Olaszliszka
Falusi csok: Olaszliszka - Minden, amit a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Sárospataki járásban lévő településről tudni lehet.
A Kormány honlapján április 12-én közzétett hivatalos lista szerint 2019. július elsejétől a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Sárospataki járásban fekvő Olaszliszka településen is elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (falusi csok). A HelloVidék összegyűjtötte Olaszliszka legfontosabb területei statisztikáit, legyen szó társadalmi, gazdasági, vagy épp környezeti statisztikákról, mutatókról. A HelloVidék bízik benne, hogy ezekkel az információkkal a kezében könnyebb lesz majd eldönteni, érdemes-e igénybe venni a falusi csok-ot a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Sárospataki járásban található Olaszliszka településen.
A Magyar Közlönyben megjelent részletszabályok alapján a falusi csok igénylésére vonatkozó kérelem 2019. július 1. és 2022. június 30. között nyújtható be.
A Wikipédia szócikke szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Sárospataki járásban fekvő Olaszliszka Miskolctól 57 kilométerre keletre, a Bodrog jobb partján, szőlődombok mellett, a Tokaj-hegyaljai borvidéken található. A településen a lakosságnak 80%-át magyar, a 20%-át cigány származású emberek alkotják. Ezenkívül 2 ruszin is él a településen.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Sárospataki járásban található Olaszliszka település távolsága a fővárostól, illetve a megyeszékhelytől:
- Olaszliszka Budapesttől való távolsága: 197 kilométer
- Olaszliszka megyeszékhelytől (Miskolc) való távolsága: 50.4 kilométer
Átlagos lakásárak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Sárospataki járásban; illetve Olaszliszka településen:
- Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Sárospataki járásban 2018-ban: 100.000 - 150.000 Ft/négyzetméter
- Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára Olaszliszka településen 2018-ban: n.a.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Sárospataki járás (ahol Olaszliszka település is található) legfontosabb statisztikai mutatói:
0-14 éves állandó népesség aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
14.75 | 14.403 | 14.066 | 13.873 | 13.779 | 13.639 | 13.676 | 13.726 |
60-x éves állandó népesség aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
21.567 | 21.894 | 22.316 | 22.867 | 23.388 | 24.114 | 24.545 | 25.08 |
Adófizetők aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
40.998 | 42.711 | 42.732 | 46.016 | 47.861 | 47.978 | 51.65 | n.a. |
Adófizetők aránya az x-1 millió FT-os sávon
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
38.798 | 43.903 | 38.604 | 41.862 | 40.054 | 37.607 | 38.804 | n.a. |
Általános iskolák átlagos tanulólétszáma
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
141.125 | 135.25 | 130.875 | 117.412 | 107.444 | 93.95 | 102 | 92.684 |
Egy működő bölcsődei férőhelyre jutó 0-2 évesek száma
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
20.533 | 27.5 | 27.409 | 28.864 | 29.591 | 27.5 | 19.417 | n.a. |
Háziorvosi körzetek nagysága
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
1544.5 | 1426.235 | 1566.063 | 1537.125 | 1716.571 | 1695.429 | 1678.214 | 1550.333 |
100000 lakosra jutó kiskereskedelmi üzletek száma (gyógyszertárak nélkül)
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
1375.85 | 1394.044 | 1336.952 | 1305.196 | 1269.141 | n.a. | n.a. | n.a. |
Munkaképes korú nők aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
48.754 | 48.812 | 48.734 | 48.686 | 48.248 | 47.988 | 47.536 | 47.269 |
Munkaképes korú férfiak aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
63.353 | 63.46 | 63.397 | 63.292 | 63.108 | 62.744 | 62.335 | 61.762 |
Munkaképes korú népesség aránya
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
55.832 | 55.908 | 55.842 | 55.766 | 55.463 | 55.151 | 54.725 | 54.31 |
Nappali tagozatos középiskolások száma/100 középiskolás korú (14-17 éves) lakos
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
97.941 | 92.948 | 93.715 | 96.967 | 89.914 | 88.98 | n.a. | n.a. |
Egy adófizetőre jutó összes nettó jövedelem
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
1305545.234 | 1242642.579 | 1333070.78 | 1335480.535 | 1435362.669 | 1524721.486 | 1556258.326 | n.a. |
Egy lakosra jutó összes nettó jövedelem
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
535246.864 | 526181.242 | 565323.637 | 608150.042 | 679253.407 | 725900.808 | 797602.808 | n.a. |
Egy adófizetőre jutó összes személyi jövedelemadó
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
212955.714 | 184613.592 | 228648.189 | 218689.814 | 240191.141 | 259892.29 | 244387.75 | n.a. |
Egy lakosra jutó összes személyi jövedelemadó
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
87307.491 | 78172.284 | 96964.263 | 99586.79 | 113665.107 | 123731.465 | 125251.928 | n.a. |
Óvodába beírt gyermekek száma/100 óvodás korú (3-5 éves) lakos
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
117.183 | 121.459 | 122.879 | 119.206 | 122.742 | 122.575 | 113.05 | 114.438 |
100000 lakosra jutó vendéglátóhelyek száma
2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 |
530.107 | 560.917 | 498.863 | 520.452 | 540.945 | n.a. | n.a. | n.a. |
A falusi csok részletszabályai
És akkor nézzük, miről is szól a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok. A tanyákra is kiterjedő falusi csok-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is.
