Idén márciusban ütötte fel fejét hazánkban a párosujjú patásokat érintő ragadós száj- és körömfájás járvány. De a hatásai még durvábbak lesznek.

A nyári szünet minden évben a gondtalan szabadságot hozza el a gyerekek számára, de ezzel együtt sajnos megnő a fiatalokat érő balesetek száma is. A szülők számára fontos gyermekeik biztonsága, amit igazol az is, hogy 10-ből 6 felnőtt köt valamilyen biztosítást gyermekére. A vakáció kezdetével érdemes még nagyobb figyelmet fordítani a fiatalok biztonságára.
Ahogy elkezdődik a vakáció, úgy növekszik a gyerekbalesetek kockázata. A Groupama Biztosító tapasztalatai szerint a legjellemzőbb sérülések a csonttörés, ideértve a fogtörést is, ezt követik a mérgezések, a kutyaharapás és a kullancscsípés. Emellett megnő a közúti balesetek kockázata, a rendőrségi statisztikák szerint a kicsiket érintő kerékpáros sérülések 40 százaléka például nyáron történik. Az Országos Mentőszolgálat szakemberei is arra hívják fel a figyelmet, hogy a jó idő beköszöntével a gyermekbalesetek száma emelkedni szokott, de ezeknek a legnagyobb része megelőzhető lenne.
Az Országos Mentőszolgálat néhány egyszerű, de fontos biztonsági szabály betartását javasolja, hogy minimálisra csökkenjen a balesetek esélye:
- Utazás során az autóban feltétlenül használjunk biztonsági gyermekülést, ezáltal egy esetleges baleset során a gyermek súlyos sérülésének esélye drámaian csökkenthető.
- Nagy energiájú sérülés esélyekor (kerékpározás, görkorcsolya, lovaglás, stb.) mindenképpen adjunk a gyermekre bukósisakot. Megfelelő védőfelszerelés alkalmazásával a balesetek és sérülések esélye sokkal kisebb.
- A kertben kisgyermeket soha ne hagyjunk felügyelet nélkül, a kertkaput mindig tartsuk zárva. A nyitott kapuk a felfedezni vágyó kicsik számára nagyon csábítóak.
- A biztonsággal úszni nem tudó gyermeket még egy pillanatra se hagyjunk felügyelet nélkül kerti medence vagy tó közelében. Ne feledjük, a kisgyermekek akár néhány centiméteres vízben is meg tudnak fulladni.
- Gondoskodjunk a lépcső, garázs - vagy pincelejáró biztonságos kialakításáról. A vízaknát feltétlenül lássuk el jól zárható fedővel.
- A kerti játékok (hinta, mászóka, homokozó) állapotát gyakran ellenőrizni kell, rendszeres karbantartásukról mindig gondoskodjunk.
Az elővigyázatosság ellenére balesetek óhatatlanul megtörténnek, és ha a sérülést nem is lehet teljesen kizárni, az anyagi következményekre van megoldás.
Az OTP Bank megbízásából készített gyermekbiztosításokról szóló kutatás szerint a megkérdezettek közel 60 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kötött gyermekére biztosítást. Nagyobb részük, 55%-uk nem tanulóbiztosítást választott, a tanulóbiztosítást kötők háromnegyede pedig más biztosítással is kombinálja azt. A Groupama Biztosító bankbiztosítási főosztályvezetője, Gönczi Erika elmondta, hogy ma már kifejezetten a gyermekeket érintő kockázatokra is köthető biztosítás:
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezek – mint például az OTP Bank fiókhálózatában elérhető új, Junior Védelmező biztosítás – olyan fedezeteket is tartalmaznak, melyeket más típusú biztosítás nem feltétlenül. A vállalt kockázatok közé tartoznak például a gyerekeket sajnos gyakrabban érintő szúrt seb, kutyaharapás vagy a Lyme-kór is. A legújabb generációs biztosítások akár a gyermek balesete miatt szükségessé váló rehabilitációt is finanszírozzák vagy szükség esetén kórházi napidíj térítést is nyújtanak.
A szakértő kiemelte, hogy egy baleset gyakran a család kasszájára is kihat: „Ha például az egyik szülő a gyermeke balesete miatt kiesik a munkából vagy egy sérülést követően utókezelésre van szüksége, akkor a biztosítás segíthet abban, hogy a baleset a sérülésen és ijedségen túl legalább anyagilag ne terhelje a családot.”

Máris árstopot jelentett be az Allianz: hajlottak Nagy Márton kérésére, jövő júniusig nincs áremelés
Tavaly év végi árain kínálja majd a biztosításait az Allianz, miután Nagy Márton belengette a biztosítói árstopot a napokban.

Most érkezett az NGM rendkívüli bejelentése: befagyasztják az árakat, napokon belül jöhet a rendelet
Újabb ársapkát helyezett kilátásba Nagy Márton, ugyanis nem látszik a megegyezés a biztosítókkal a lakásbiztosítások díjaival kapcsolatban.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


