Közelkép a tőzsdei kereskedési monitorról sötét háttér előtt.

Tombol a nyár a tőzsdén is: pici csökkenéssel megy víkendezni a BUX

MTI
2024. július 5. 19:35

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 219,04 pontos, 0,3 százalékos csökkenéssel, 72 132,83 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi hangulatot követve kisebb csökkenéssel zárt a BUX a hét utolsó kereskedési napján.

A befektetők valószínűleg a közelgő francia választások miatt nyugtalanabbak, főként a kevésbé kockázatos papírokat, például az egészségügyi vállalatok részvényeit keresték - jelezte még Muhi Gergely. Hozzátette, hogy a nyári "uborkaszezon" miatt a forgalom is alacsony volt pénteken.

A Mol árfolyama 14 forinttal, 0,47 százalékkal 2934 forintra csökkent, 813,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 0,83 százalékkal 17 970 forintra esett, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, maradt 1044 forint, forgalma 85,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,47 százalékkal 9690 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6566,22 ponton zárt pénteken, ez 42,67 pontos, 0,65 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. július 8. 21:23
A Media1 észrevette, és ezt később a Ringier Hungary, a Blikk kiadója is elismerte, hogy Magyar Péte...
Bankmonitor  |  2024. július 8. 13:55
Korábban a bankadó csökkentéséről tárgyalt a kormány, ennek ellenére most újabb költségelemre számít...
Kiszámoló  |  2024. július 8. 11:44
Lementek a választások, úgyhogy ma reggel bejelentette a kormány, hogy a hozzá nem értő, ostoba gazd...
Holdblog  |  2024. július 8. 08:15
Kifogyhatunk-e előbb-utóbb az adatokból, amelyeken az egyre nagyobb nyelvi modelleket (LLM) tanítjuk...
Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 8. hétfő
Ellák
28. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Hello vidék  |  2024. július 8. 17:02
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem