2 °C Budapest

Falusi CSOK

Hernádnémeti

Falusi csok: Hernádnémeti - Minden, amit a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Miskolci járásban lévő településről tudni lehet.

A Kormány honlapján április 12-én közzétett hivatalos lista szerint 2019. július elsejétől a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Miskolci járásban fekvő Hernádnémeti településen is elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (falusi csok). A HelloVidék összegyűjtötte Hernádnémeti legfontosabb területei statisztikáit, legyen szó társadalmi, gazdasági, vagy épp környezeti statisztikákról, mutatókról. A HelloVidék bízik benne, hogy ezekkel az információkkal a kezében könnyebb lesz majd eldönteni, érdemes-e igénybe venni a falusi csok-ot a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Miskolci járásban található Hernádnémeti településen.

A Magyar Közlönyben megjelent részletszabályok alapján a falusi csok igénylésére vonatkozó kérelem 2019. július 1. és 2022. június 30. között nyújtható be.

A Wikipédia szócikke szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Miskolci járásban fekvő Hernádnémeti az Északi-középhegységben, a Hernád folyó bal partján, Miskolctól 14 km-re kelet-délkeletre található. Megközelítése a 37-es főúttól Hernádkaknál (2 km) jobbra letérve, vagy Hernádnémeti-Bőcs vasútállomáson (Hatvan–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely-vasútvonal) keresztül lehetséges. Autóbusszal az ÉMKK Zrt. által üzemeltetett 3731-es járattal közelíthető meg Miskolc, illetve Tiszaújváros felől. A település lakosságának 86%-a magyar, 14%-a cigány nemzetiségűnek vallja magát.


Nagyobb térkép

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Miskolci járásban található Hernádnémeti település távolsága a fővárostól, illetve a megyeszékhelytől:

  • Hernádnémeti Budapesttől való távolsága: 158.1 kilométer
  • Hernádnémeti megyeszékhelytől (Miskolc) való távolsága: 14.3 kilométer

Átlagos lakásárak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Miskolci járásban; illetve Hernádnémeti településen:

  • Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Miskolci járásban 2018-ban: 150.000 - 200.000 Ft/négyzetméter
  • Lakóingatlanok átlagos négyzetméterára Hernádnémeti településen 2018-ban: n.a.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Miskolci járás (ahol Hernádnémeti település is található) legfontosabb statisztikai mutatói:

0-14 éves állandó népesség aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
14.675 14.552 14.472 14.444 14.449 14.438 14.512 14.58

60-x éves állandó népesség aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
21.932 22.383 22.755 23.33 24.033 24.696 25.239 25.502

Adófizetők aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
41.99 41.91 42.008 42.507 44.56 44.967 48.696 n.a.

Adófizetők aránya az x-1 millió FT-os sávon

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
32.202 36.944 33.445 33.858 33.07 30.945 33.667 n.a.

Általános iskolák átlagos tanulólétszáma

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
254.434 249.803 240.273 227.293 227.195 224.988 225.456 218.488

Egy működő bölcsődei férőhelyre jutó 0-2 évesek száma

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
9.131 10.395 10.106 7.39 7.536 7.595 7.62 n.a.

Háziorvosi körzetek nagysága

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
1412.483 1394.207 1370.86 1379.523 1373.023 1377.116 1369.023 1349.994

100000 lakosra jutó kiskereskedelmi üzletek száma (gyógyszertárak nélkül)

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
1357.876 1441.319 1421.446 1359.989 1305.566 n.a. n.a. n.a.

Munkaképes korú nők aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
49.496 48.972 48.765 48.498 48.226 47.907 47.634 47.449

Munkaképes korú férfiak aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
62.746 62.589 62.469 62.135 61.489 60.906 60.329 60.056

Munkaképes korú népesség aránya

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
55.79 55.441 55.278 54.98 54.532 54.091 53.678 53.454

Nappali tagozatos középiskolások száma/100 középiskolás korú (14-17 éves) lakos

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
152.248 150.339 146.889 146.491 143.625 141.159 n.a. n.a.

