2 °C Budapest

Falusi CSOK

Zalaújlak

Falusi csok: Zalaújlak - Minden, amit a Zala megyei, Nagykanizsai járásban lévő településről tudni lehet.

A Kormány honlapján április 12-én közzétett hivatalos lista szerint 2019. július elsejétől a Zala megyei, Nagykanizsai járásban fekvő Zalaújlak településen is elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (falusi csok). A HelloVidék összegyűjtötte Zalaújlak legfontosabb területei statisztikáit, legyen szó társadalmi, gazdasági, vagy épp környezeti statisztikákról, mutatókról. A HelloVidék bízik benne, hogy ezekkel az információkkal a kezében könnyebb lesz majd eldönteni, érdemes-e igénybe venni a falusi csok-ot a Zala megyei, Nagykanizsai járásban található Zalaújlak településen.

A Magyar Közlönyben megjelent részletszabályok alapján a falusi csok igénylésére vonatkozó kérelem 2019. július 1. és 2022. június 30. között nyújtható be.

A Wikipédia szócikke szerint a Zala megyei, Nagykanizsai járásban fekvő Zalaújlak a Zalai-dombságban, a Zalaapáti-hát területén terül el. A Kis-Balatontól kissé délnyugatra található. A zsáktelepülésre Csapi irányából érkezik az egyetlen bekötőút. Nagykanizsa irányából rendszeresen járnak autóbuszok ide. A 2011-es népszámlálás idején a nemzetiségi megoszlás a következő volt: magyar 96,9%, cigány 3,1%. A lakosok 83,2%-a római katolikusnak vallotta magát (12,9% nem nyilatkozott).


Nagyobb térkép

A Zala megyei, Nagykanizsai járásban található Zalaújlak település távolsága a fővárostól, illetve a megyeszékhelytől:

  • Zalaújlak Budapesttől való távolsága: 181.7 kilométer
  • Zalaújlak megyeszékhelytől (Zalaegerszeg) való távolsága: 35.9 kilométer

Átlagos lakásárak a Zala megyei, Nagykanizsai járásban; illetve Zalaújlak településen:

  • Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára a Zala megyei, Nagykanizsai járásban 2018-ban: 150.000 - 200.000 Ft/négyzetméter
  • Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára Zalaújlak településen 2018-ban: n.a.

A Zala megyei, Nagykanizsai járás (ahol Zalaújlak település is található) legfontosabb statisztikai mutatói:

0-14 éves állandó népesség aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
12.744 12.638 12.521 12.473 12.55 12.564 12.512 12.593

60-x éves állandó népesség aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
23.521 24.069 24.615 25.254 26.13 27.123 27.942 28.494

Adófizetők aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
46.868 46.547 45.851 45.656 47.495 47.315 51.095 n.a.

Adófizetők aránya az x-1 millió FT-os sávon

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
34.989 37.604 34.064 34.021 34.064 32.441 34.692 n.a.

Általános iskolák átlagos tanulólétszáma

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
207.5 213.28 219.583 222.458 225 237.913 235.652 232.826

Egy működő bölcsődei férőhelyre jutó 0-2 évesek száma

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
6.783 5.535 5.356 5.268 5.332 5.155 5.183 n.a.

Háziorvosi körzetek nagysága

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
1617.653 1602.306 1560.44 1547.88 1595.521 1682.667 1599.596 1584.447

100000 lakosra jutó kiskereskedelmi üzletek száma (gyógyszertárak nélkül)

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
1402.889 1528.409 1567.507 1581.518 1545.995 n.a. n.a. n.a.

Munkaképes korú nők aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
49.136 48.457 48.273 48.039 47.523 47.141 46.753 46.415

Munkaképes korú férfiak aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
63.909 63.48 63.056 62.626 61.678 60.907 60.174 59.544

Munkaképes korú népesség aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
56.176 55.624 55.337 55.016 54.293 53.726 53.174 52.69

Nappali tagozatos középiskolások száma/100 középiskolás korú (14-17 éves) lakos

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
104.563 96.582 101.392 101.462 100.036 98.738 n.a. n.a.

Egy adófizetőre jutó összes nettó jövedelem

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
1354429.472 1347022.173 1412233.192 1482595.841 1527427.965 1607662.43 1628539.869 n.a.

Egy lakosra jutó összes nettó jövedelem

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
634798.552 623190.577 642467.143 672793.583 721233.671 755451.26 824205.621 n.a.

Egy adófizetőre jutó összes személyi jövedelemadó

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
246407.639 212740.909 261018.02 255534.373 276095.363 284414.122 264107.386 n.a.

Egy lakosra jutó összes személyi jövedelemadó

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
115487.159 98423.124 118744.909 115960.049 130369.01 133648.086 133665.007 n.a.

Óvodába beírt gyermekek száma/100 óvodás korú (3-5 éves) lakos

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
113.716 114.122 116.068 113.447 116.667 116.676 117.089 117.529

100000 lakosra jutó vendéglátóhelyek száma

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
517.252 569.332 595.986 609.866 551.022 n.a. n.a. n.a.

