Megszólalt a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója: Sokkal komfortosabban érzem magam vidéken
A HelloVidék a Csokonai Nemzeti Színház nyáron kinevezett új igazgatójával, Dr. Mátyássy Szabolccsal készített interjút.
A HelloVidék a Csokonai Nemzeti Színház nyáron kinevezett új igazgatójával, Dr. Mátyássy Szabolccsal készített interjút.
Dr. Mátyássy Szabolcs foglalkozását tekintve színész, zeneszerző, egyetemi oktató, július elsejétől pedig már a Csokonai Nemzeti Színház új igazgatója. A színház olyan számára, mint egy család.
Bár közel sem olyan rossz most a helyzet, mint a pénzügyminisztersége idején volt, azért bőven lenne min változtatni. Többek között erről beszélt lapunknak a volt pénzügyminiszer.
„A kiszámíthatatlanság miatt sokkal nehezebb dolguk van a mai fiataloknak” - mondta Labancz Dániel klinikai szakpszichológus.
A temetkezés egy olyan élethelyzet, amelyet mindenki másképp él meg, és amelyhez különböző igények és elvárások kapcsolódnak. De mennyibe kerül egy temetés Magyarországon?
Majka volt a legutóbbi vendége Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorának. A zenész több fontos témában is kifejtette véleményét.
Habár hónapok óta csökkennek Magyarországon a reálbérek, a legutóbb mért infláció pedig 12,2% volt, az utazási irodák mégsem panaszkodnak.
Újabb magyar sajt kapott nemrég rangos elismerést, ezúttal a kiváló minőségű Lajta sajt került uniós oltalom alá. A témában a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatójával, Harcz Zoltánnal beszélgettünk.
A legtöbb, Zsolnay gyár által gyártott porcelán értéke gyűjtői szempontból nulla, azonban egyes darabok akár 30-40 millió forintot is érhetnek – ilyenekkel is találkozhatunk a magyar vitrinekben.
Nem sokat van otthon Peter Srámek, a népszerű énekes legtöbbször csak aludni jár haza a koncertek miatt. Ennek ellenére mindig szakít időt arra, hogy gondozza a házát.
Dr. Fülöp Péterrel, a Csiky Gergely Színház igazgatójával a begyűrűző energiakrízis negatív hatásairól, a kaposvári színház távlati céljairól, valamint a hazai színházi élet jövőjéről beszélgettünk.
Adrian Hon játéktervező lerántja a leplet és megmutatja, hogy a vállalatok, az iskolák és a kormányok hogyan használják a játékokat és a gamifikációt a profit és a kényszerítés eszközeiként.
Vajon milyen változásokat és fejlesztéseket hozott az EKF-cím a veszprémi térségben és hogyan vonja be a program a helyi szereplőket? Milyen hatással van a program a veszprémi térség turizmusára és gazdaságára?
Ez a nyár tipikus példája a globális klímaváltozásnak. A megszokotthoz képest sokkal hűvösebb, gyakran kifejezetten hideg volt, miközben rengeteg eső esett.
Mi valósulhat meg a kormány egészségügyi, ellátórendszert célzó ígéreteiből? Ezt néztük át alaposan egy szakértővel.
Lajcsi szerint sem pozitív, sem negatív diszkrimináció nem éri, minden szabály ugyanúgy vonatkozik rá, mint bárki másra.
Tényleg lusták, igénytelenek és hisztisek lennének a Z generáció tagjai, vagy csak a szokásos "régen minden jobb volt" dolgozik az idősebbekben, mikor ezzel vádolják őket?
„Csókolom! Főnök úr itt van?”
Budavári Fülöp markáns véleményt fogalmazott meg a magyar influenszer kultúrával kapcsolatban, miközben abba is beavatta a Pénzcentrumot, hogy mennyit tesz zsebre 1-1 kampányért.
Szokás szerint pénteken reggel interjút adott a Kossuth rádióban Orbán Viktor. Ahogy jön lefelé az infláció, úgy fogják kivezetni az árstopokat és a banki kamatstopot - mondta.