A készülékek minden színben és különböző memóriakapacitással érhetőek el.
Óriási pusztítást hozott a szeptember: ha az árvíz nem lenne elég, a vihar is tarolt Magyarországon
Egyre általánosabbá válik, hogy a május eleji – augusztus végi viharszezon kitolódik, más hónapokban is kiugróan magas biztosítói kárkifizetési összegek várhatóak. A szeptember közepi viharos további egymilliárddal növelték meg a viharszezon több, mint tízmilliárdos számláját.
A szeptember 13-16 közötti viharok nyomán több, mint nyolcezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, amelyek ezek nyomán az 1,1 milliárd forintot fizettek már ki vagy tartalékolnak kárkifizetésre. Mindez jelentős összeggel növeli tovább a május 1 - augusztus vége közötti viharszezon 10,3 milliárd forintot meghaladó számláját. (Ezekben az összesítésekben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben, stb. keletkezett rongálódások.)
A jellemzően beázás, vihar, felhőszakadás okozta károk elsősorban a nyugati és a középső országrészt, Győr-Moson-Sopron és Pest vármegyéket, valamint Sopront, Veszprémet, Kőszeget, Mosonmagyaróvárt, Budapestet sújtották. A százhúszezer forint feletti átlagkár nagyjából megfelel a viharszezonénak, ugyanakkor húsz-negyven százalékkal haladja meg a három-négy évvel korábbiakat. (2020-ban például hasonló nagyságrendű, 85 ezer bejelentés után még 6,6 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók, egy évvel korábban pedig 4,1 milliárdot – 96 ezer bejelentésre.) Ez egyrészt jelzi az idei viharok intenzitását, másrészt köszönhető a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségeknek. A viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni – vagyis egyre erősebben érződik a kárinfláció jelensége.
A jelzett kárösszegeket már biztosan tovább növelik az augusztusi aszály, illetve a mostani árvíz kárkifizetései, úgyhogy a biztosítók kárráfordítása idén nagyon magasnak ígérkezik.
Ehhez képest az MNB legfrissebb adatai szerint az idei II. negyedévben az év első 3 hónapjához képest alacsonyabb díjjal lehetett biztosítani egy ugyanakkora (50 millió forint) biztosítási összegű ingatlant – vélhetően a márciusi kampány kiváltotta verseny hatására. Éves szinten nézve a lakásbiztosítások éves átlagdíja 16 százalékkal 60,5 ezer forintra nőtt a tavalyi II. negyedévi adatokhoz képest - miközben a kárráfordítás 23%-kal emelkedett.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Valószínűleg a lakásbiztosítási kampány hatására országosan átlagosan 24 százalékkal nőtt az ingatlanok egy négyzetméterére jutó biztosítási összege – vagyis a kártérítések felső határa. Az országos kampány hatására sokan felülvizsgálhatták eddigi biztosítási szerződésüket, megszüntetve ingatlanuk alulbiztosítottságát. Szerződéseinket ezért érdemes évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni, hogy ingatlanunk esetleges korszerűsítése, ingóságaink gyarapodása után, illetve az erős inflációs környezetben is megfelelő biztosítási fedezettel rendelkezzünk. A MABISZ a honlapján alapos tájékoztatást nyújt a lakásbiztosításokról, hasznos tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez.
Kár esetén az ügyfelek bejelentéseiket személyesen, telefonon, vagy akár e-mailen is megtehetik. A legtöbb biztosító a gyorsabb és kényelmesebb kárrendezési folyamat érdekében online kárbejelentési, esetleg kárrendezési lehetőséget is kialakított a honlapján, élő videós kárfelvételre is van már példa. A kárszemléig csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzük el, és lehetőleg készítsünk mindenről fényképfelvételeket, akár okostelefonunk segítségével.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.