Szakértők elárulták, mi az, amit semmiképpen ne egyél lefekvés előtt: megdöbbentő lista
Táplálkozási szakértők elárulják, mit esznek és isznak lefekvés előtt - néhány meglepő szokást is megosztanak.
Táplálkozási szakértők elárulják, mit esznek és isznak lefekvés előtt - néhány meglepő szokást is megosztanak.
Minden korty vízzel baktériumok millióit juttathatjuk újrahasználható kulacsunkba.
A Magyar Víziközmű Szövetség az alábbiakban reagál a sajtóban ma megjelent - csapvízzel kapcsolatos felháborító hírekre.
Az étkezés és a kávézás élményének tökéletes megéléséhez számos tényezőt érdemes figyelembe venni.
Hogyan és mire figyeljünk az extrém hőségben? Ennek jártunk most utána.
Kiss Erika dietetikussal beszéltük át, hogyan mondjunk nemet a karácsonyi fogásokra, ha arra van szükség, és kiderül az is, mennyi a maximum, amit hízásban még kibír a szervezet.
A zéró tolerancia fenntartása mellett foglalt állás a Belügyminisztérium, mivel azzal közúti balesetek előzhetők meg.
A szeszesitalokban található etanol vízhajtó hatású, például egy korsó sör után majdnem 3 dl víz távozik a szervezetből.
Átlagosan napi 2,5 liter folyadék távozik a testünkből a biológiai folyamatok közben, ezt a mennyiséget pedig nagyon fontos, hogy pótoljuk.
A húsvéti ünnep a családdal való összeülést jelenti, egyben pedig fennáll a veszélye, hogy amint nagyon sokan szoktuk, ismét pukkadásig faljuk magunkat a pazar ünnepi menüből.
Kettős válság elé nézünk: az éttermek költségei az egekbe nőnek, ezzel párhuzamosan a vendégek vásárlóereje is csökken. Az emberek az elsők között mondanak le az étterembe járás „luxusáról”.
A szakértők szerint akár komoly betegséget okozó kórokozók is megtelepedhetnek az alumínium dobozokon.
Lehet, hogy csak átlagos mennyiségű alkoholt fogyaszt el valaki egy héten, de ha ezt egy alkalommal teszi, az később komolyan gondokat okozhat.
Azt tudod, hogy valójában miért is fontos ennyire a megfelelő mennyiségű napi folyadékbevitel?
A pandémia csak ürügy az ivásra, egy olyan körülmény amire rá lehet fogni, az esti sörözést, vagy borozást.
Nem kell nagy erőfeszítés.
A megfelelő mennyiségű víz fogyasztása kihívásnak tűnhet, de néhány apró változtatással már jó eredményeket érhetünk el. Lássuk!
Valld be, te is szoktál!
Sokan kerültek a detoxikálóba szilveszter éjjelén.
Mennyire hódít a barna?