Júliusban ismét megszaporodtak az idősek sérelmére elkövetett úgynevezett "trükkös" lopások. 2011. első félévében 7 idős embertől több mint 2 millió forintot zsákmányoltak - tájékoztat a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.
A módszer a régi: a 2-3 fős tolvajbanda valamilyen ürüggyel bekéredzkedett az idősek otthonába, majd a bűnelkövetők egyike elterelte a sértett figyelmét, a többiek pedig zavartalanul átkutatták azokat a "rejtett helyeket", ahol a pénzüket tartják az idős emberek. 2010-ben a számok még elrettentőbbek voltak. Több mint 20 millió forintot loptak el többnyire egyedülálló idős embertől.
Az idős emberek kiszolgáltatottá váltak a trükkös tolvajoknak, akik újabb és újabb ürüggyel igyekeznek bejutni a sértettek otthonába, rendszerint sikerrel. Legutóbb Tatabányán egy 77 éves idős asszony esett áldozatául 2 tolvajnak. Újságot vittek, majd vizet kértek, melynek a néni készségesen eleget tett. A meggondolatlan vendéglátásnak 620.000 forint lett az ára.
A statisztika szerint a trükkösök gyakran adják ki magukat, valamely szolgáltató munkatársának, és pénzvisszafizetés ürügyén kérnek bebocsátást. Fontos azonban tudni, hogy a legtöbb szolgáltatónál nincs készpénzforgalom. A túlfizetéseket átutalással, a számlákon történő jóváírással egyenlítik ki.
A hivatalos ügyben eljáró személyek fényképes igazolvánnyal igazolják magukat, de a legjobb, ha egy telefonhívással őket is leellenőrizzük. A szolgáltatónál, melyre a bebocsátást kérő idegenek hivatkoznak, utána lehet érdeklődni, hogy aznap hol, mikor terveznek óraleolvasást.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Most érkezett az NGM rendkívüli bejelentése: befagyasztják az árakat, napokon belül jöhet a rendelet
Újabb ársapkát helyezett kilátásba Nagy Márton, ugyanis nem látszik a megegyezés a biztosítókkal a lakásbiztosítások díjaival kapcsolatban.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