A Magyar Közlönyben megjelent, a 2019. július 1-jén induló falusi CSOK részletszabályai szerint a falusi csok települések listájára 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település került, mint például a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Sárospataki járásban fekvő Olaszliszka is.
A támogatás célja:
- Új lakás építése
- Új lakás vásárlása
- Használt lakás vásárlása
- Meglévő lakás bővítése
- Meglévő lakás korszerűsítése
A falusi csokot a következő ingatlantípusokra lehet igénybe venni:
- használt lakás, tanya, birtokközpont vásárlására
- ezzel egyidejűleg korszerűsítésére és/vagy bővítésére
A változás lényege tehát, hogy azokat a CSOK-összegeket (vissza nem térítendő támogatásokat), amelyeket eddig csak új lakásra lehetett igénybe venni, ezentúl az érintett kistelepüléseken használt lakás vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére is fel lehet majd használni. 1 gyermek után változatlanul 600 ezer forint lesz a használt lakások CSOK-jának az összege, 2 gyermek után viszont 1,43 millióról 2,6 millióra, 3 gyermek után pedig 2,2 millióról 10 millióra növekszik. Akik legalább 4 gyermeket nevelnek, az eddigi 2,75 millió helyett szintén 10 millióra lesznek jogosultak az érintett kistelepüléseken.
A falusi CSOK maximális összege:
- 1 gyermek után 600.000 Ft,
- 2 gyermek után 2.600.000 Ft,
- 3 vagy több gyermek után 10.000.000 Ft.
A támogatás felújításra, korszerűsítésre, használt és új lakás vásárlására egyaránt felhasználható. Vásárlási cél esetén – új építésű lakás kivételével – legfeljebb a támogatási összeg fele vehető igénybe. 3 gyermekesek esetében 10 millió forint értékű használt ház vásárlása esetén tehát maximum 5 millió forint lesz felhasználható a vételár kiegyenlítésére, a fennmaradó 5 millió forintot pedig felújításra, korszerűsítésre lehet költeni. Ha a vásárlásra csak 4 millió forintot költ a család, akkor a fennmaradó 6 millió forint felhasználható lesz a rendeletben meghatározásra kerülő felújítási és korszerűsítési munkálatok elvégzésére. Amennyiben a támogatott személyek kizárólag korszerűsítésre szeretnék felhasználni a kedvezményt, úgy fenti támogatási összegek fele lesz elérhető.
Fontos! A támogatás abban az esetben is igényelhető korszerűsítésre és/vagy bővítésre, ha korábban az adott lakásra már vettek igénybe CSOK-ot. Ha valaki a korszerűsítési és/vagy bővítési munkálatokat nem teljesíti, a folyósított családi otthonteremtési kedvezményt - ideértve annak a lakás vásárlására számított összegét is − a folyósítás napjától számított, Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten köteles visszafizetni.
