Az emelés összege nem lehet kevesebb 3 ezer forintnál és nem haladhatja meg a 8 ezer forintot.
Aljas bűnözők vadásznak a nyugdíjasokra: itt csapják be, fosztják ki a legtöbb időst Budapesten
Lényegében szinte csak az idős emberek kerültek a Budapesten tevékenykedő csalók célkeresztjébe: legalábbis 2020-ban az ilyen bűncselekmények 84 százalékát az ő sérelmükre követték el a fővárosban a statisztikák szerint. És ez a tendencia egyre csak rosszabbodott 2010 óta. A pesti nyugdíjasok a trükkös tolvajok kedvelt célpontjai is: az elkövetett trükkös lopások több mint 70 százalékát szintén 60 éven felüliek sérelmére követték el. Mutatjuk, melyik kerületben csapták be, lopták meg és fosztották ki a legtöbb idős embert 2020.
A bűnügyi statisztikák szerint Budapesten 2020-ban 183 trükkös lopást regisztráltak - ami jóval kevesebb, mint a korábbi évek átlaga, de ezt tudjuk be a koronavírus miatti lezárásoknak -, és az ilyen bűnesetek több mint 70 százalékát idősek sérelmére követték el.
A csalások esetében ez az arány még rosszabb: a budapesti 3087 esetből 2612 történt 60 felettiek sérelmére, tehát 84 százalékos többségben vannak az idősek ebben a tekintetben - vélhetően ebbe a körbe sorolhatók az úgynevezett "unokázós" csalások is.
A grafikonon szépen látható, ahogy a két görbe fokozatosan összeér, tehát az évek során - hiába csökkent idő közben az elkövetések száma - egyre inkább az idősek kerültek a bűnözők célkeresztjébe.
Csak hogy érzékeltessük a növekedést: ez az arány 2010-ben még 63 százalékos volt. A kifosztásoknál viszont "csak" 76 esetben volt idős az áldozat a 381 bűncselekményből a PRE-STAT adatai szerint abban az évben azaz kb. minden ötödik esetben.
Ami a területi eloszlást illeti: látható, hogy két évvel ezelőtt jellemzően a belvárosi kerületekben (VI. és VII.) váltak az idősek csalás áldozataivá, itt 123, illetve 120 esetet regisztáltak. A dobogó harmadik fokán a XI. kerület áll 86 esettel. A lista másik végén a XXIII. és a XXII. kerület áll 3, illetve 4 esettel, de a harmadik legjobb helyzetben lévő XV.-ben is 10 alatt maradt ez a szám.
Trükkös lopások tekintetében a III. kerület vezeti az összesítést 19 idősek sérelmére elkövetett bűncselekménnyel, a XI. kerületből pedig 15 darabot jelentettek. A harmadik helyezett XIII. kerületben pedig 9 darabot. A lista másik végén holtversenyben a XXIII., a XXII., a XVII., a VIII., és a VI. kerület áll, ahol egyaránt 1 ilyen bűncselekményt követtek el idős emberek sérelmére.
Az adatokból az is kiderült, hogy Kőbányán történt a legtöbb idősek sérelmére elkövetett kifosztás 2020-ban, összesen 12 darabot regisztráltak. A VII. kerületben 9, Csepelen pedig 7 idős ember kifosztásáról kaptak bejelentést a hatóságok ebben az időszakban. Ezzel szemben Budafokon, Soroksáron és Újpesten egyetlen ilyen esetet sem regisztráltak abban az évben.
Így védekezzünk a trükkös tolvajok, csalók ellen
A problémára a rendőrség is kiemelt figyelmet fordít, több tájékoztató anyagot is készítettek, hogy az idősek felismerhessék a veszélyes helyzeteket. Mint az egyikben írják: a trükkös lopás kifejezés olyan bűnelkövetési formákat takar, amikor az emberi jóhiszeműségre építve, a figyelem különféle módon történő tudatos elterelésével történik meg az idegen értéktárgy eltulajdonítása, vagyis a lopás.
Az alkalmazott trükkök végtelenek, az elkövetők legtöbbször jólöltözött, megnyerő modorú emberek, akik rugalmasan, rendkívül gyorsan alkalmazkodnak az adott szituációhoz.
Az elkövetők legtöbb esetben legalább ketten vannak, hiszen míg az egyik eltereli a sértett figyelmét, a másik szabadon el tudja tulajdonítani az értékeit. Minden esetben először arra törekednek, hogy beengedjék őket a lakásba, majd, hogy az áldozatuk valamilyen módon felfedje előttük az otthon tartott készpénz rejtekhelyét, melyre legtöbbször a „nagyobb címletű bankjegy felváltása” trükköt alkalmazzák.
A rendőrség szerint a trükkös tolvajok legtöbbször az alábbi legendákkal kérnek bebocsátást az idős áldozatoktól:
- Azzal csengetnek be a kiszemelt áldozatukhoz, hogy pénzt hoztak a nyugdíjfolyósítótól vagy az önkormányzattól, illetve közüzemi szolgáltató munkatársaként a számlán jelentkező túlfizetést hozták ki az ügyfélnek.
- Jellemző a vásárlási vagy eladási szándékkal történő házalás során ( pl..fa-, burgonya vagy hagyma eladás, vasanyag, régi használati tárgyak megvásárlása..stb.. ) történő átverés is. Lényeges, hogy az átadott összegből vissza kelljen adni a gyanútlan sértettnek, mert eközben figyelik meg, hogy hol tárolja a megtakarítását, majd a sértett figyelmét elterelve gyorsan elemelik a félretett pénzt, ezután sietősen távoznak.
