Zsarolyán
Falusi csok: Zsarolyán - Minden, amit a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, Fehérgyarmati járásban lévő településről tudni lehet.
A Kormány honlapján április 12-én közzétett hivatalos lista szerint 2019. július elsejétől a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, Fehérgyarmati járásban fekvő Zsarolyán településen is elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (falusi csok). A HelloVidék összegyűjtötte Zsarolyán legfontosabb területei statisztikáit, legyen szó társadalmi, gazdasági, vagy épp környezeti statisztikákról, mutatókról. A HelloVidék bízik benne, hogy ezekkel az információkkal a kezében könnyebb lesz majd eldönteni, érdemes-e igénybe venni a falusi csok-ot a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, Fehérgyarmati járásban található Zsarolyán településen.
A Magyar Közlönyben megjelent részletszabályok alapján a falusi csok igénylésére vonatkozó kérelem 2019. július 1. és 2022. június 30. között nyújtható be.
A Wikipédia szócikke szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, Fehérgyarmati járásban fekvő Zsarolyán a megye K-i részén, a Szatmári síkság Szamos és Tisza közötti részén található. Fehérgyarmat 7,5 km, Tunyogmatolcs 12 km, Nagyszekeres 2 km, Cégénydányád 5 km távolságra található. 2001-ben a település lakosságának 82%-a magyar, 18%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, Fehérgyarmati járásban található Zsarolyán település távolsága a fővárostól, illetve a megyeszékhelytől:
- Zsarolyán Budapesttől való távolsága: 270 kilométer
- Zsarolyán megyeszékhelytől (Nyíregyháza) való távolsága: 64.9 kilométer
Átlagos lakásárak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, Fehérgyarmati járásban; illetve Zsarolyán településen:
- Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, Fehérgyarmati járásban 2018-ban: 50.000 - 100.000 Ft/négyzetméter
- Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára Zsarolyán településen 2018-ban: n.a.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, Fehérgyarmati járás (ahol Zsarolyán település is található) legfontosabb statisztikai mutatói:
0-14 éves állandó népesség aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
17.619 | 17.351 | 17.004 | 16.743 | 16.878 | 16.632 | 16.301 | 16.097 |
60-x éves állandó népesség aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
19.894 | 20.373 | 20.579 | 20.692 | 20.728 | 20.972 | 20.934 | 21.329 |
Adófizetők aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
36.253 | 38.609 | 39.202 | 40.567 | 42.873 | 43.584 | 46.999 | n.a. |
Adófizetők aránya az x-1 millió FT-os sávon
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
52.208 | 59.431 | 54.076 | 54.787 | 53.909 | 53.552 | 54.979 | n.a. |
Általános iskolák átlagos tanulólétszáma
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
175.818 | 169.5 | 166 | 150.609 | 149.217 | 143.478 | 138.217 | 132.435 |
Egy működő bölcsődei férőhelyre jutó 0-2 évesek száma
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
59.2 | 47.667 | 49.708 | 53.417 | 59.792 | 59.25 | 59.833 | n.a. |
Háziorvosi körzetek nagysága
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
1607.435 | 1671.5 | 1667.957 | 1753.545 | 1803.091 | 1829.864 | 1936.857 | 1923.667 |
100000 lakosra jutó kiskereskedelmi üzletek száma (gyógyszertárak nélkül)
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
511.211 | 1403.203 | 1368.506 | 1345.326 | 1257.941 | n.a. | n.a. | n.a. |
Munkaképes korú nők aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
48.472 | 48.325 | 48.007 | 48.23 | 48.453 | 48.869 | 49.278 | 49.349 |
Munkaképes korú férfiak aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
61.169 | 61.023 | 61.357 | 61.598 | 61.725 | 62.138 | 62.788 | 62.422 |
Munkaképes korú népesség aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
