Akár 1,5 millió forint kártérítést is visszakövetelhet a biztosító azoktól, akik a téli időszakban nyári vagy lestrapált téli gumival közlekednek és okoznak balesetet.
Rengeteg baleset történik a hazai parkolókban, sokan pedig nem tudják, de az okozott károkat nem saját zsebből kell kifizetni. Erre való ugyanis a kötelező biztosítás! Ha már megtörtént a baj, és nekimentünk valakinek nem érdemes elhagyni a helyszínt: ez egyfelől nem etikus, másrészt pedig akár rendőrségen, bíróságon is végződhet a dolog.
Az megcáfolhatatlan, hogy egy parkolóban általában a mellettünk álló autóban okozunk kárt, vagy az húzza meg a mi kocsinkat. Ám ezen felül is érdemes résen lenni a parkolókban, mert ezzel korántsem értek véget a veszélyek!
Már a legelső KRESZ-oktatáson elmondják, hogy a parkolóban fokozott óvatossággal kell kinyitni az ajtót. Ez nemcsak azért fontos, hogy ne üsd neki azt a melletted állónak: egy másik óvatlan autós könnyedén leviheti az ajtódat, ha például a melletted lévő üres helyre akar beállni. Az ADAC fel is idéz egy ilyen esetet, ami végül bíróság elé került: akkor a saarbrückeni bíróság (Landgericht Saarbrücken) ítéletében kimondta, az ilyen káreseteknél 75 százalékban az a felelős, aki a parkolóban kinyitja az ajtaját.
Az indoklás szerint azért, mert a leállított autóból kiszálló személynek különösen körültekintőnek kell lennie. Egyfelől nagyon óvatosan kell kinyitni az ajtót, másrészt pedig mindig meg kell győződni róla, hogy nem jön hátulról senki, aki esetleg nekimenne az ajtónak. Másrészt a bíróság a másik járművezető felelősségét is megállapította, mivel neki tisztában kell lennie a parkoló veszélyeivel. Bármikor kinyílhat egy ajtó, vagy kiléphet valaki egy autó mögül - ezért pedig bármikor jöhet egy hirtelen fékezés.
Itthon is rengeteg baleset történik parkolás közben
A magyarok jó része sem túl magabiztos a parkolóban. Az Allianz egy korábbi felméréséből például kiderült, hogy az autó sérülésével járó balesetek mintegy 40 százaléka parkolás közben. Kiderült, tízből nyolc esetben a parkolóhelyről való kiálláskor fordul elő a koccanás, míg az viszonylag ritka a parkolóhelyre beálláskor (16%). Az idősebb, 65 év feletti gépjárművezetők egyharmaddal több balesetet okoznak parkolás vagy manőverezés közben, mint a 25-64 év közötti vezetők. A káresetek közel fele abból ered, hogy a sofőrök beletolatnak valakibe a parkolóban.
JÓL JÖNNE 2,8 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 809 920 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 62 728 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 62 824 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ne hagyd el a helyszínt
Ugyan kézenfekvő lehet, hogy ha nem látta senki a koccanást, akkor csak simán elhajtunk a helyszínről, de ez a lehető legrosszabb döntés! Az emberileg is kifogásolható cselekedetet például egy biztonsági, vagy térfigyelő kamera is láthatta, ami alapján könnyen beazonosíthatnak minket - így pedig nagyobb bajba is kerülhetünk. Az ügy vége akár rendőrségi eljárás, hosszabb pereskedés is lehet, ez egyik félnek sem túl jó.
Másrészt nem a saját költségeiden kell megtéríteni az okozott kárt: pont az ilyen szituációk miatt isvan kötelező felelősségbizosítás. Igen, a karosszéria javítása, esetleg fényezése nem olcsó mulatság, de ha hagysz egy cetlit a neveddel és az elérhetőségeddel a kocsin, aminek nekimentél, akkor később a tulajdonossal tudjátok rendezni a dolgot a biztosítónál. Így sem neked, sem a másik autósnak nem lesz gondja a javíttatással. Nyilván, ha kárt okozól, akkor a következő évben rosszab bónuszbesorolásba tesz a biztosítód, de ez csak kis mértékben fogja megdrágítani a köteleződet.
Ki jár jól ezzel? Újabb törvény került benyújtásra az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak ügyében
A társadalmi egyeztetés keretében beérkezett módosításokkal került benyújtásra az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló törvény.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.