- Jellemzően kapcsolódik az esetekhez a 20.000,- Ft-os bankjegy felváltatása. Erre gyorsan előkerül a biztonságosnak vélt rejtekhelyen tartott pénz, így a tolvajnak már nem is kell keresgélni. Régi módszer, hogy az elkövető hirtelen „rosszul érzi magát” és vizet kér. Amíg a jó szándékú áldozat a konyhába megy, máris a bűnöző zsebébe vándorol a zsákmány.
- Előfordult, hogy az elkövetők a sértett fia, családtagja ismerősének adják ki magukat, akik a készpénz tartozásukat hozták, mely megfizetéséhez a sértettet pénzváltásra kérték.
A trükkös lopások megelőzésével kapcsolatban az tanácsolják a hatóságok az időseknek, hogy ne engedjenek be idegeneket a házukba, lakásukba, udvarra, bármilyen hivatalos ügyre hivatkoznak is, vagy bármilyen jó üzletet kínálnak, esetleg segítséget kérnek ( pl.. wc-re szeretnének elmenni, vagy rosszullét miatt kérnek egy pohár vizet )!
Ha nem biztosak abban, hogy az, aki hivatalos embernek mondja magát, valóban az, az igazolványa alapján nem tudják eldönteni, ki ő, kérjenek segítséget - kérjék meg a szomszédot, hogy jöjjön át, vagy telefonon ellenőrizzék a személyüket, hívják a rendőrséget vagy a helyi önkormányzatot.
Ha mégis beengednek valakit, lehetőleg úgy tegyék, hogy ne egyedül tartózkodjanak otthon, hanem hívják át a szomszédot, vagy legyen ott valaki, akiben megbíznak, és ne engedjék az idegeneket szabadon mozogni a lakásban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Otthon ne tartsanak nagy mennyiségű készpénzt, jelentős értékeket – ha ez mégis megtörténik – ne vegyék elő idegen jelenlétében! Otthon tartózkodás esetén is tartsák zárva a lakás ajtaját és a kaput!
A rendőrség szerint nagyon fontos saját, biztonsági „hálózatot” kiépíteni, a közelben élő, könnyen elérhető, megbízható személyekből (rokon, szomszéd), akiktől azonnal lehet segítséget kérni, akár telefonon is. A telefonszámuk legyen mindig a telefon közelében: ez nemcsak akkor lehet fontos, amikor bűncselekmény gyanúja merül fel, hanem egyéb okból is (például egészségügyi ok) szorulhatnak segítségre.
Figyeljék meg a kéretlenül látogató idegeneket, ha egy mód van rá írják fel gépkocsijuk rendszámát!
Nemcsak az idős emberek figyelmét szeretnénk felhívni a fentiekben leírt hasonló cselekmények megelőzése érdekében, hanem azokét is, akiknek idős vagy egyedül élő hozzátartozója van. Beszéljenek velük erről a veszélyhelyzetről, hívják fel a figyelmet arra, hogy tartsák zárva a lakás ajtaját és a kaput is, akkor is, ha otthon tartózkodnak, és ha idegenek jelentkeznek, telefonon azonnal kérjenek segítséget, akár a rokonoktól, szomszédoktól vagy a rendőrségtől!
- írják a tájékoztatóban.
Bármire képesek az unokázós csalók
Hatalmas gondot jelent az úgynevezett "unokázás" is, amikor a csalók telefonon, az idősek unokájának, családtagjainak kiadva magukat csalják ki a megtakarításokat. A sztori 99 százalékban az, hogy a hozzátartozó valamilyen bajba került, például autóbalesetet szenvedett, és azonnal szüksége lenne nagyobb mennyiségű készpénzre, hogy elkerülje a további incidenseket. Éppen ezért az unokázós csalás az egyik leglelketlenebb csalás, hiszen a bünöző itt az áldozat szeretetét, jóindulatát használja ki.
A problémával a Pénzcentrum videóblogja, a CashTag is foglalkozott korábban. Mint kiderült, gyakran egész bandák szakosodnak rá az idősek kifosztására, a főkolomposok pedig külföldről irányítják a folyamatokat.
Ennek a csalásnak több verziója is létezik. Van, amikor a történet az, hogy a csaló rendőrként telefonál, azzal, hogy a sértett unokáját baleset érte, tehát harmadik félként mutatkozik be. Van azonban olyan eset is, hogy a sértett unokájának vallotta magát a csaló, ilyenkor a beszélgetést már azzal kezdi, hogy a baleset miatt más a hangja. Fel van építve a történet, a csalók fel vannak készülve a visszakérdésekre
- mondta el Papp Diána Noémi rendőr őrnagy, aki szerint az ilyen csalások sikerességi rátája igen nagy, a statisztikák alapján ugyanis minden 5-10 hívás "bejön".
Hogy mitől válnak ezek a csalások ennyire hihetővé, hogyan ismerhetőek fel az árulkodó jelek, vagy hogy hogyan cserkészik be az áldozatokat, arról a rendőrség illetékes szakértőjével, valamint Deák Kristóffal, Oscar-díjas filmrendezővel beszélgettünk, aki arról is mesélt, mi ihlette legújabb filmjét.
Az ilyen esetek megelőzése érdekében mindenekelőtt fontos, hogy beszéljünk nagyszüleinknek arról, hogy létezik a csalásnak ez a formája, de akár érdemes a telefonszámot is lecserélni azért, hogy az ne legyen nyilvános. Valamint idős hozzátartozóinkkal beszélgessünk a helyes közösségi média használatról is, hiszen a csalók akár itt is kiszemelhetik az áldozatot.
Ki jár jól ezzel? Újabb törvény került benyújtásra az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárak ügyében
A társadalmi egyeztetés keretében beérkezett módosításokkal került benyújtásra az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló törvény.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.