3 °C Budapest

Sokan befőttesüvegben tartják a pénzt: tényleg ez a legjobb megoldás?

2014. október 9. 18:30

A jövőre nézve mindenkinek más igényei és tervei vannak: van, akinek az első lakás megvásárlása, vagy a gyerekek jövőjének biztosítása a fontos, mások arra tesznek félre, hogy felkészülhessenek a váratlan kiadásokra és legyen elég megtakarításuk nyugdíjas korukra.

A 25-65 év közötti, autóval és lakással rendelkező lakosok körében végzett kutatás szerint tízből 4 válaszadónak nincs megtakarítása, döntően azért, mert minden jövedelmükre szükség van a megélhetéshez. A megtakarítók több, mint fele rendszeresen is félre tud tenni, de minden harmadik megtakarító csak alkalmanként képes erre. Az 55-65 évesekre és az egy fős háztartásokra nagyobb arányban jellemző, hogy nehezebben tesznek félre, és csak korábbi megtakarításokkal rendelkeznek - derül ki az Allianz Hungária Zrt. megbízásából a GfK Hungária Kft. piackutató cég által végzett kutatásból.

A megtakarítás képzésének legfőbb célja a váratlan kiadásokra, a nyugdíjas évekre való felkészülés,

de ez korcsoportonként, élethelyzetenként és személyiségtípusonként eltérő képet mutathat. A 25-34 éves korcsoport leginkább az esküvőre, nászútra, családalapításra, a 35-45 évesek a gyermekeik jövőjére, iskoláztatására, a 45 feletti korcsoport pedig elsősorban a nyugdíjas korára takarékoskodik. A pezsgő társasági életet élők 80 százaléka utazásra, üdülésre gyűjti a pénzét, de ugyanez a motiváció jelenik meg a legtöbb kockázatvállaló kedvű válaszadónál is.

A legnépszerűbb megtakarítási formák:

  • a betétek,
  • az életbiztosítás
  • az önkéntes nyugdíjpénztár,
de úgy tűnik, még mindig sokan tartják befőttes üvegben vagy a párnájuk alatt tartalékaikat, hiszen a kutatás alapján a készpénz a negyedik legnépszerűbb megtakarítási mód.

 Bár azt gondolhatnánk, hogy azok, akik szerint az életüket Murphy törvényei irányítják, az átlagnál nagyobb biztonságban akarják tudni jövőjüket, a felmérés eredményei alapján a rendkívül pesszimisták csupán 23 százaléka, míg a nagyon optimisták 80 százaléka rendelkezik megtakarításokkal.

Az egyik fő probléma, hogy az emberek nagy része csak úgy látja értelmét a takarékoskodásnak, ha rendszeresen és jelentős összeget tud félretenni, éppen ezért alkalmanként és kisebb összegekkel ezt nem kezdi meg. Jó példa erre egy korábbi, Allianz és GfK által közösen végzett, öngondoskodási hajlandóságot vizsgáló kutatás. A válaszadók véleménye szerint 53 ezer forint havi megtakarításra van ahhoz szükségük, hogy időskorukban megfelelő színvonalon élhessenek. Az Allianz számításai szerint azonban az Allianz Életprogramokkal,

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

már egy havi 25 ezer forintos induló befizetéssel és 65 éves nyugdíjkorhatárral számolva a 30 éves korban kezdett megtakarítás jelenértékén havi 68 ezer forintos életjáradékot eredményez,

azaz ennyivel tudja kiegészíteni nyugdíját, ami jelentős kiegészítést jelenthet nyugdíjas éveinkben.

A kutatásunk szerint a befektetési alapú életbiztosítás az egyik legnépszerűbb megtakarítási termék, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a megtakarítás mellett biztosítási védelmet is nyújt, ami szintén fontos a nem várt eseményekre való felkészülés miatt. A felmérés azonban azt is megmutatta, hogy az emberek jelentős része nem, vagy csak alkalmanként képes félretenni pénzt. Az újonnan indított Allianz Gondoskodás programmal már lehetőség van arra, hogy a biztosítási védelmet olyan megtakarítási számlával kombináljuk, ami eseti befizetéseket tesz lehetővé, így azoknak is kedvez, akik rendszeresen nem, de alkalmanként tudnak takarékoskodni

- mondta Kozek András, az Allianz Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. december 3. 17:56
Ezt a cikket 11 éve irtam, Levente kérte, hogy jelenjen meg újra, mert neki úgymond nagyon betalált...
MEDIA1  |  2024. december 3. 11:55
Korábban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) már egyszer megállapította, hog...
MNB Intézet  |  2024. december 3. 11:54
Az év vége felé a nappalok rövidülése rányomja bélyegét a hangulatunkra, hajlamosabbak vagyunk depre...
Holdblog  |  2024. december 3. 09:19
A gazdasági csúcsminiszter szereti hangoztatni, hogy alacsonyabb kamatszint kell Magyarországon, mer...
Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 3. kedd
Ferenc, Olívia
49. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?