28 °C Budapest

Vörös kódot hirdetett az ÁNTSZ: hetekig eltarthat magyarok százezreinek szenvedése

2019. augusztus 22. 09:30

Idén kitolódott a parlagfűszezon, és még hetekig szórhatja a pollent a gyomnövény. Az ÁNTSZ rendszere már kiadta a legmagasabb, III. fokú riasztást.

Idén a gyomnövény terjedése a szokásosnál is intenzívebb, olyannyira, hogy a pollenkoncentráció a parlagfűvel erősen fertőzött területek közvetlen környezetében helyenként extrém magas is lehet, vagyis a III. fokú riasztást is elérheti. Közben már 50-60 éves friss betegek is vannak, akiknek korábban nem volt panaszuk - ismertette Nékám Kristóf allergológus az ATV-ben.

Szerinte "nem a büntetés oldja meg ezt a kérdést", az országban ugyanis szinte már mindenhol van parlagfű. Ehelyett Nékám Kristóf kijelentette: valamiféle "rendszert kellene felépíteni", mert a büntetést - be kell fizetni, vagy sem - nem veszik annyira komolyan az emberek.

Érvényben a vörös kód. Fotó: efop180.antsz.hu

A kérdésre, hogy komolyan vesszük-e itthon a nyomnövény által kiváltott allergiát, a szakember megerősítette, hogy

megmaradt az a fajta érzés régebbről, hogy az allergia egy úri huncutság, ma pedig már néha az egeket veri a parlagfűnek egy napra eső pollenszáma.

A Dél-Alföldön a legnagyobb a pollenterhelés, Nékám Kristóf szerint ez azért lehetséges, mert ott van a legmelegebb, és ott többféle kultúra is megél, amelynek a meleg és száraz idő nem az ellensége, miközben a mezőgazdasági kultúrák érzékenyebbek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az allergológus maga is szenved a parlagfű negatív hatásaitól, ezért mindenkinek azt ajánlja, hogy menjen el az orvoshoz, mert

elképesztő dolgokat lehet olvasni az interneten, hogy mivel is lehetne gyógyítani az allergiát.

A szakember szerint az utóbbi években hosszabb lett a parlagfű szezon, ami ebben az évben egy kicsit kitolódott, és ha az időjárás nem változik, akkor még heteken át fogja szórni a pollent.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2025. május 31. 10:56
Politika, ha eszünk, politika, ha nem eszünk, és megáll az eszünk Az emberek nem isznak tejet, nem z...
MEDIA1  |  2025. május 30. 22:18
Négy és fél év után hagyja el a kereskedelmi csatornát.
ChikansPlanet  |  2025. május 30. 09:55
Miközben egy másfél évvel ezelőtti jogszabálymódosítás nyomán lehetővé vált, hogy újra szélerőművek...
KonyhaKontrolling  |  2025. május 30. 07:48
A használat és a költség örök problémája, hogy gyakorlatban sokszor elválnak egymástól. Ez pedig szi...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 31. szombat
Angéla, Petronella
22. hét
Május 31.
A Testvérek Napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?