54.632 | 54.491 | 54.493 | 54.777 | 54.992 | 55.482 | 56.045 | 55.919 |
Nappali tagozatos középiskolások száma/100 középiskolás korú (14-17 éves) lakos
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
51.5 | 54.292 | 54.858 | 53.124 | 53.507 | 54.413 | n.a. | n.a. |
Egy adófizetőre jutó összes nettó jövedelem
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
1085977.04 | 950264.099 | 1034639.956 | 1057245.673 | 1127616.506 | 1171864.557 | 1203199.221 | n.a. |
Egy lakosra jutó összes nettó jövedelem
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
393698.905 | 365187.112 | 406793.862 | 434416.004 | 499379.059 | 522528.895 | 574625.812 | n.a. |
Egy adófizetőre jutó összes személyi jövedelemadó
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
145193.301 | 119565.086 | 175608.835 | 169958.861 | 181030.135 | 191637.527 | 179873.908 | n.a. |
Egy lakosra jutó összes személyi jövedelemadó
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
52636.881 | 45948.941 | 69044.884 | 69835.093 | 80171.457 | 85450.272 | 85904.469 | n.a. |
Óvodába beírt gyermekek száma/100 óvodás korú (3-5 éves) lakos
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
113.017 | 109.365 | 109.249 | 111.967 | 108.183 | 103.248 | 99.571 | 99.298 |
100000 lakosra jutó vendéglátóhelyek száma
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
235.32 | 443.26 | 456.169 | 451.034 | 413.431 | n.a. | n.a. | n.a. |
A falusi csok részletszabályai
És akkor nézzük, miről is szól a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok. A tanyákra is kiterjedő falusi csok-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is.
A Magyar Közlönyben megjelent, a 2019. július 1-jén induló falusi CSOK részletszabályai szerint a falusi csok települések listájára 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település került, mint például a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, Fehérgyarmati járásban fekvő Zsarolyán is.
A támogatás célja:
- Új lakás építése
- Új lakás vásárlása
- Használt lakás vásárlása
- Meglévő lakás bővítése
- Meglévő lakás korszerűsítése
A falusi csokot a következő ingatlantípusokra lehet igénybe venni:
- használt lakás, tanya, birtokközpont vásárlására
- ezzel egyidejűleg korszerűsítésére és/vagy bővítésére
A változás lényege tehát, hogy azokat a CSOK-összegeket (vissza nem térítendő támogatásokat), amelyeket eddig csak új lakásra lehetett igénybe venni, ezentúl az érintett kistelepüléseken használt lakás vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére is fel lehet majd használni. 1 gyermek után változatlanul 600 ezer forint lesz a használt lakások CSOK-jának az összege, 2 gyermek után viszont 1,43 millióról 2,6 millióra, 3 gyermek után pedig 2,2 millióról 10 millióra növekszik. Akik legalább 4 gyermeket nevelnek, az eddigi 2,75 millió helyett szintén 10 millióra lesznek jogosultak az érintett kistelepüléseken.
A falusi CSOK maximális összege:
- 1 gyermek után 600.000 Ft,
- 2 gyermek után 2.600.000 Ft,
- 3 vagy több gyermek után 10.000.000 Ft.
A támogatás felújításra, korszerűsítésre, használt és új lakás vásárlására egyaránt felhasználható. Vásárlási cél esetén – új építésű lakás kivételével – legfeljebb a támogatási összeg fele vehető igénybe. 3 gyermekesek esetében 10 millió forint értékű használt ház vásárlása esetén tehát maximum 5 millió forint lesz felhasználható a vételár kiegyenlítésére, a fennmaradó 5 millió forintot pedig felújításra, korszerűsítésre lehet költeni. Ha a vásárlásra csak 4 millió forintot költ a család, akkor a fennmaradó 6 millió forint felhasználható lesz a rendeletben meghatározásra kerülő felújítási és korszerűsítési munkálatok elvégzésére. Amennyiben a támogatott személyek kizárólag korszerűsítésre szeretnék felhasználni a kedvezményt, úgy fenti támogatási összegek fele lesz elérhető.
