csatába pártja jelöléséért, ehelyett arra biztatta támogatóit, hogy alelnöke, Kamala Harris mögé álljanak be. Az alelnök várhatóan így hamarosan meg is kapja a jelöltséget a demokrata konvención, és ő lesz az, aki szembeszállhat az elnöki székben egy cikluson át már ülő Donald Trumppal.

Trump első, 2017 és 2021 között tartó elnöki ciklusa kifejezetten sötét korszaka volt az Egyesült Államok és az európai országok közötti gazdasági kapcsolatoknak. Elnöksége alatt Trump, saját elmondása szerint az amerikai termékeket, végső soron a gazdaságot védve, behozatali vámokat rótt ki az európai és kínai termékekre, azt pedig máris megígérte ebben a kampányban is, hogy folytatni fogja ezt a gazdasági módszert.

Ez azonban várhatóan nem tenne jót a magyar gazdaságnak sem, ami komoly függőségi viszonyban van elsősorban a német gazdasággal - és ipara most különben is igen csúnya időszakot él meg. Szakértőkkel jártuk körbe, mire lehet vagy kell számítani a gazdaságban, ha jövő januártól ismét Donald Trump költözik majd be a washingtoni Fehér Házba.

Trump már most is belengette, hogy megválasztása esetén komoly mértékű védővámokat vezet be a Kínából érkező termékekre, ami a szakértők szerint egy kiújuló kereskedelmi háborút jelentene. A Biden-adminisztráció 2021 óta tartó regnálása alatt ha erős távolságtartással is, de javultak a két szuperhatalom közötti kereskedelmi kapcsolatok.

A vállalkozóból lett politikus azonban nem csak a kínai termékekkel, de az EU-val szemben is felvenné a kesztyűt. Ennél azonban fontosabb, hogy az elemzők szerint ha Trumpot választják meg, akkor az amerikai gazdaság egy rövid ideig tartó visszaeséssel számolhat, ami pedig kihatással lesz a német, ezen keresztül pedig a magyar gazdaságra is. Az USA és Németország közötti import és export kimondottan jelentős, évente több szár billió dolláros kitettséget jelent - ez pedig komoly csapást szenvedhet.

Mi lesz, ha győz Trump?

Módos Dániel, a Portfolio makroelemzője a Pénzcentrumnak azt mondta: az elemzők és a világgazdaság is készülnek arra az eshetőségre, hogy Trump ismét győzhet. Leszögezte viszont, hogy az amerikaiak nem csak az elnök személyéről, de a törvényhozás összetételéről is szavaznak, így nem eszik azt a kását olyan forrón.

Ha Donald Trump nyeri az amerikai választásokat, akkor általános, 10%-os védővámot vethet ki, korlátozhatja a bevándorlást, adót csökkentene és folytatódna a kereskedelmi háború Kínával. Azonban, hogy ezekből az ígéretekből ténylegesen mit tud megvalósítani, függ az amerikai gazdaság teljesítményétől, valamint a Kongresszus és a Szenátus összetételétől is

- mondta az elemző. Azt is hozzátette, hogy ha a német gazdaságot negatívan érinti Trump megválasztása, akkor azt hazánk is megérezheti.

A német ipar gyengélkedése természetesen ránk is hatással van. Amíg a külső piacaink nem kapnak erőre, addig a magyar gazdaság is csak fél gőzzel képest teljesíteni

- tette még hozzá a makroelemző.

JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

America First

Virovácz Péter, az ING vezető elemzője szerint is korai vészharangot kongatni. Rávilágított azonban arra, hogy Trump várhatóan tényleg folytatja majd azt, amit 2021-ben abbahagyni kényszerült.

Amíg a jelenlegi amerikai vezetés nem kizárólag azt tűzte ki jelmondatként, hogy ’America First’, addig Trump kimondottan ezt a politikát szeretné megvalósítani, ha novemberben újabb négy évre bizalmat kap. Ez már a 2021 januárjáig tartó első ciklusában is tetten érhető volt: megromlottak az EU-val és Kínával is a gazdasági kapcsolatok, ugyanis az amerikai termékek védelme érdekében importvámokat vezetett be. Most pedig a kampányában már hatvan százalékos védővámok bevezetését ígéri a kínai termékekre, tehát semmi nem utal rá, hogy ne folytatná majd ugyanazt, mint amit elnöksége alatt már elkezdett

- mondta a Pénzcentrumnak Virovácz Péter. Hozzátette azt is, hogy valóban nehéz napok köszönthetnek a magyar gazdaságra, ám ennek nem feltétlenül az lesz az oka, hogy Trump ismét elnök lehet.

Nem azt kell figyelnünk, hogy mekkora részét veszi át a német gazdaság a Magyarországon készült termékeknek, hanem azt, hogy a továbbértékesítéssel lesz gond. Azok az autók vagy szerszámok, amit a magyar ipar a német gazdaság számára állít elő, döntő mértékben nem is a német piacon kerülnek értékesítésre, hanem továbbmegy exportra – Kínába, Franciaországba vagy az Egyesült Államokba. A védővámokkal azonban azok a termékek, amelyekre ezt kivetik, komoly versenyhátrányba fognak kerülni, a kínaiak ugyanis az állami támogatások segítségével még így is árversenyt jelentenek az európai termékeknek. Ez okozza azt is, hogy a magyar ipar nagyon nagy bajban van, és negatívan fogja befolyásolni a gazdaság teljesítményének egészét

- mondta lapunknak az ING vezető elemzője.

Összességében tehát van arra esély, hogy Trump elnöksége már az első hónapoktól terhet rak a magyar gazdaságra is, de hogy milyen mértékben és pontosan hogyan érezzük majd meg, az egyelőre legalábbis kérdéses.

címlapkép: Allison Dinner, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. szeptember 8. 15:51
Rossz hetet zártak a tőzsdék, az egyik kiváltó ok az Nvidia esetleges trösztellenes feldarabolásáról...
Buxelliott  |  2024. szeptember 8. 11:08
Letört a 72800-as szint, ami értelmezésemben azt jelenti, hogy immár sokkal nagyobb az esélye a déli...
MEDIA1  |  2024. szeptember 7. 21:12
Az ATV bejelentette, mikortól lesz látható régi-új munkatársa, Somos András a Fórum műsorvezetőjekén...
Összkép  |  2024. szeptember 7. 14:55
Közép-Európa országainak gazdasága akkor tud tovább erősödni, ha részben eltérő geopolitikai és gazd...
Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 9. hétfő
Ádám
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?