Nyugdíjemelés 2024 november: így számolható ki, pontosan mekkora összeg érkezne
Idén ősszel nem várható évközi nyugdíjemelés, mivel az idei évi várható infláció (3,7%) alacsonyabb, mint az év eleji nyugdíjemelés mértéke (6%) volt.
Idén ősszel nem várható évközi nyugdíjemelés, mivel az idei évi várható infláció (3,7%) alacsonyabb, mint az év eleji nyugdíjemelés mértéke (6%) volt.
Az idén 3,7%-kal számolnak az átlagos pénzromlás tekintetében, míg jövőre 3,2%-kal - ez 0,4-05 százalékponttal kisebb, mint az eddig közölt inflációs becslés.
Júniusban is a jegybanki célsávon belül, azaz 4% alatt maradhatott az éves infláció Magyarországon.
Decemberben az előzetesen közöltnek megfelelően gyorsult az éves infláció az euróövezetben - közölte végleges adatként az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.
A 2023 nagy részében brutálisan magas infláció az év utolsó hónapjára egészen elviselhető szintre, 5,5 százalékra csökkent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.
A péntek reggel megjelent adatok szerint 2023 decemberben 5,5 százalék volt az éves infláció, míg a nyugdíjas fogyasztói kosár alapján számított infláció 5,3 százalékot mutatott.
A pénzügyi tárca várakozásai szerint decemberben már 7 százaléknál is alacsonyabb lehet az infláció mértéke, mg jövőre az áremelkedés 5-6 százalékon alakulhat.
Mostanra Magyarország maradt az utolsó uniós tagállam, ahol még két számjegyű az infláció. Ráadásul a szeptemberi eredménnyel tizenegyedik hónapja éllovasok vagyunk pénzromlásban.
Hatalmas különbségek vannak az öregségi nyugdíjak között, ennek megfelelően a novemberi nyugdíjemelést lesz aki szinte észre sem veszi, míg más 60 ezer forintnál is többet kap.
Szeptemberben a vártnál jobban mérséklődött az éves infláció az euróövezetben - derült ki az Eurostat nem végleges adataiból.
Az Európai Unió országaiban nem követte a bérek emelkedése az infláció mértékét.
A friss inflációs statisztikákból kiindulva akár 3,5 százalékos évközi nyugdíjkorrekcióra lehet szükség novemberben.
2023. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 16,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.
Utoljára 3 évvel ezelőtt emelték a Diákhitel 1 maximális összegét, így jogos a kérdés, hogy a mostani pénzromlás idején mekkora segítséget jelent még ez a konstrukció?
A visegrádi országokat leszámítva már mindenhol egy számjegyű az infláció az EU-n belül. A helyzet továbbra is Magyarországon a legrosszabb.
A magyar fizetőeszköz továbbra is 393 körül alakul, ami jelentős 1,2 százalékos a gyengülés az euróval szemben.
Magyarország gazdasági növekedése gyorsuló pályára áll a második félévben, az egyszámjegű infláció pedig már októberre elérhető.
Bár fokozatosan enyhül az infláció, még így is a legdurvább a kontinensen, és nem látszik a kiút.
A 19-29 évesek mindössze 14 százaléka számít csak az inflációt meghaladó növekedéssel.
A többnyire nehéz fizikai munkakörbe tartozó pozíciók esetében a szakmai tapasztalat a döntő szempont, a jó munkaerőt pedig akár milliós fizetéssel is honorálják.