A térségben érezhető fegyveres konfliktusok miatt sok ország előtérbe helyezi a védelmi kiadásokat.
A kiskereskedelmi láncok felénél már eldöntötték, mennyivel emelkednek idén a dolgozói bérek - vagyis a felüknél még nem, azaz a tavalyi bérükért dolgoznak idén az alkalmazottak - írja a Népszava.
Ahogy arról korábban már a Pénzcentrumon beszámoltunk, a Sparnal, az Auchannál már megszületett az idei évi bérfejlesztés. Az Auchannál azonban úgy tudni, hogy a szakszervezet nem is írta alá a bérmegállapodás, csalódottak némiképp.
A lap szerint a Praktikernél sávos bérfejlesztésről döntöttek, a dolgozók elmondása szerint 6 százaléknál kisebb emelést senki nem kapott, a többség 8 százalékkal többet vihet haza az idén. A Metronál a napokban egyeztek meg, itt is a minimálbéremelésnél erőteljesebben nőnek a bérek, ráadásul 14. havi fizetést is kapnak a dolgozók. A lap úgy tudja, az OBI-nál még zajlanak a tárgyalások, a Penny-nél és a Tesconál pedig csak most kezdődnek el.

Régen látott munkaerőpiaci válság körvonalazódik: egyre több magyar retteghet a kirúgástól 2025-ben?
Miközben a munkaerőpiac első ránézésre stabilnak tűnhet, a felszín alatt komoly átrendeződés zajlik, erre pedig jobb felkészülni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A jövő oktatásának legfontosabb kérdése: kiválthatja az AI a hagyományos tananyagot?
A Tudományos Diákköri Mozgalom már évtizedek óta szerves része a magyar felsőoktatásnak.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


