Komoly összefogás készül a kínai kereskedelmi gyakorlatok ellensúlyozására - ebben már most egyetértenek a G7-országok.
Azért, hogy minél többen tudják időben rendezni járuléktartozásukat, újabb felhívást küld az érintetteknek az adóhivatal, így több mint három hét haladékot nyernek járulékügyük intézésére azok, akiknek a törvény alapján érvénytelenné válna a taj-száma - tájékoztatott Izer Norbert.
A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára kifejtette: igaz, hogy a Covid-19 vírus elleni védőoltást ingyen biztosítja a kormány azok számára, akik igénylik, így megkapják azok is, akiknek nagyobb járuléktartozás miatt érvénytelenné válik a taj-száma, ennek ellenére a járuléktartozást érdemes mielőbb rendezni.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint 2021. február 18-án 75 588 adózó tartozása haladta meg az egészségügyi szolgáltatási járulék hat havi mértékét. Az államtitkár leszögezte, hogy a ténylegesen érintettek száma ennél jóval kevesebb, és arra számít, hogy az újabb felhívás hatására jelentősen még tovább csökken.
A tartozók közel fele hosszabb ideje külföldön él, csak ezt eddig - annak ellenére, hogy kellett volna - nem jelentették be az egészségbiztosítási szervnek. Esetükben utólag van lehetőség a járuléktartozás törlésére - jegyezte meg az államtitkár.
Az adóhivatallal egyeztetve a Pénzügyminisztérium még több mint három hetet biztosít a tartozás rendezésére. A NAV azok részére, akik elérték a hat hónapnyi járulékösszeget meghaladó tartozást, már csütörtökön megkezdte az újabb figyelemfelhívó és tájékoztató levelek kiküldését. Most is az ügyfél áll a középpontban - húzta alá az államtitkár, hozzátéve, hogy az adóhivatal minden segítséget megad azoknak, akik a felhívó levél hatására akár telefonon is felveszik a kapcsolatot a hivatallal.
A járuléktartozás rendezésére elegendő időt biztosítva, a NAV csak március 10-én adja át a több mint hat hónappal tartozók adatait a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek (NEAK). Az egészségügyi hivatal ezt követően érvényteleníti az érintettek taj-számát, ami azzal jár, hogy az állami egészségügyi szolgáltatás ingyenesen már nem vehető igénybe - magyarázta az államtitkár.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Felidézte, hogy a társadalombiztosítás szabályrendszerének átalakítása révén már 140 ezer olyan ember helyzete tisztázódott, akik korábban nem fizették rendesen a társadalombiztosítási ellátás igénybevételéhez szükséges közterheket.
Izer Norbert szerint az átalakítás időszerű volt, és a koronavírus-járvány még inkább előtérbe helyezte az egészségügyi ellátórendszer igazságos kockázatközösségének az elvét; azt, hogy a rendszer fenntartásából mindenki vegye ki a részét.

Máris árstopot jelentett be az Allianz: hajlottak Nagy Márton kérésére, jövő júniusig nincs áremelés
Tavaly év végi árain kínálja majd a biztosításait az Allianz, miután Nagy Márton belengette a biztosítói árstopot a napokban.

Most érkezett az NGM rendkívüli bejelentése: befagyasztják az árakat, napokon belül jöhet a rendelet
Újabb ársapkát helyezett kilátásba Nagy Márton, ugyanis nem látszik a megegyezés a biztosítókkal a lakásbiztosítások díjaival kapcsolatban.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Az újratölthető flakonok a kozmetikai iparba is betörtek (+Videó)
A Respray flakonokat már 30 üzletben tölthetjük újra.