Fontos! A támogatás abban az esetben is igényelhető korszerűsítésre és/vagy bővítésre, ha korábban az adott lakásra már vettek igénybe CSOK-ot. Ha valaki a korszerűsítési és/vagy bővítési munkálatokat nem teljesíti, a folyósított családi otthonteremtési kedvezményt - ideértve annak a lakás vásárlására számított összegét is − a folyósítás napjától számított, Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten köteles visszafizetni.
Családtámogatások 2019. július 1-től (millió forint, vastag betűvel az újdonságok)
1 gyermek | 2 gyermek | 3 gyermek | 4 vagy több gyermek | |
VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS | ||||
CSOK új építésű ingatlanra*, vagy | 0,6 | 2,6 | 10 | 10 |
CSOK használt ingatlan vásárlására (nem kistelepülés)*, vagy | 0,6 | 1,43 | 2,2 | 2,75 |
CSOK használt ingatlan vásárlására, bővítésére és/vagy korszerűsítésére (kistelepülés)* | 0,6 | 2,6 | 10 | 10 |
Jelzáloghitel-elengedés** | 0 | 1 | 4 | 1 vagy 4**** |
Diákhitel-elengedés** | 0 | Tartozás fele | Teljes tartozás | Teljes tartozás |
Újautó-vásárlási támogatás* | 0 | 0 | 2,5 | 2,5 |
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedéssel*** | 0 | Akár 3 | Akár 10 | Akár 10 |
VISSZATÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS | ||||
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedés nélkül*** | 10 | 10 | 10 | 10 |
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel új ingatlanra*, vagy | 0 | 10 | 15 | 15 |
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel használt ingatlanra* | 0 | 10 | 15 | 15 |
EGYÉB TÁMOGATÁS | ||||
Négy gyermeket vállaló nők szja-mentessége | ||||
Teljes bölcsődei ellátás | ||||
Nagyszülői gyed |
* Meglévő gyermekre is igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével
** Csak új gyermekre igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével, új gyermekekre összeadandó
*** Csak új gyermekre igényelhető, a meglévők figyelembe vétele nélkül
**** 1, ha már igénybe vette a 4 milliós összeget, vagy 4, ha még nem
Kistelepülés: 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település - hivatalos lista itt.
Forrás: HelloVidék
Fontos tudni, hogy vásárlásra - új lakás kivételével - legfeljebb a támogatási összeg fele fordítható; a másik felét korszerűsítésre és/vagy bővítésre kell felhasználni. Meghatároztak továbbá minimális négyzetméterhatárokat - követve ezzel az általános csok szabályait -, a visszaélések kiszűrésére pedig feltételül szabják a legalább egyéves folyamatos - a legmagasabb támogatási összegnél kétéves - biztosítási jogviszonyt, az erkölcsi bizonyítványt, valamint azt, hogy közeli hozzátartozótól, saját tulajdonban álló gazdasági társaságoktól nem lehet ingatlant vásárolni. A lakásban kötelező bentlakást pedig várhatóan a jegyzők bevonásával ellenőrzik majd.
A visszaélések elkerülése végett az alábbi részletszabályok kerültek meghatározásra:
- meghatározták a minimális négyzetméterhatárokat; eszerint egy, kettő illetve három gyermek esetén lakásoknál 40, 50 és 60 nm a minimális alapterület, míg házak esetében 70, 80 és 90 nm az alsó határ,
- minimum 1 éves folyamatos TB jogviszony megléte – a legmagasabb támogatási összegnél legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszony
- erkölcsi bizonyítvány
- a közeli hozzátartozótól, valamint a saját tulajdonban álló gazdasági társaságtól történő ingatlanvásárlás nem támogatott
Eljárási szabályok
- A falusi csok igénybevételéhez a hitelintézetek nem írhatják elő más szolgáltatás igénybevételét.
- A támogatott ingatlanra vonatkozó bentlakási kötelezettséget a jegyzők bevonásával készülnek ellenőrizni.
