Egyre több jégeső sújtja Magyarországot, ezért különösen aktuális az új akció, ami csütörtöktől indul.
Hét biztosító tette közzé a mai napon a kötelező gépjármű felelősségbiztosítása (kgfb) egyes elemeit a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) pénteki határozatai szerint, két biztosító a módosítást már az október 30-i eredeti hirdetéskor megtette, igaz nem a mellékletben, hanem a lapok belsejében.
A Népszava és a Magyar Hírlap mellékleteként megjelent tarifa módosítások, illetve - kiegészítések a PSZÁF előírásai szerint készültek.
A PSZÁF kifogása szerint az Aegon Biztosító díjhirdetményben olyan, a korábbi években érvényesített díjkorrekciós tényezőket jelölt meg partnerkedvezményének feltételéül, amelyek nem voltak egyértelműen megítélhetők a fogyasztóknak, illetve nem tette közzé a 2011. január 1. előtti kockázatviselési kezdetű szerződések bonus-malus osztályba sorolásához alkalmazandó táblát. A mostani hirdetményben ezt az eredeti tarifa kiegészítéseként megtette. A 2006 és 2010 közti időszakra évenként adta meg a kedvezményt, a bonus-malus besorolási tábla pedig 0,95-ös szorzót állapít meg az alap (A0) és a B1 kategóriára, míg a legkedvezőbb B10 kategória szorzója 0,52.
A Generali-Providencia Biztosító Zrt. és a Genertel Biztosító Zrt. hirdetményeikben nem állapított meg alapdíj kategóriát a 180 kilowatt feletti személygépkocsikra, illetve alapdíjtábláikban nem határozták meg pontosan a "természetes személy" és a "cég" fogalmát - szólt a felügyelet határozata. A Generali-Providencia közzétette a 101-180 kilowatt, illetve a 180 kilowatt feletti teljesítményű motorral rendelkező kocsik díjait, külön kezelve a magánszemélyeket négy életkori csoport szerint, illetve külön díjat határozott meg a cégekre. A Generali-Providencia leányvállalata, a Genertel a motorteljesítménytől függő díjakat tartalmazó táblákat két részre osztotta: az egyik az általános, míg a másik a VIP ügyfelekre vonatkozik. Emellett definiálta a magánszemélyt és a céget.
Az Union Biztosító Zrt. eredeti díjtarifája a díj számításának módját nem tartalmazta, ami - különösen a "Kiegészítő Bónusz Őrző biztosításhoz" kapcsolódó díjkedvezmény esetében - elbizonytalaníthatja tényleges díjuk mértékét illetően az átlagos ügyfeleket. A most közzétett kiegészítés négy módozatra közli a képletet. Egy képlet szól a közszolgálati és a partner ügyfelekre, egy-egy további pedig azokra, akik Union 24, Klub, illetve Flotta kötelezőt kötnek ennél a biztosítónál.
Az Uniqa Biztosító Zrt. partnerkedvezménye nem volt egyértelműen értelmezhető az érintett partner cégcsoportoknál alkalmazásban álló jármű-üzembentartók számára, illetve egy másik kedvezmény esetében rejtett módon (a kedvezmény címében meg nem jelenítve) volt kiolvasható csak, hogy az korábbi egészségpénztári tagokra is vonatkozik. A kiegészítés egy táblázatot és egy felsorolást tartalmaz. A táblázat a partner alkalmazotti és az egészségpénztári, valamint a 2008 vége előtt kötött nyugdíjpénztári kedvezményeket tartalmazza, külön a magán, illetve a nem magán személyekre. A felsorolás pedig a partnerként kezelt - a Porsche és a Raiffeisen csoportba tartozó - cégeket sorolja fel.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A PSZÁF határozat szerint a Wabard Biztosító Zrt. egyik hirdetményi feltétele nem felelt meg a törvény által meghatározott gépjármű-flotta fogalmának. Ennek a korrigálása nem a mellékletben, hanem a lapokban belül jelent meg szombaton az Astra előírt kiegészítésével együtt.
A PSZÁF két biztosítót, az Allianz Hungáriát és az Astrát azért bírságolta meg 1-1 millió forintra pénteken, mert az október 30-i hirdetéskor a lapok mellékletében közölt, és hibás tarifa elemeket a lapok belső oldalain korrigálta, és a mellékletben nem utaltak arra, hogy egyáltalán van, és hol található a korrekció.

Most érkezett az NGM rendkívüli bejelentése: befagyasztják az árakat, napokon belül jöhet a rendelet
Újabb ársapkát helyezett kilátásba Nagy Márton, ugyanis nem látszik a megegyezés a biztosítókkal a lakásbiztosítások díjaival kapcsolatban.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


