Fontos döntést hozott Orbán Viktor: jöhetnek az új vonatok Magyarországra
Megszületett az a kormányhatározat, amely engedélyezi a GYSEV Zrt. és az Európai Beruházási Bank közötti szerződéskötést.
Megszületett az a kormányhatározat, amely engedélyezi a GYSEV Zrt. és az Európai Beruházási Bank közötti szerződéskötést.
Ismét 6,45%-os kamat mellett hirdette meg egyhetes betéti tenderét az MNB.
Minden megyében és a fővárosban is lesz kijelölt kórházi oltópont.
Igen, ismét eljött a nap...
A támogatások átlagos mértéke 70 ezer forint, a legkisebb összeg 50 ezer, a legmagasabb pedig 140 ezer forint.
Mutatjuk, mire figyeljen!
Családtagjaival is megosztja a nyereményt a budapesti játékos.
Fókuszban a családok - Hogyan alakulnak a születési adatok?
Stabil kilátással megerősítette a magyar államadós-osztályzatot a Fitch Ratings és a Standard & Poor's.
A siker kulcsa az igények megfogalmazására és annak rálátására való nyitottság.
Az alapbéremelésen kívül, változatlanul járnak a dolgozóknak olyan juttatások is, mint a 13.-14. havi cafeteria.
A kiskereskedelmi láncok felénél már eldöntötték, mennyivel emelkednek idén a dolgozói bérek - vagyis a felüknél még nem, azaz a tavalyi bérükért dolgoznak idén az alkalmazottak.
Nehezen jutnak egyezségre a béremelésről a Tescónál: a szakszervezet az inflációt meghaladó mértékben, a külföldön azonos munkakörökben jellemző magasabb fizetésekhez közelítő összegekkel lenne elégedett. Várhatóan a Tescónál is négy százaléknál magasabb emelési igénnyel indul a 2021-es licit.
Sok kicsi, sokra megy az évek alatt.
Ennyit kapnak kézhez az érintettek.
A közfoglalkoztatottak nettó átlagkeresete tavaly 54 470 forint volt, számuk egyre csökken. Mivel a bérek 2017 óta nem emelkedtek, egy olyan rendkívüli helyzetben sem válhat vonzóvá ez a foglalkoztatási forma a munka nélkül maradtak számára, mint amilyen a jelenlegi világjárvány-válság.
Megszületett a megállapodás a minimálbérről és a garantált bérminimumról. A minimálbér bruttó 167 400 forintra emelkedik, a garantált bérminimum pedig 219 000 forintra nő.
Sok a bizonytalanság a világgazdaság, így Magyarország gazdaságának kilátásait tekintve is 2021-ben.
Hamarosan dönt az Európai Unió Bírósága.
Január egytől éles az új rendszer.