Korszerűsítési munkálatnak számít (egyszerre többre is igényelhető a támogatás):
- víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
- fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
- központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
- az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
- a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
- tető cseréje, felújítása, szigetelése,
- kémény építése, korszerűsítése,
- belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
- a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30%-áig, valamint
- a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20%-áig.
Lakás bővítésének minősül továbbra is
- a lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység, ideértve az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér-beépítést is;
- emelet-ráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel létrehozott lakás akkor, ha az emelet-ráépítés vagy tetőtér-beépítés révén nem jön létre két új, önálló albetétként nyilvántartott lakás,
- a meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása viszont nem minősül a lakás bővítésének.
A bővítés révén a lakás hasznos alapterületének el kell érnie a) egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert, b) két gyermek esetén az 50 négyzetmétert, c) három gyermek esetén a 60 négyzetmétert, d) négy vagy több gyermek esetén a 70 négyzetmétert.
A vásárlásra, valamint korszerűsítésre és/vagy bővítésre egy gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 600 000 forint, két gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 2 600 000 forint, három vagy több gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 10 000 000 forint igényelhető. Ebből a lakásvásárlásra fordított összeg nem haladhatja meg az összeg 50%-át, korszerűsítésre és/vagy bővítésre pedig összesen legfeljebb 300 000, 1 300 000, illetve 5 000 000 forint igényelhető.
Ha valaki a kérelem a benyújtását megelőzően vett fel CSOK-ot a korszerűsíteni és/vagy bővíteni kívánt lakáshoz, akkor ugyanazon gyermek után igénybe veheti a korszerűsítési/bővítési támogatást, és nem kell levonni az összeg kiszámítása során a már igénybe vett CSOK-ot.
A falusi CSOK igénybe vételéhez az adott időpontban tb-vel, illetve legalább egy éve (legfeljebb 30 nap megszakítással folyamatosan) tb-vel, felsőoktatási jogviszonnyal vagy külföldi tb-jogviszonnyal kell rendelkezni. A 10 milliós támogatás igénybevételéhez az igénylőnek vagy házaspár, élettársak esetén legalább egyik félnek legalább 2 éves ilyen jogviszonnyal kell rendelkeznie.
A CSOK eddig nem volt igényelhető korszerűsítésre, ezért újdonságnak számít, hogy a korszerűsítési munkákat a támogatási szerződés megkötésétől számított három éven belül kell teljesíteni, amelyet a hitelintézet helyszíni szemlét követően állapít meg. A korszerűsítéshez igényelt megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény esetén a vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidőt a korszerűsítési munkák elvégzésének hitelintézet által történő megállapításától kell számítani.
A falusi CSOK-hoz 10, illetve 15 millió forint erejéig legfeljebb 3%-os kamatozású kamattámogatott kölcsön ("CSOK-hitel") is igényelhető, a korszerűsítésre vagy bővítésre felvett összeg nem haladhatja meg az 5, illetve 7,5 millió forintot.
Ha valaki igénybe vett már ilyen "CSOK-hitelhez" kapcsolódó kamattámogatás, nem élhet újból vele. A visszaélések elkerülése érdekében erkölcsi bizonyítvánnyal szükséges bizonyítani a büntetlen előéletet, közeli hozzátartozótól, saját cégtől nem lehet ingatlant venni falusi csokkal, és bővítik a jegyzők hatáskörét, hogy ellenőrizhessék a szerződésszerű teljesítést.
Az adatok tájékoztató jellegűek!