Egy adófizetőre jutó összes nettó jövedelem

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
1491025.95 1492014.282 1545377.646 1613132.472 1692762.755 1801320.427 1820998.371 n.a.

Egy lakosra jutó összes nettó jövedelem

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
626081.003 621388.889 644668.02 681004.947 748426.229 805040.623 882275.672 n.a.

Egy adófizetőre jutó összes személyi jövedelemadó

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
299945.872 255049.229 288389.577 275655.643 293161.477 316810.821 296679.329 n.a.

Egy lakosra jutó összes személyi jövedelemadó

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
125947.112 106222.011 120304.275 116371.631 129616.355 141588.124 143741.454 n.a.

Óvodába beírt gyermekek száma/100 óvodás korú (3-5 éves) lakos

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
115.667 115.894 115.325 112.967 113.597 118.247 117.583 116.539

100000 lakosra jutó vendéglátóhelyek száma

2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
469.728 526.12 502.885 489.712 514.818 n.a. n.a. n.a.

A falusi csok részletszabályai

És akkor nézzük, miről is szól a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok. A tanyákra is kiterjedő falusi csok-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is.

A Magyar Közlönyben megjelent, a 2019. július 1-jén induló falusi CSOK részletszabályai szerint a falusi csok települések listájára 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település került, mint például a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Miskolci járásban fekvő Hernádnémeti is.

A támogatás célja:

  • Új lakás építése
  • Új lakás vásárlása
  • Használt lakás vásárlása
  • Meglévő lakás bővítése
  • Meglévő lakás korszerűsítése

A falusi csokot a következő ingatlantípusokra lehet igénybe venni:

  • használt lakás, tanya, birtokközpont vásárlására
  • ezzel egyidejűleg korszerűsítésére és/vagy bővítésére

A változás lényege tehát, hogy azokat a CSOK-összegeket (vissza nem térítendő támogatásokat), amelyeket eddig csak új lakásra lehetett igénybe venni, ezentúl az érintett kistelepüléseken használt lakás vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére is fel lehet majd használni. 1 gyermek után változatlanul 600 ezer forint lesz a használt lakások CSOK-jának az összege, 2 gyermek után viszont 1,43 millióról 2,6 millióra, 3 gyermek után pedig 2,2 millióról 10 millióra növekszik. Akik legalább 4 gyermeket nevelnek, az eddigi 2,75 millió helyett szintén 10 millióra lesznek jogosultak az érintett kistelepüléseken.

A falusi CSOK maximális összege:

  • 1 gyermek után 600.000 Ft,
  • 2 gyermek után 2.600.000 Ft,
  • 3 vagy több gyermek után 10.000.000 Ft.

A támogatás felújításra, korszerűsítésre, használt és új lakás vásárlására egyaránt felhasználható. Vásárlási cél esetén – új építésű lakás kivételével – legfeljebb a támogatási összeg fele vehető igénybe. 3 gyermekesek esetében 10 millió forint értékű használt ház vásárlása esetén tehát maximum 5 millió forint lesz felhasználható a vételár kiegyenlítésére, a fennmaradó 5 millió forintot pedig felújításra, korszerűsítésre lehet költeni. Ha a vásárlásra csak 4 millió forintot költ a család, akkor a fennmaradó 6 millió forint felhasználható lesz a rendeletben meghatározásra kerülő felújítási és korszerűsítési munkálatok elvégzésére. Amennyiben a támogatott személyek kizárólag korszerűsítésre szeretnék felhasználni a kedvezményt, úgy fenti támogatási összegek fele lesz elérhető.

