A közlekedési balesetek elkerüléséhez elengedhetetlen, hogy az időjárási viszonyoknak megfelelő állapotban legyenek a gépjárműveink.

Az olasz kormány igyekszik mindent megtenni a csökkenő forgalmú Stellantis olaszországi munkahelyeinek a megmentéséért Carlos Tavares vezérigazgató lemondása után.
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, súlyos válságba került az olaszországi Stellantis autógyár, amelynek elnökségéről a korábbi igazgató, Carlos Tavares azonnali hatállyal lemondott.
Az olasz kormány igyekszik mindent megtenni a csökkenő forgalmú Stellantis olaszországi munkahelyeinek a megmentéséért Carlos Tavares vezérigazgató lemondása után. Az olasz kormányfő, Giorgia Meloni médiajelentések szerint úgy fogalmazott, mindent megteszünk a foglalkoztatás és a beszállítóipar védelmében. December közepén kerekasztal-beszélgetést hívtunk össze a Stellantisszal.
A csökkenő eladások miatti munkahelyleépítéssel kapcsolatos aggodalmak közepette "a Stellantisnak erkölcsi kötelessége Olaszországban működni" - jelentette ki Antonio Tajani külügyminiszter, miniszterelnök-helyettes a Stellantis vezérigazgatója Carlos Tavares lemondása után.
Úgy vélem, hogy az állam által nyújtott támogatás után a vállalatnak erkölcsi kötelessége, hogy folytassa tevékenységét hazánkban, figyelembe véve a folyamatban lévő változásokat is.
- mondta Tajani.
"Európának is ki kell vennie azonban a részét, és bizonyos szabályokat meg kell változtatniuk. Gondolok itt a nem elektromos autók gyártásának 2035-től kezdődő blokkolására. Van tehát járható út" - tette hozzá.
A képviselőház ipari bizottságának elnöke, Alberto Gusmeroli felszólította a Stellantis igazgatótanácsának elnökét, John Elkannt, hogy számoljon be az olasz parlamentnek az autógyártó jövőbeli kilátásairól a Carlos Tavares cégfőnöktől való elválást követően.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Adolfo Urso ipari miniszter hétfőn délután telefonon beszélt az Egyesült Államokban tartózkodó Elkannal. A beszélgetés során december 17-re egy találkozót beszélt meg a római ipari minisztériumban.
Októberben a portugál Tavares egy parlamenti meghallgatáson azt mondta, hogy az olaszországi autógyártás túl drága lesz, ha a kormány nem nyújt új ösztönzőket az ágazat számára. Ennek következtében nem zárta ki az elbocsátásokat a Stellantis olaszországi üzemeiben.
A Stellantis személygépkocsik eladásai Olaszországban 24,6 százalékkal 30 817 járműre csökkentek novemberben a 2023-as év azonos hónapjához képest - jelentette be hétfőn az autógyártó. Piaci részesedése 29,3 százalékról 24,7 százalékra csökkent.
A 2024-es év 11 hónapjában a csoport világszerte 428 205 járművet értékesített, ami 9,4 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest. Piaci részesedése 32,4 százalékról 29,4 százalékra csökkent.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Fenntarthatóság és sztármárkák: ezek a legfrissebb trendek a drogériákban
Utánajártunk, hogy mekkora a keresletnövekedés a celebmárkák iránt és hogyan zajlik a termékfejlesztés.
-
Megtérülhet egy csúcskategóriás robotporszívó? A Dreame X50 Ultra Complete válasza meglepő! (x)
Elsőre két dologgal érdemes tisztában lennünk! Az első kérdés, hogy Ön olyan átlagos háztartások közé tartozik-e, amelyek évente több száz órát töltenek takarítással? A második kérdés, hogy mennyit ér Önnek a szabadidő?
-
Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)
A Gyulahús Kft. Gyulai Pokol szalámija kiérdemelte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, bizonyítva a tradicionális gyártás kiválóságát.
-
Állampapír? Globális piacok? TBSZ? - A szakértő válaszol (x)
A Lightyear befektetési platform március 5-én webináriumot szervezett az állampapírokról és a tartós befektetési számla (TBSZ) előnyeinek kihasználásáról.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


