
Máris árstopot jelentett be az Allianz: hajlottak Nagy Márton kérésére, jövő júniusig nincs áremelés
Tavaly év végi árain kínálja majd a biztosításait az Allianz, miután Nagy Márton belengette a biztosítói árstopot a napokban.
A 2012-es kötelező biztosítási díjak csökkenést mutatnak. Mi kiszámoltuk, hogy mennyit fizet a sportkocsival száguldozó és az óvatos nagycsaládos apuka, kinek az éve lesz 2012? A díjakban tízszeres különbség is van, a baleseti adó is azokat terhelheti, akiknek amúgy is magas lesz a biztosítás.
Kiszámoltuk mennyit kell fizetnie egy friss jogosítvánnyal rendelkező 20 éves srácnak, Petinek, aki ráadásul karambolozott is tavaly. Egy 20 éves járgányba ültettük be őt, a 650 ezer alatt elvihető Opel Calibra nem megy rosszul, menetteljesítménye 110 kW. Egyetlen csökkentő tétel az internetes ügyintézés, szerződéskötés és fizetés. Így Peti nem ússza meg 100 ezer forint alatt idén a kötelezőjét.
A piac három részre szakadt: hat biztosító folytatta az árharcot, hárman emelték áraikat, a többi társaság pedig vagy szinten tartotta, vagy csak a számára vonzó korcsoportban csökkentette tarifáit. Ezért a korcsoportért a KÖBE küzd a legjobban, a legkockázatosabbnak tekinthető ügyfeleknek is 100 ezer forint körül kínál biztosítást.
Mielőtt belevágnál, olvasd el az elemzésünket:"Csak az ár számít?"
A Netrisk.hu gyorsjelentése szerint a fiatalok egyértelműen jól járnak az idei kötelező biztosítási kampányban. Az interneten aktív, biztosítót könnyen váltó korosztály díjait több biztosító is jelentősen csökkentette. Ez elsősorban a néhány éve balesetmentesen vezetőkre igaz.
A vidéki családapa
Feri, aki már nagy rutinnal rendelkezik akár 10 ezer forintból is megúszhatja az egész éves kötelezőt. És ebbe már a baleseti adó díját is beleszámoltuk. Ő egy alig másfél éves kombival szerződik, de már 74-ben megszerezte jogosítványát, legmagasabb bónusz besorolást is megszerezte. Balesete rég nem volt, pedig mindig is ő vezette a család aktuális autóját. A Toyota, amibe beültettük szépen megy, városban tökéletes családi autó lehet. Menetteljesítménye 74 Kw.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A várhatóan az alapdíjakat tovább terhelő baleseti adó is kevésbé terheli majd azokat, akik 10-20 ezer forintot fizetnek a kötelezőjükért. A kisebb, piacra törő szereplők mellett ők a nagyobb biztosítóknál is találnak kedvező ajánlatot. Kedvezményeket is nagyobb számban tudnak igénybevenni, így a vidéki rutinos vezetők nyerhetnek legtöbbet idén a kötelezővel.
Tavaly év végi árain kínálja majd a biztosításait az Allianz, miután Nagy Márton belengette a biztosítói árstopot a napokban.
Újabb ársapkát helyezett kilátásba Nagy Márton, ugyanis nem látszik a megegyezés a biztosítókkal a lakásbiztosítások díjaival kapcsolatban.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.