Fontos! A támogatás abban az esetben is igényelhető korszerűsítésre és/vagy bővítésre, ha korábban az adott lakásra már vettek igénybe CSOK-ot. Ha valaki a korszerűsítési és/vagy bővítési munkálatokat nem teljesíti, a folyósított családi otthonteremtési kedvezményt - ideértve annak a lakás vásárlására számított összegét is − a folyósítás napjától számított, Ptk. szerinti késedelmi kamattal növelten köteles visszafizetni.

Családtámogatások 2019. július 1-től (millió forint, vastag betűvel az újdonságok)

  1 gyermek 2 gyermek 3 gyermek 4 vagy több gyermek
VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS
CSOK új építésű ingatlanra*, vagy 0,6 2,6 10 10
CSOK használt ingatlan vásárlására (nem kistelepülés)*, vagy 0,6 1,43 2,2 2,75
CSOK használt ingatlan vásárlására, bővítésére és/vagy korszerűsítésére (kistelepülés)* 0,6 2,6 10 10
Jelzáloghitel-elengedés** 0 1 4 1 vagy 4****
Diákhitel-elengedés** 0 Tartozás fele Teljes tartozás Teljes tartozás
Újautó-vásárlási támogatás* 0 0 2,5 2,5
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedéssel*** 0 Akár 3 Akár 10 Akár 10
VISSZATÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS
Kamatmentes babaváró hitel tartozáselengedés nélkül*** 10 10 10 10
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel új ingatlanra*, vagy 0 10 15 15
Kedvezményes (3%-os) CSOK-hitel használt ingatlanra* 0 10 15 15
EGYÉB TÁMOGATÁS
Négy gyermeket vállaló nők szja-mentessége
Teljes bölcsődei ellátás
Nagyszülői gyed

* Meglévő gyermekre is igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével
** Csak új gyermekre igényelhető, a teljes gyermekszám figyelembe vételével, új gyermekekre összeadandó
*** Csak új gyermekre igényelhető, a meglévők figyelembe vétele nélkül
**** 1, ha már igénybe vette a 4 milliós összeget, vagy 4, ha még nem
Kistelepülés: 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település - hivatalos lista itt.
Forrás: HelloVidék

Fontos tudni, hogy vásárlásra - új lakás kivételével - legfeljebb a támogatási összeg fele fordítható; a másik felét korszerűsítésre és/vagy bővítésre kell felhasználni. Meghatároztak továbbá minimális négyzetméterhatárokat - követve ezzel az általános csok szabályait -, a visszaélések kiszűrésére pedig feltételül szabják a legalább egyéves folyamatos - a legmagasabb támogatási összegnél kétéves - biztosítási jogviszonyt, az erkölcsi bizonyítványt, valamint azt, hogy közeli hozzátartozótól, saját tulajdonban álló gazdasági társaságoktól nem lehet ingatlant vásárolni. A lakásban kötelező bentlakást pedig várhatóan a jegyzők bevonásával ellenőrzik majd.

A visszaélések elkerülése végett az alábbi részletszabályok kerültek meghatározásra:

  • meghatározták a minimális négyzetméterhatárokat; eszerint egy, kettő illetve három gyermek esetén lakásoknál 40, 50 és 60 nm a minimális alapterület, míg házak esetében 70, 80 és 90 nm az alsó határ,
  • minimum 1 éves folyamatos TB jogviszony megléte – a legmagasabb támogatási összegnél legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszony
  • erkölcsi bizonyítvány
  • a közeli hozzátartozótól, valamint a saját tulajdonban álló gazdasági társaságtól történő ingatlanvásárlás nem támogatott

Eljárási szabályok

  • A falusi csok igénybevételéhez a hitelintézetek nem írhatják elő más szolgáltatás igénybevételét.
  • A támogatott ingatlanra vonatkozó bentlakási kötelezettséget a jegyzők bevonásával készülnek ellenőrizni.