Családtámogatások 2019. július 1-től (millió forint, vastag betűvel az újdonságok)
1 gyermek | 2 gyermek | 3 gyermek | 4 vagy több gyermek | |
VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS | ||||
CSOK új építésű ingatlanra*, vagy | 0,6 | 2,6 | 10 | 10 |
CSOK használt ingatlan vásárlására (nem kistelepülés)*, vagy | 0,6 | 1,43 | 2,2 | 2,75 |
CSOK használt ingatlan vásárlására, bővítésére és/vagy korszerűsítésére (kistelepülés)* | 0,6 | 2,6 | 10 | 10 |
Jelzáloghitel-elengedés** | 0 | 1 | 4 | 1 vagy 4**** |
Diákhitel-elengedés** | 0 | Tartozás fele | Teljes tartozás | Teljes tartozás |
Újautó-vásárlási támogatás* | 0 | 0 | 2,5 | 2,5 |
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedéssel*** | 0 | Akár 3 | Akár 10 | Akár 10 |
VISSZATÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS | ||||
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedés nélkül*** | 10 | 10 | 10 | 10 |
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel új ingatlanra*, vagy | 0 | 10 | 15 | 15 |
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel használt ingatlanra* | 0 | 10 | 15 | 15 |
EGYÉB TÁMOGATÁS | ||||
Négy gyermeket vállaló nők szja-mentessége | ||||
Teljes bölcsődei ellátás | ||||
Nagyszülői gyed |
* Meglévő gyermekre is igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével
** Csak új gyermekre igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével, új gyermekekre összeadandó
*** Csak új gyermekre igényelhető, a meglévők figyelembe vétele nélkül
**** 1, ha már igénybe vette a 4 milliós összeget, vagy 4, ha még nem
Kistelepülés: 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település - hivatalos lista itt.
Forrás: HelloVidék
Fontos tudni, hogy vásárlásra - új lakás kivételével - legfeljebb a támogatási összeg fele fordítható; a másik felét korszerűsítésre és/vagy bővítésre kell felhasználni. Meghatároztak továbbá minimális négyzetméterhatárokat - követve ezzel az általános csok szabályait -, a visszaélések kiszűrésére pedig feltételül szabják a legalább egyéves folyamatos - a legmagasabb támogatási összegnél kétéves - biztosítási jogviszonyt, az erkölcsi bizonyítványt, valamint azt, hogy közeli hozzátartozótól, saját tulajdonban álló gazdasági társaságoktól nem lehet ingatlant vásárolni. A lakásban kötelező bentlakást pedig várhatóan a jegyzők bevonásával ellenőrzik majd.
A visszaélések elkerülése végett az alábbi részletszabályok kerültek meghatározásra:
- meghatározták a minimális négyzetméterhatárokat; eszerint egy, kettő illetve három gyermek esetén lakásoknál 40, 50 és 60 nm a minimális alapterület, míg házak esetében 70, 80 és 90 nm az alsó határ,
- minimum 1 éves folyamatos TB jogviszony megléte – a legmagasabb támogatási összegnél legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszony
- erkölcsi bizonyítvány
- a közeli hozzátartozótól, valamint a saját tulajdonban álló gazdasági társaságtól történő ingatlanvásárlás nem támogatott
Eljárási szabályok
- A falusi csok igénybevételéhez a hitelintézetek nem írhatják elő más szolgáltatás igénybevételét.
- A támogatott ingatlanra vonatkozó bentlakási kötelezettséget a jegyzők bevonásával készülnek ellenőrizni.
Korszerűsítési munkálatnak számít (egyszerre többre is igényelhető a támogatás):
- víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
- fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
- központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
- az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
- a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
- tető cseréje, felújítása, szigetelése,
- kémény építése, korszerűsítése,
- belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
- a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30%-áig, valamint
- a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20%-áig.
Lakás bővítésének minősül továbbra is
- a lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység, ideértve az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér-beépítést is;
- emelet-ráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel létrehozott lakás akkor, ha az emelet-ráépítés vagy tetőtér-beépítés révén nem jön létre két új, önálló albetétként nyilvántartott lakás,
- a meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása viszont nem minősül a lakás bővítésének.
A bővítés révén a lakás hasznos alapterületének el kell érnie a) egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert, b) két gyermek esetén az 50 négyzetmétert, c) három gyermek esetén a 60 négyzetmétert, d) négy vagy több gyermek esetén a 70 négyzetmétert.
A vásárlásra, valamint korszerűsítésre és/vagy bővítésre egy gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 600 000 forint, két gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 2 600 000 forint, három vagy több gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 10 000 000 forint igényelhető. Ebből a lakásvásárlásra fordított összeg nem haladhatja meg az összeg 50%-át, korszerűsítésre és/vagy bővítésre pedig összesen legfeljebb 300 000, 1 300 000, illetve 5 000 000 forint igényelhető.