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a további településeken érhető el a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok:
- Ajak
- Anarcs
- Apagy
- Aranyosapáti
- Baktalórántháza
- Balsa
- Barabás
- Bátorliget
- Benk
- Beregdaróc
- Beregsurány
- Berkesz
- Besenyőd
- Beszterec
- Botpalád
- Bököny
- Buj
- Cégénydányád
- Csaholc
- Csaroda
- Császló
- Csegöld
- Csenger
- Csengersima
- Csengerújfalu
- Darnó
- Demecser
- Dombrád
- Encsencs
- Eperjeske
- Érpatak
- Fábiánháza
- Fényeslitke
- Fülesd
- Fülpösdaróc
- Gacsály
- Garbolc
- Gávavencsellő
- Géberjén
- Gégény
- Gelénes
- Gemzse
- Geszteréd
- Gulács
- Győröcske
- Győrtelek
- Gyulaháza
- Gyügye
- Gyüre
- Hermánszeg
- Hetefejércse
- Hodász
- Ilk
- Jánd
- Jánkmajtis
- Jármi
- Kállósemjén
- Kálmánháza
- Kántorjánosi
- Kék
- Kékcse
- Kemecse
- Kérsemjén
- Kisar
- Kishódos
- Kisléta
- Kisnamény
- Kispalád
- Kisvarsány
- Kisszekeres
- Kocsord
- Komlódtótfalu
- Komoró
- Kótaj
- Kölcse
- Kömörő
- Laskod
- Levelek
- Lónya
- Lövőpetri
- Magosliget
- Magy
- Mánd
- Mándok
- Máriapócs
- Márokpapi
- Mátyus
- Méhtelek
- Mérk
- Milota
- Nábrád
- Nagyar
- Nagycserkesz
- Nagydobos
- Nagyhódos
- Nagyszekeres
- Nagyvarsány
- Napkor
- Nemesborzova
- Nyírbéltek
- Nyírbogát
- Nyírbogdány
- Nyírcsaholy
- Nyírcsászári
- Nyírderzs
- Nyírgelse
- Nyírgyulaj
- Nyíribrony
- Nyírjákó
- Nyírkarász
- Nyírkáta
- Nyírkércs
- Nyírlövő
- Nyírlugos
- Nyírmada
- Nyírmeggyes
- Nyírmihálydi
- Nyírparasznya
- Nyírpilis
- Nyírtass
- Nyírtét
- Nyírtura
- Nyírvasvári
- Ófehértó
- Olcsva
- Olcsvaapáti
- Ópályi
- Ököritófülpös
- Ömböly
- Őr
- Panyola
- Pap
- Papos
- Paszab
- Pátroha
- Pátyod
- Penészlek
- Penyige
- Petneháza
- Piricse
- Pócspetri
- Porcsalma
- Pusztadobos
- Rakamaz
- Ramocsaháza
- Rápolt
- Rétközberencs
- Rohod
- Rozsály
- Sényő
- Sonkád
- Szabolcs
- Szabolcsbáka
- Szabolcsveresmart
- Szakoly
- Szamosangyalos
- Szamosbecs
- Szamoskér
- Szamossályi
- Szamostatárfalva
- Szamosújlak
- Szamosszeg
- Szatmárcseke
- Székely
- Tákos
- Tarpa
- Terem
- Tiborszállás
- Timár
- Tiszaadony
- Tiszabecs
- Tiszabercel
- Tiszabezdéd
- Tiszacsécse
- Tiszadada
- Tiszadob
- Tiszaeszlár
- Tiszakanyár
- Tiszakerecseny
- Tiszakóród
- Tiszamogyorós
- Tiszanagyfalu
- Tiszarád
- Tiszaszalka
- Tiszaszentmárton
- Tiszatelek
- Tiszavid
- Tisztaberek
- Tivadar
- Tunyogmatolcs
- Túristvándi
- Túrricse
- Tuzsér
- Tyukod
- Újkenéz
- Ura
- Uszka
- Vaja
- Vállaj
- Vámosatya
- Vámosoroszi
- Vasmegyer
- Záhony
- Zajta
- Zsarolyán
- Zsurk
Adatok forrása: HelloVidék; Pénzcentrum; Portfolio; KSH; TeIR; Wikipédia; kormany.hu; ELTINGA; OpenStreetMap; Magyar Közlöny