Figyelembe kell venni a lakásárak alakulását, a bérleti díjak emelkedését is.
A magyar biztosítók igyekeznek minél inkább az ügyfelek kedvében járni és kiszolgálni különleges igényeket is, azonban több, nyugaton népszerű biztosítás még mindig nem érhető el hazánkban.
Egyre több mindenre biztosíthatjuk be magunkat Magyarországon is, azonban Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban tényleg szinte minden biztosítási igényre nyújtanak szolgáltatást. Ezek között több biztosítás is akad, amit itthon is jó lenne bevezetni.
Lakásérték biztosítás
A lakáshitelünk mellé ugyan érdemes kötnünk lakás- és és életbiztosítást (előbbi jellemzően kötelező is), viszont az USA-ban 2016-tól már ingatlanunk lakáspiaci értékvesztése ellen is bebiztosíhatjuk magunkat. A feltételek között szerepel, hogy a lakásban kell laknunk, vagyis a tisztán befektetés alapú lakásvásárlásoknál nem köthetünk ilyet.
Gondoljunk csak bele, ha lett volna ilyen biztosítás Magyarországon bő 7 évvel ezelőtt, akkor sok hazai lakástulajdonos csak legyinthetett volna a válságra. Sőt, ha a legtöbb magyarnak lett volna ilyen biztosítása, akkor talán nem is lett volna ilyen mély a válság, hiszen azok a tranzakciók, amelyek éppen az értékvesztés miatt nem jöttek létre vélhetően simán megköttettek volna.
Hitelkártya biztosítás
Ugyan a hitelkártya tudatos használat mellett (a hitekeret felhasználása határidőn belüli törlesztés esetén jellemzően kamatmentes, viszont a költéseink után különböző jóváírásokra számíthatunk) rengeteg pénzt hoz a kártyabirtokosnak, a statisztikák szerint a legtöbben mégis megcsúsznak a törlesztéssel.
A hitelkártya biztosítás éppen azoknak lett kitalálva, akik kevésbé bánnak gazdaságosan a kártyaadóssággal. Ezzel a biztosítással ugyanis elkerülhetik, hogy az adósságon lévő kamat felduzzadjon, ha valamilyen okból kiesnek a munkából (pl: betegség, munkanélküliség stb.). Az USA-ban például 24 millió hitelkártyánál van ilyen biztosítás, vagyis egy széleskörűen elterjedt és hasznos termékről van szó, viszont idehaza egyelőre nem elérhető.
Gyors szerviz biztosítás
A háztartási gépeink egy idő után elöregednek és elromlanak, erre már a lakásbiztosítás keretein belül hazánkban is találunk kiegészítő biztosítást. A gyors szerviz biztosítás kötésével viszont a biztosítóval szerződött szerelők a helyszínre érkeznek, ahol azonnal megkezdik a javítást. Az ügyfelek ugyan gyakran panaszkodnak arra, hogy alkatrészt kell beszerezni a javításhoz, és ez időbe kerül, azonban még így is hamar kijavítják a hibákat, így akinek sok háztartási gépe van otthon, annak érdemes lenne ilyen biztosítást kötnie.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Testrészekre köthető biztosítás
Az első "testrész biztosítást" még a második világháború idején kötötte egy amerikai modell, Betty Grable a lábaira. Erre azért volt szüksége, mert az ő képét festették a harci repülőgépek oldalára, vagyis egyfajta ikonként jelent meg a katonáknak, és ennek a legjobb megtestesítője a lábai voltak. A biztosítás 1 millió dolláros összegű volt, ami mai értéken 15 millió dollárt, vagyis 4,4 milliárd forintot jelentene.
Persze sok más híresség is kötött biztosítást a testrészeire, azonban ezek a biztosítások feltehetően nem térültek meg, inkább csupán a figyelem felkeltésére voltak alkalmasak. Ennek ellenére valószínűleg a magyar celebek körében is népszerűek lehetnének a testrész biztosítások, hiszen ezzel szinte minden bulvár lapba be lehet kerülni.

Máris árstopot jelentett be az Allianz: hajlottak Nagy Márton kérésére, jövő júniusig nincs áremelés
Tavaly év végi árain kínálja majd a biztosításait az Allianz, miután Nagy Márton belengette a biztosítói árstopot a napokban.

Most érkezett az NGM rendkívüli bejelentése: befagyasztják az árakat, napokon belül jöhet a rendelet
Újabb ársapkát helyezett kilátásba Nagy Márton, ugyanis nem látszik a megegyezés a biztosítókkal a lakásbiztosítások díjaival kapcsolatban.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


