Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad
Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.
Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.
A Brancs a hazai piacon egyedi koncepciójával és célközönségével gyakorlatilag indulása óta aktív résztvevője a startup világnak.
Közösségi finanszírozással kampányt indítani már nem számít újdonságnak, hiszen sokan ismerik a nemzetközi térben főként tech ötletek finanszírozására kitalált kampányokat.
A panelbeszélgetésen megvitatták, hogy mi számít a befektetőnek, mi a fejlődés alapja, illetve hogy mi az alapja a hazai vállalkozásoknak.
A nemrég indult magyar Kickstarter, azaz a Brancs alapítójával a platform debütálásáról, az első sikeres projektekről, és az esetleges nemzetközi terjeszkedésről beszélgettek.
Egy termék bevezetése előtt rengeteg kérdésre és problémára kell választ találnunk, amire ez remek eszköz.
A közösségi finanszírozás olyan alternatív finanszírozási forma, amely már nálunk is elérhető.
Crowdfunding közösségi finanszírozás Magyarországon: mi a közösségi finanszírozás fogalma, hogyan működik a magyar közösségi finanszírozás, hogyan gyűjtsünk pénzt ötleteinkhez?
Gyakran hiányos, elavult üzleti ismeretekkel kezdenek vállalkozásba a hazai design- és művészeti szakemberek, miközben a digitális átalakulással is lépést kell tartaniuk.
"A startup egy olyan műfaj, ahol csak globálisan lehet gondolkodni. Nincs az az ötlet, ami exponenciális növekedést tudna csinálni csak az itthoni piacon..."
Mindent megtesznek azért, hogy őket ne tiltsák be.
Ezek a feltételek.
Még az USA nagykövetsége is beszállt a buliba.
Van azonban ára a támogatásnak.