Korszerűsítési munkálatnak számít (egyszerre többre is igényelhető a támogatás):

  • víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
  • fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
  • központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
  • az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
  • a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
  • tető cseréje, felújítása, szigetelése,
  • kémény építése, korszerűsítése,
  • belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
  • a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30%-áig, valamint
  • a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20%-áig.

Lakás bővítésének minősül továbbra is

  • a lakás hasznos alapterületének legalább egy lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység, ideértve az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér-beépítést is;
  • emelet-ráépítéssel vagy tetőtér-beépítéssel létrehozott lakás akkor, ha az emelet-ráépítés vagy tetőtér-beépítés révén nem jön létre két új, önálló albetétként nyilvántartott lakás,
  • a meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása viszont nem minősül a lakás bővítésének.

A bővítés révén a lakás hasznos alapterületének el kell érnie a) egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert, b) két gyermek esetén az 50 négyzetmétert, c) három gyermek esetén a 60 négyzetmétert, d) négy vagy több gyermek esetén a 70 négyzetmétert.

A vásárlásra, valamint korszerűsítésre és/vagy bővítésre egy gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 600 000 forint, két gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 2 600 000 forint, három vagy több gyermek megléte vagy vállalása esetén legfeljebb 10 000 000 forint igényelhető. Ebből a lakásvásárlásra fordított összeg nem haladhatja meg az összeg 50%-át, korszerűsítésre és/vagy bővítésre pedig összesen legfeljebb 300 000, 1 300 000, illetve 5 000 000 forint igényelhető.

Ha valaki a kérelem a benyújtását megelőzően vett fel CSOK-ot a korszerűsíteni és/vagy bővíteni kívánt lakáshoz, akkor ugyanazon gyermek után igénybe veheti a korszerűsítési/bővítési támogatást, és nem kell levonni az összeg kiszámítása során a már igénybe vett CSOK-ot.

A falusi CSOK igénybe vételéhez az adott időpontban tb-vel, illetve legalább egy éve (legfeljebb 30 nap megszakítással folyamatosan) tb-vel, felsőoktatási jogviszonnyal vagy külföldi tb-jogviszonnyal kell rendelkezni. A 10 milliós támogatás igénybevételéhez az igénylőnek vagy házaspár, élettársak esetén legalább egyik félnek legalább 2 éves ilyen jogviszonnyal kell rendelkeznie.

A CSOK eddig nem volt igényelhető korszerűsítésre, ezért újdonságnak számít, hogy a korszerűsítési munkákat a támogatási szerződés megkötésétől számított három éven belül kell teljesíteni, amelyet a hitelintézet helyszíni szemlét követően állapít meg. A korszerűsítéshez igényelt megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény esetén a vállalt gyermek megszületésére vonatkozó határidőt a korszerűsítési munkák elvégzésének hitelintézet által történő megállapításától kell számítani.

A falusi CSOK-hoz 10, illetve 15 millió forint erejéig legfeljebb 3%-os kamatozású kamattámogatott kölcsön ("CSOK-hitel") is igényelhető, a korszerűsítésre vagy bővítésre felvett összeg nem haladhatja meg az 5, illetve 7,5 millió forintot.

Ha valaki igénybe vett már ilyen "CSOK-hitelhez" kapcsolódó kamattámogatás, nem élhet újból vele. A visszaélések elkerülése érdekében erkölcsi bizonyítvánnyal szükséges bizonyítani a büntetlen előéletet, közeli hozzátartozótól, saját cégtől nem lehet ingatlant venni falusi csokkal, és bővítik a jegyzők hatáskörét, hogy ellenőrizhessék a szerződésszerű teljesítést.

Az adatok tájékoztató jellegűek!

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a további településeken érhető el a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, azaz falusi csok:

Adatok forrása: HelloVidék; Pénzcentrum; Portfolio; KSH; TeIR; Wikipédia; kormany.hu; ELTINGA; OpenStreetMap; Magyar Közlöny

NAPTÁR
Tovább
2025. január 10. péntek
Melánia
2. hét