Ha valaki a kérelem a benyújtását megelőzően vett fel CSOK-ot a korszerűsíteni és/vagy bővíteni kívánt lakáshoz, akkor ugyanazon gyermek után igénybe veheti a korszerűsítési/bővítési támogatást, és nem kell levonni az összeg kiszámítása során a már igénybe vett CSOK-ot.
A falusi CSOK igénybe vételéhez az adott időpontban tb-vel, illetve legalább egy éve (legfeljebb 30 nap megszakítással folyamatosan) tb-vel, felsőoktatási jogviszonnyal vagy külföldi tb-jogviszonnyal kell rendelkezni. A 10 milliós támogatás igénybevételéhez az igénylőnek vagy házaspár, élettársak esetén legalább egyik félnek legalább 2 éves ilyen jogviszonnyal kell rendelkeznie.
A CSOK eddig nem volt igényelhető korszerűsítésre, ezért újdonságnak számít, hogy a korszerűsítési munkákat a támogatási szerződés megkötésétől számított három éven belül kell teljesíteni, amelyet a hitelintézet helyszíni szemlét követően állapít meg. A korszerűsítéshez igényelt megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény esetén a vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidőt a korszerűsítési munkák elvégzésének hitelintézet által történő megállapításától kell számítani.
A falusi CSOK-hoz 10, illetve 15 millió forint erejéig legfeljebb 3%-os kamatozású kamattámogatott kölcsön ("CSOK-hitel") is igényelhető, a korszerűsítésre vagy bővítésre felvett összeg nem haladhatja meg az 5, illetve 7,5 millió forintot.
Ha valaki igénybe vett már ilyen "CSOK-hitelhez" kapcsolódó kamattámogatás, nem élhet újból vele. A visszaélések elkerülése érdekében erkölcsi bizonyítvánnyal szükséges bizonyítani a büntetlen előéletet, közeli hozzátartozótól, saját cégtől nem lehet ingatlant venni falusi csokkal, és bővítik a jegyzők hatáskörét, hogy ellenőrizhessék a szerződésszerű teljesítést.
Az adatok tájékoztató jellegűek!
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a további településeken érhető el a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok:
- Abaújalpár
- Abaújkér
- Abaújlak
- Abaújszántó
- Abaújszolnok
- Abaújvár
- Abod
- Aggtelek
- Alacska
- Alsóberecki
- Alsódobsza
- Alsógagy
- Alsóregmec
- Alsószuha
- Alsótelekes
- Alsóvadász
- Arka
- Arló
- Arnót
- Ároktő
- Aszaló
- Baktakék
- Balajt
- Bánhorváti
- Bánréve
- Baskó
- Becskeháza
- Bekecs
- Beret
- Bodroghalom
- Bodrogkeresztúr
- Bodrogkisfalud
- Bodrogolaszi
- Bódvalenke
- Bódvarákó
- Bódvaszilas
- Bogács
- Boldogkőújfalu
- Boldogkőváralja
- Boldva
- Borsodbóta
- Borsodgeszt
- Borsodivánka
- Borsodnádasd
- Borsodszentgyörgy
- Borsodszirák
- Bózsva
- Bőcs
- Bükkábrány
- Bükkmogyorósd
- Bükkszentkereszt
- Bükkzsérc
- Büttös
- Cigánd
- Csenyéte
- Cserépfalu
- Cserépváralja
- Csernely
- Csincse
- Csobád
- Csobaj
- Csokvaomány
- Damak
- Dámóc
- Debréte
- Dédestapolcsány
- Detek
- Domaháza
- Dövény
- Dubicsány
- Egerlövő
- Égerszög
- Emőd
- Erdőbénye
- Erdőhorváti
- Fáj
- Fancsal
- Farkaslyuk
- Felsőberecki
- Felsődobsza
- Felsőgagy
- Felsőkelecsény
- Felsőnyárád