A falusi csok részletszabályai

És akkor nézzük, miről is szól a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok. A tanyákra is kiterjedő falusi csok-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is.

A Magyar Közlönyben megjelent, a 2019. július 1-jén induló falusi CSOK részletszabályai szerint a falusi csok települések listájára 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település került, mint például a Zala megyei, Nagykanizsai járásban fekvő Zalaújlak is.

A támogatás célja:

  • Új lakás építése
  • Új lakás vásárlása
  • Használt lakás vásárlása
  • Meglévő lakás bővítése
  • Meglévő lakás korszerűsítése

A falusi csokot a következő ingatlantípusokra lehet igénybe venni:

  • használt lakás, tanya, birtokközpont vásárlására
  • ezzel egyidejűleg korszerűsítésére és/vagy bővítésére

A változás lényege tehát, hogy azokat a CSOK-összegeket (vissza nem térítendő támogatásokat), amelyeket eddig csak új lakásra lehetett igénybe venni, ezentúl az érintett kistelepüléseken használt lakás vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére is fel lehet majd használni. 1 gyermek után változatlanul 600 ezer forint lesz a használt lakások CSOK-jának az összege, 2 gyermek után viszont 1,43 millióról 2,6 millióra, 3 gyermek után pedig 2,2 millióról 10 millióra növekszik. Akik legalább 4 gyermeket nevelnek, az eddigi 2,75 millió helyett szintén 10 millióra lesznek jogosultak az érintett kistelepüléseken.

A falusi CSOK maximális összege:

  • 1 gyermek után 600.000 Ft,
  • 2 gyermek után 2.600.000 Ft,
  • 3 vagy több gyermek után 10.000.000 Ft.

A támogatás felújításra, korszerűsítésre, használt és új lakás vásárlására egyaránt felhasználható. Vásárlási cél esetén – új építésű lakás kivételével – legfeljebb a támogatási összeg fele vehető igénybe. 3 gyermekesek esetében 10 millió forint értékű használt ház vásárlása esetén tehát maximum 5 millió forint lesz felhasználható a vételár kiegyenlítésére, a fennmaradó 5 millió forintot pedig felújításra, korszerűsítésre lehet költeni. Ha a vásárlásra csak 4 millió forintot költ a család, akkor a fennmaradó 6 millió forint felhasználható lesz a rendeletben meghatározásra kerülő felújítási és korszerűsítési munkálatok elvégzésére. Amennyiben a támogatott személyek kizárólag korszerűsítésre szeretnék felhasználni a kedvezményt, úgy fenti támogatási összegek fele lesz elérhető.

Fontos! A támogatás abban az esetben is igényelhető korszerűsítésre és/vagy bővítésre, ha korábban az adott lakásra már vettek igénybe CSOK-ot. Ha valaki a korszerűsítési és/vagy bővítési munkálatokat nem teljesíti, a folyósított családi otthonteremtési kedvezményt - ideértve annak a lakás vásárlására számított összegét is − a folyósítás napjától számított, Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten köteles visszafizetni.

Családtámogatások 2019. július 1-től (millió forint, vastag betűvel az újdonságok)

  1 gyermek 2 gyermek 3 gyermek 4 vagy több gyermek
VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS
CSOK új építésű ingatlanra*, vagy 0,6 2,6 10 10
CSOK használt ingatlan vásárlására (nem kistelepülés)*, vagy 0,6 1,43 2,2 2,75
CSOK használt ingatlan vásárlására, bővítésére és/vagy korszerűsítésére (kistelepülés)* 0,6 2,6 10 10
Jelzáloghitel-elengedés** 0 1 4 1 vagy 4****
Diákhitel-elengedés** 0 Tartozás fele Teljes tartozás Teljes tartozás
Újautó-vásárlási támogatás* 0 0 2,5 2,5
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedéssel*** 0 Akár 3 Akár 10 Akár 10
VISSZATÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedés nélkül*** 10 10 10 10
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel új ingatlanra*, vagy 0 10 15 15
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel használt ingatlanra* 0 10 15 15
EGYÉB TÁMOGATÁS
Négy gyermeket vállaló nők szja-mentessége
Teljes bölcsődei ellátás
Nagyszülői gyed

* Meglévő gyermekre is igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével
** Csak új gyermekre igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével, új gyermekekre összeadandó
*** Csak új gyermekre igényelhető, a meglévők figyelembe vétele nélkül
**** 1, ha már igénybe vette a 4 milliós összeget, vagy 4, ha még nem
Kistelepülés: 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település - hivatalos lista itt.
Forrás: HelloVidék

Fontos tudni, hogy vásárlásra - új lakás kivételével - legfeljebb a támogatási összeg fele fordítható; a másik felét korszerűsítésre és/vagy bővítésre kell felhasználni. Meghatároztak továbbá minimális négyzetméterhatárokat - követve ezzel az általános csok szabályait -, a visszaélések kiszűrésére pedig feltételül szabják a legalább egyéves folyamatos - a legmagasabb támogatási összegnél kétéves - biztosítási jogviszonyt, az erkölcsi bizonyítványt, valamint azt, hogy közeli hozzátartozótól, saját tulajdonban álló gazdasági társaságoktól nem lehet ingatlant vásárolni. A lakásban kötelező bentlakást pedig várhatóan a jegyzők bevonásával ellenőrzik majd.

