Bojinka Miklós: Menni kell, nem szabad megállni, törtetni kell
A magyar vállalkozói környezet kihívásokkal teli, de azok, akik jól kalkulálnak és alkalmazkodnak a változó gazdasági feltételekhez, sikeresek lehetnek
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A magyar vállalkozói környezet kihívásokkal teli, de azok, akik jól kalkulálnak és alkalmazkodnak a változó gazdasági feltételekhez, sikeresek lehetnek
Ha a gyerekek más településre járnak iskolába, a szülők dolgozni, ahol van olcsó diszkontüzlet, akkor a helyi – és a sokszor igen drága – kisbolt nem fog labdába rúgni.
Az előzetes adatok szerint 2025 februárjában 5653 gyermek született, és 10 934 fő halt meg.
Gyengült péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 498,62 pontos, 0,54 százalékos emelkedéssel, 92 720,24 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
Idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az szja-bevallási tervezetét.
A szakértők közt teljes az egyetértés, hogy a drogterjesztők elleni hajtóvadászat, a szigorú büntetések alkalmasak a kínálati piac korlátozására. Kérdés, meddig lehet így eljutni.
Még várni kell a fogyasztói árak konszolidációjára, a jegybank szerint az éves infláció akár öt százalékos is lehet.
A 4,5%-os inflációs előrejelzés miatt novemberben nyugdíjemelést kapnak az érintettek, erre rendelkezésre áll az elkülönített forrás - mondta a kormányszóvivő.
Alig változott a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
A GKI fogyasztói bizalmi index az elmúlt négy hónapban alig változott, márciusban is stagnált februárhoz képest.
A KSH minden év március elején teszi közzé a magyarországi állatállományi adatokat a haszonállatok tekintetében.
A kormány jelentős támogatási csomagot jelentett be a magyar falvak fejlesztésére.
A nemrég életbe lépőt piaci árrést szabályozó intézkedés 30 élelmiszerre vonatkozik – többek között húsokra, tejtermékekre, lisztre, cukorra, olajra.
A kormány által bejelentett árrésstop elsősorban a környezeti és egészségi szempontból káros termékek vásárlását ösztönzi.
Gyengült kissé a forint szerda reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Az alapjövedelem gondolata elsőre utópisztikusnak tűnhet, mégis egyre több országban merül fel komoly lehetőségként.
Ma tartotta első kamatdöntő ülését az MNB Varga Mihály vezetésével, melyen a várakozásoknak megfelelően kamattartásról határozott a Monetáris Tanács.
Az óvatos és türelmes megközelítés, a szigorú monetáris kondíciók fenntartása indokolt.
Nem módosította a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamatot, így az 6,50 százalék marad, a kamatfolyosó két széle sem változott.
Az intézkedés komoly tiltakozást váltott ki, nőjogi egyesületek részéről, akik szerint a program társadalmi és nemi egyenlőtlenségeket erősíthet.
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon hétfőn, a kora reggeli jegyzéséhez képest.
A Mi Hazánk új törvényjavaslata jelentősen bővítené az ingyenes készpénzfelvételi lehetőségeket.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint bírságot szabott ki K&H Bankra a pénzátutalások kapcsán feltárt belső szabályozási és IT hiányosságok miatt.