- Felsőtelekes
- Felsővadász
- Fony
- Forró
- Fulókércs
- Füzér
- Füzérkajata
- Füzérkomlós
- Füzérradvány
- Gadna
- Gagyapáti
- Gagybátor
- Gagyvendégi
- Galvács
- Garadna
- Gelej
- Gesztely
- Gibárt
- Golop
- Gömörszőlős
- Gönc
- Göncruszka
- Györgytarló
- Halmaj
- Hangács
- Hangony
- Háromhuta
- Harsány
- Hegymeg
- Hejce
- Hejőbába
- Hejőkeresztúr
- Hejőkürt
- Hejőpapi
- Hercegkút
- Hernádbűd
- Hernádcéce
- Hernádkércs
- Hernádnémeti
- Hernádpetri
- Hernádszentandrás
- Hernádszurdok
- Hernádvécse
- Hét
- Hidasnémeti
- Hidvégardó
- Hollóháza
- Homrogd
- Igrici
- Imola
- Ináncs
- Irota
- Izsófalva
- Jákfalva
- Járdánháza
- Jósvafő
- Kács
- Kánó
- Kány
- Karcsa
- Karos
- Kázsmárk
- Kéked
- Kelemér
- Kenézlő
- Keresztéte
- Kesznyéten
- Királd
- Kiscsécs
- Kishuta
- Kiskinizs
- Kisrozvágy
- Kissikátor
- Komjáti
- Komlóska
- Kondó
- Korlát
- Kovácsvágás
- Krasznokvajda
- Kupa
- Kurityán
- Lácacséke
- Ládbesenyő
- Lak
- Legyesbénye
- Léh
- Lénárddaróc
- Litka
- Mád
- Makkoshotyka
- Mályi
- Mályinka
- Martonyi
- Megyaszó
- Méra
- Meszes
- Mezőkeresztes
- Mezőnagymihály
- Mezőnyárád
- Mezőzombor
- Mikóháza
- Mogyoróska
- Monaj
- Monok
- Múcsony
- Muhi
- Nagybarca
- Nagycsécs
- Nagyhuta
- Nagykinizs
- Nagyrozvágy
- Négyes
- Nekézseny
- Nemesbikk
- Novajidrány
- Nyékládháza
- Nyésta
- Nyíri
- Nyomár
- Olaszliszka
- Onga
- Ónod
- Ormosbánya
- Oszlár
- Pácin
- Pálháza
- Pamlény
- Pányok
- Parasznya
- Pere
- Perecse
- Perkupa
- Prügy
- Pusztafalu
- Pusztaradvány
- Radostyán
- Ragály
- Rakaca
- Rakacaszend
- Rásonysápberencs
- Rátka
- Regéc
- Répáshuta
- Révleányvár
- Ricse
- Rudabánya
- Rudolftelep
- Sajóbábony
- Sajóecseg
- Sajógalgóc
- Sajóhídvég
- Sajóivánka
- Sajókápolna
- Sajókaza
- Sajókeresztúr
- Sajólád
- Sajólászlófalva
- Sajómercse
- Sajónémeti
- Sajópálfala
- Sajópetri
- Sajópüspöki
- Sajósenye
- Sajószöged
- Sajóvámos
- Sajóvelezd
- Sály
- Sárazsadány
- Sáta
- Selyeb
- Semjén
- Serényfalva
- Sima
- Sóstófalva
- Szakácsi
- Szakáld
- Szalaszend
- Szalonna
- Szászfa
- Szegi
- Szegilong
- Szemere
- Szendrő
- Szendrőlád
- Szentistván
- Szentistvánbaksa
- Szin
- Szinpetri
- Szirmabesenyő
- Szomolya
- Szögliget
- Szőlősardó
- Szuhafő
- Szuhakálló
- Szuhogy
- Taktabáj
- Taktaharkány
- Taktakenéz
- Taktaszada
- Tállya
- Tarcal
- Tard
- Tardona
- Telkibánya
- Teresztenye
- Tibolddaróc
- Tiszabábolna
- Tiszacsermely
- Tiszadorogma
- Tiszakarád
- Tiszakeszi
- Tiszaladány
- Tiszalúc
- Tiszapalkonya
- Tiszatardos
- Tiszatarján
- Tiszavalk
- Tokaj
- Tolcsva
- Tomor
- Tornabarakony
- Tornakápolna
- Tornanádaska
- Tornaszentandrás
- Tornaszentjakab
- Tornyosnémeti
- Trizs
- Újcsanálos
- Uppony
- Vágáshuta
- Vajdácska
- Vámosújfalu
- Varbó
- Varbóc
- Vatta
- Vilmány
- Vilyvitány
- Viss
- Viszló
- Vizsoly
- Zádorfalva
- Zalkod
- Zemplénagárd
- Ziliz
- Zubogy
- Zsujta
Adatok forrása: HelloVidék; Pénzcentrum; Portfolio; KSH; TeIR; Wikipédia; kormany.hu; ELTINGA; OpenStreetMap; Magyar Közlöny