A visszaélések elkerülése végett az alábbi részletszabályok kerültek meghatározásra:

  • meghatározták a minimális négyzetméterhatárokat; eszerint egy, kettő illetve három gyermek esetén lakásoknál 40, 50 és 60 nm a minimális alapterület, míg házak esetében 70, 80 és 90 nm az alsó határ,
  • minimum 1 éves folyamatos TB jogviszony megléte – a legmagasabb támogatási összegnél legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszony
  • erkölcsi bizonyítvány
  • a közeli hozzátartozótól, valamint a saját tulajdonban álló gazdasági társaságtól történő ingatlanvásárlás nem támogatott

Eljárási szabályok

  • A falusi csok igénybevételéhez a hitelintézetek nem írhatják elő más szolgáltatás igénybevételét.
  • A támogatott ingatlanra vonatkozó bentlakási kötelezettséget a jegyzők bevonásával készülnek ellenőrizni.

Korszerűsítési munkálatnak számít (egyszerre többre is igényelhető a támogatás):

  • víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
  • fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
  • központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
  • az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
  • a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
  • tető cseréje, felújítása, szigetelése,
  • kémény építése, korszerűsítése,
  • belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
  • a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30%-áig, valamint
  • a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20%-áig.

Lakás bővítésének minősül továbbra is

  • a lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység, ideértve az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér-beépítést is;
  • emelet-ráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel létrehozott lakás akkor, ha az emelet-ráépítés vagy tetőtér-beépítés révén nem jön létre két új, önálló albetétként nyilvántartott lakás,
  • a meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása viszont nem minősül a lakás bővítésének.

A bővítés révén a lakás hasznos alapterületének el kell érnie a) egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert, b) két gyermek esetén az 50 négyzetmétert, c) három gyermek esetén a 60 négyzetmétert, d) négy vagy több gyermek esetén a 70 négyzetmétert.

A vásárlásra, valamint korszerűsítésre és/vagy bővítésre egy gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 600 000 forint, két gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 2 600 000 forint, három vagy több gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 10 000 000 forint igényelhető. Ebből a lakásvásárlásra fordított összeg nem haladhatja meg az összeg 50%-át, korszerűsítésre és/vagy bővítésre pedig összesen legfeljebb 300 000, 1 300 000, illetve 5 000 000 forint igényelhető.

Ha valaki a kérelem a benyújtását megelőzően vett fel CSOK-ot a korszerűsíteni és/vagy bővíteni kívánt lakáshoz, akkor ugyanazon gyermek után igénybe veheti a korszerűsítési/bővítési támogatást, és nem kell levonni az összeg kiszámítása során a már igénybe vett CSOK-ot.

A falusi CSOK igénybe vételéhez az adott időpontban tb-vel, illetve legalább egy éve (legfeljebb 30 nap megszakítással folyamatosan) tb-vel, felsőoktatási jogviszonnyal vagy külföldi tb-jogviszonnyal kell rendelkezni. A 10 milliós támogatás igénybevételéhez az igénylőnek vagy házaspár, élettársak esetén legalább egyik félnek legalább 2 éves ilyen jogviszonnyal kell rendelkeznie.

A CSOK eddig nem volt igényelhető korszerűsítésre, ezért újdonságnak számít, hogy a korszerűsítési munkákat a támogatási szerződés megkötésétől számított három éven belül kell teljesíteni, amelyet a hitelintézet helyszíni szemlét követően állapít meg. A korszerűsítéshez igényelt megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény esetén a vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidőt a korszerűsítési munkák elvégzésének hitelintézet által történő megállapításától kell számítani.

A falusi CSOK-hoz 10, illetve 15 millió forint erejéig legfeljebb 3%-os kamatozású kamattámogatott kölcsön ("CSOK-hitel") is igényelhető, a korszerűsítésre vagy bővítésre felvett összeg nem haladhatja meg az 5, illetve 7,5 millió forintot.

Ha valaki igénybe vett már ilyen "CSOK-hitelhez" kapcsolódó kamattámogatás, nem élhet újból vele. A visszaélések elkerülése érdekében erkölcsi bizonyítvánnyal szükséges bizonyítani a büntetlen előéletet, közeli hozzátartozótól, saját cégtől nem lehet ingatlant venni falusi csokkal, és bővítik a jegyzők hatáskörét, hogy ellenőrizhessék a szerződésszerű teljesítést.

Az adatok tájékoztató jellegűek!

Zala megyében a további településeken érhető el a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok:

Adatok forrása: HelloVidék; Pénzcentrum; Portfolio; KSH; TeIR; Wikipédia; kormany.hu; ELTINGA; OpenStreetMap; Magyar Közlöny

NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét