Mother of two little children helping her sick child

Döntött a kormány a családi pótlék "emeléséről": itt áll feketén-fehéren

2024. július 7. 19:03

A héten is sok izgalmas témával foglalkoztunk, változások várhatóak a TB körül, írtunk új munkalehetőségekről, a júniusi hitelfelvételekről, de utazásról és egészségről is. Itt a Pénzcentrum 27. heti összefoglalója, ne hagyd ki!

Megszólalt a kormány a családi pótlék "emeléséről": döntöttek, itt áll feketén-fehéren-A Kulturális és Innovációs Minisztérium szerint nem azért dolgoznak egyre többen GYES, illetve GYED mellett, mert semmire sem elég a támogatások összege, hanem azért mert ezen támogatások célja szerintük épp az, hogy elősegítsék a munka és a családi élet közötti egyensúly megteremtését, illete a kisgyermekes szülők munka világába történő mihamarabbi visszatérését.

Ennyiből kezdhetsz új életet Ausztriában: tömegével vágnak bele a magyarok, megunták a banánt- Januárról júniusra jelentősen növekedett a külföldi munkavállalók száma Ausztriában. Az idei évi adatok alapján a kint dolgozók között a magyarok most is előkelő helyet foglalnak el a listában, a németek után tőlünk mentek a legtöbben az osztrákokhoz dolgozni, még lakosságarányosan is a dobogóra került az országunk. Az Österreichische Sozialversicherung oldalára felkerülő adatokat elemeztük és annak is utána néztük, hogy milyen kiadásokkal kell számolni, ha valaki úgydönt, hogy akár időlegesen vagy végleg kiköltözik az osztrákokhoz. 

Ilyen nyomortelepeken él a magyarok 20 százaléka: ez jutott a legszegényebb családoknak

Továbbra is milliók élnek romos otthonokban, egészségtelen körülmények között és az egyre halmozódó gazdasági nehézségek mellett sokaknak a lakás fenntartási költségei is komoly terhet jelentenek. A Pénzcentrum kérdésére Lukács György, a Habitat for Humanity Magyarország szakpolitikai munkatársa elmondta, hogy a lakosság 20 százaléka él olyan rossz minőségű lakásban, amely például beázik, vizesedik. A brutális számok egyelőre évről évre stagnálnak és az élesedő lakhatási válság orvosolására nincs biztos recept. Kovács Vera az Utcáról Lakásba! Egyesület alapító-társelnöke szerint például a bérlakásállomány bővítése lehet a kulcs. Szakértőkkel beszéltünk az egyre élesedő helyzetről, támogatási módszerekről, a bérlakás program problémáiról, külföldön bevált modellekről és súlyos hiányosságokról.

Komoly autódrágulás élesedik Magyarországon egy héten belül: sok pénzt bukhat, aki nem lép időben

Szeptembertől nem lehet majd zöld rendszámmal forgalomba helyezni a plug-in hibrid autókat Magyarországon, ezt követően keresletcsökkenés várható ebben a szegmensben - mondta Pénzcentrumnak Varjas Ádám. A Duna Autó kereskedelmi igazgatója szerint főképp a céges vásárlásokon fog ez meglátszódni, ugyanis sok helyen már követelmény a zöld rendszám a flották megrendelésekor, hozzátette: vizsgálják annak a kockázatát, hogy tömegével lehet-e visszalépés a megrendelt ügyfeles autóknál a módosítás miatt. A vállalat immár négy kínai márkát is forgalmaz, az EU-s védővámok kapcsán pedig a szakember azt mondta: egyelőre nagy a bizonytalanság, de az biztos, júliustól vám előleg terheli az érintett elektromos autókat - és nem csak konkrétan a kínai márkák termékeit -, így az ügyfeleket arra sarkallják, hogy készletről vásároljanak, mert ezeket az autókat már nem érinti a vám. Július 7-étől pedig élesednek az újabb kötelező, uniós biztonsági előírások: ezt követően csak olyan autók helyezhetők újonnan forgalomba, amelyekben ott vannak az újabb, kötelező extrák. Varjas Ádám szerint nem kérdés, hogy az új előírások áremelést hoznak majd, különösen a kisebb, egyszerűbb, olcsóbb árkategóriás autók esetében - így annak is a készletes modelleket javasolják, aki mostanában ilyen autót vásárolna. A kereskedelmi igazgatóval az euróárfolyamról, a hazai piac állapotáról és a finanszírozás teljesítményéről is beszélgettünk. Interjú.

Külföldi őrület hódít Magyarországon: milliókat kaszálnak ezzel fiatalok, átverik a vásárlókat?

Szinte észrevétlenül sokasodnak a hazai piacon a különböző hírességek, influencerek, celebek üdítőitalai. A speciális ízeket és egyedi dizájnt ígérő aludobozos termékeket általában online shopokból szerezhetjük be, ritkább esetben egy-egy üzletlánc polcain időszakosan elérhetőek. A Pénzcentrummal felmértük az aktuális kínálatot és szakértőkkel beszélgettünk a saját márkás italok készítéséről. Jó üzlet vagy hamarosan kipukkanó lufi?

Mibe fektessek 1-5 millió forintot? Így elbukni sem tudod, de még nagyot kaszálhatsz is vele

Gyakran elhangzó kérdés, hogy mibe érdemes 1-5-10-x millió forintot befektetni, hogyan lehet a legtöbbet kihozni a rendelkezésünkre álló pénzből. Bár az efféle kérdés megfogalmazódása teljesen érthető és jogosnak is tűnik, valójában ebben a formában igen nehéz rá választ adni, aminek az a fő oka, hogy rossz irányból közelíti meg a problémát. Az elérhető befektetési lehetőségek garmadájából ugyanis nem, legalábbis nem csak az alapján tudjuk meghatározni a számunkra legkedvezőbbet, hogy mekkora a befektetésre szánt összeg, hanem sokkal inkább a befektető saját helyzete és céljai alapján. A befektetendő összeg nagysága mellett legalább ugyanolyan fontos tényező a befektetés időtávja, illetve az, hogy milyen az ügyfél kockázattűrési hajlandósága.

Rengeteg kerékpárt lopnak el Budapesten: ezek a legveszélyesebb helyek, rendre tűnnek el a bicajok

Magyarországon továbbra is magas a kerékpárlopások száma, 2023-ban 4200 esetet regisztráltak, míg 2024 első öt hónapjában már 1851 lopásról számoltak be. Különösen Budapest érintett, ahol a VIII., XIII., és XI. kerületek számítanak a leginkább veszélyeztetett területeknek. Magas azonban a látencia is, úgyhogy a valós számok ennél még magasabbak. Lehet azonban védekezni a tolvajok ellen: érdemes jó minőségű, drága lakatot vásárolni, de nanojelöléssel is elláthatjuk kerékpárunkat. A Pénzcentrum videóblogja, a CashTag most szakértők segítségével járt utána, hányadán is állunk itthon a tolvajokkal, és hogy mik a legjobb praktikák ellenük.

Rengeteg magyar bukhatja napokon belül a TB-t: ennyit kell fizetniük mostantól, ha orvosi ellátást akarnak

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A tanév végével a frissen érettségizett diákok válaszút elé állnak. Ősszel folytatják tanulmányaikat szakképzési, felsőoktatási intézményekben vagy belépnek a munka világába és elkezdenek dolgozni. Érdemes azonban arra is figyelni a jövőtervezés közben, hogy a diákigazolvány lejártával az egykori tanulóknak a biztosítási jogviszonya is megszűnik. Aki pedig nem szeretne orvosi ellátás nélkül maradni, annak TB-t kell fizetnie. A Pénzcentrummal utánajártunk a részleteknek és a legfontosabb határidőknek.

Ez gyors volt: újra tömött sorok a bankokban, ismét a válság előtti szinten adósodnak el a magyarok

Elérhetővé váltak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) háztartásokkal és nem-pénzügyi vállalatokkal kötött hitel- és betétszerződésekre vonatkozó májusi adatsorai. A friss számok alapján azt mondhatjuk, hogy a tavalyi stagnálást követően szinte hihetetlen sebességgel támad fel a jelzáloghitelek piaca – bár már az áprilisi eredmények is rég nem látott élénkségről árulkodtak, ehhez képest a májusi adatok még nagyobb forgalomról tesznek tanúbizonyságot. Bár az előző hónaphoz képest mért bővülés májusban „csak” 6,9 százalékos volt – szemben az április-március viszonylatában mért 23,9 százalékkal -, az újonnan kihelyezett jelzáloghitelek összege ezzel már megközelítette a 130 milliárd forintot, amire 2022 júniusa óta nem volt példa.  

Ezek a legvonzóbb alföldi települések 2024-ben: ilyen városokba, falvakba költözik most sok fiatal

Magyarországon az elmúlt években is sokat változott a kialakult kép arról, mely helyek számítanak vonzó lakóhelynek. A pandémia karanténhatása, a home office terjedése vonzóvá tette a falusi környezetet, üdülőtelepüléseket, a rezsiválság hatására viszont felértékelődtek a városi távhős lakások. A változások abban, mi a vonzó lakóhely, korábban is folyamatosak voltak, de felgyorsították őket a családtámogatások és az elmúlt évtized krízisei. A friss lakossági statisztikák alapján a Pénzcentrum régiónként elemzi új cikksorozatában, hogy mely településekre a legtöbben az elmúlt években, vagy mely városok, falvak váltak újra népszerűvé az egyes országrészekben, vármegyékben. Ezúttal Észak-Alföld régióban vizsgáltuk meg alaposabban, hogyan változott az állandó lakosság száma az egyes városokban, falvakban.

Sorra büntetik a magyar turistákat az Adriánál, alig ismert szabály miatt jöhet a brutál bírság

Magyarországon nagyjából minden 10. ember horgászik, és sokan magukkal viszik a felszerelésüket a nyaralásra is. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy nem csak itthon, Horvátországban is engedélyköteles ez a sport, napi, háromnapos vagy egyhetes bérleteket tudunk kiváltani, akár online is. A Pénzcentrum utánajárt, mennyibe kerülnek, és megnéztük azt is, mekkora összegű büntetési tételre számíthat az, aki elmulasztja ezt megvásárolni.

Vigyázz, hol nyaralsz! Itt lopják meg a legtöbb embert a Balatonnál: térképen a rettenetes valóság

A rendőrségi statisztikák szerint messze a Siófoki járásban történik a legtöbb lopás a Balatonnál. A 100 ezer főre vetített esetek száma megközelíti a budapesti átlagot, ha az elmúlt egy évet vizsgáljuk. A gépkocsi feltörések tekintetében is ez a járás vezet. Összességében elmondható, hogy a bűncselekmények a felkapottabb déli parton gyakoribbak, ráadásul, ha nyaral az ember, akkor kevésbé elővigyázatos - ezt használják ki a bűnözők. Összeszedtük mire kell figyelni, hogy ne váljunk áldozattá: a legfontosabb, hogy a strandon a törölköző nem értékmegőrző!

Ezek a magyarok sláger úti céljai 2024-ben: olcsóbb lehet, mint egy mediterrán nyaralás?- A turizmus óriási bevételi lehetőséget jelent: erre egyre több ország épít, mint lehetséges alternatíva gazdasági diverzifikációjuk érdekében. A korábban főként szénhidrogének eladására épülő nemzet milliárdokat fektet új szállodakomplexumokba, turisztikai látványosságokba, nem csak Dubaiban látunk csodákat, de a többi Öböl-menti ország is nyit a nyugati turisták felé. Bahrein az új pénzügyi központ, Katar kulturális központ, Omán pedig a biztonságos „terrorizmusmentes” országokként próbálja újradefiniálni magát. Megnéztük, vajon mikor érdemes ellátogatni ezekbe az országokba, és vajon olcsóbban kijön-e mint egy olaszországi vagy spanyolországi nyaralás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 6. vasárnap
Brúnó, Renáta
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. október 5. 19:26