15 °C Budapest

Ki nem találnád, hány magyar nő szül tinédzserként

2019. augusztus 1. 16:29

Az Európai Unió országaiban 2017-ben az első terhesség ideje 92 százalékban az anyák 20 és 39 éves kora között történt. Az első terhességek idejének további 4 százaléka 20 éves kor alá, és további 4 százalék pedig 40 éves fölé esett az Eurostat adatai alapján. 

Dániában mindössze a nők 1 százaléka, Olaszországban és Szlovéniában 1,1 százaléka, Hollandiában 1,2 százaléka, Luxembourgban és Svédországban pedig 1,4 százalékuk nem töltötte be a 20. életévét az első terhessége idején. Az uniós átlag 3,7 százalék.

Romániában és Bulgáriában 8-ból 1 első terhességből született gyermek édesanyja volt 20 év alatti.

Ez azt jelenti, hogy Bulgáriában a nők 12,5 százaléka, Romániában 12,1 és Szlovákiában 8,1 százaléka volt 20 éven aluli az első terhessége idején.

Sokan szülik 40 felett az első gyermeküket

Spanyolországban (8,8 százalék) és Olaszországban (8,6 százalék) a legmagasabb azoknak a száma, akik 40 éves koruk után szülik meg az első gyermeküket a 2017-es adatok alapján. Görögországban (6,6 százalék), illetve Luxembourgban és Írországban (egyaránt 5,9 százalék) is magas a viszonylag későn szülő nők aránya. 

Nem árt tudni: ezzel jár, ha 40 év felett vállalnál gyereket

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Sok a fiatal magyar anya, és egyre több a 40 feletti terhesség

Ebben a statisztikában csak a bolgárok és a románok járnak "előrébb" nálunk, a 8,5 százalékos aránnyal a szlovákokat is megelőztük, ami azt jelenti, hogy 12 első terhességből született gyermekből 1-nek az édesanyja még nem töltötte be a 20. életévét. Az viszont látszik, hogy 2015-höz képest 6,2 százalékkal csökkent a 15-20 éves kor között, és 5,7 százalékkal a 15 év alatti első gyermeküket szülő nők aránya. Viszont három év alatt a 40 felett első gyermeküket szülők száma megnőtt: 1139-ről 1397-re emelkedett a számuk.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2025. május 11. 11:37
Trump elnök rácsodálkozott, hogy a karácsonyi játékokat már májusban behozzák az országba az importő...
Kasza Elliott-tal  |  2025. május 10. 18:16
Február 11-én vásároltam a mostani csomagom első adagját, szerintem három hónapig még sosem tartotta...
Holdblog  |  2025. május 10. 10:18
Tegyük fel, hogy egy amerikai cég importál egy láda juharszirupot Kanadából, amiből boldog amerikai...
Összkép  |  2025. május 10. 01:33
Feszült a viszony a világot jobbá tevő újítások két főszereplője, a tehetséggel érvényesülő mester é...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 11. vasárnap
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 10. 19:01