Genertel: casco-ébresztőt fújt a kgfb-kampány

2009. november 16. 10:47

Két és félszer több casco biztosítást kötöttek az autósok az idei kötelező kampány első napjaiban a Genertel biztosító honlapján, mint tavaly ilyenkor, és összességében a direktbiztosító honlapján végzett kalkulációk száma is a duplájára nőtt az idén, a 2008-as adatokhoz képest.


Csikós Dániel

"Ez úgy gondolom köszönhető egyrészt annak, hogy az ügyfelek mostanra valóban megértették a direktbiztosítási modell lényegét, és kihasználják az ebből adódó előnyöket, másrészt egyre nagyobb igényük van nekik is arra, amerre egyébként a piac tart: hogy nem külön kgfb-ről, és casco-ról beszélünk, hanem gépjármű biztosításról" - magyarázza Csikós Dániel, a Genertel vezérigazgatója.

Ebbe az irányba halad legújabb innovatív megoldásával a Genertel is - nem csak a manapság már minden biztosító által alkalmazott együttkötési kampánykedvezmény miatt -, amely a kötelező díjhoz szükséges paraméterek alapján egyszerűen és gyorsan rögtön kiszámítja az érdeklődőknek a casco tarifát.

"Ha az autós kötelezője mellé cascot is köt, 10 % együttkötési kedvezményt nálunk is kap, és mivel egy ügyfeleink körében végzett felmérés szerint a legtöbben az avulás mentes kártérítést tartják a legnagyobb értéknek, a kampány időszakban megkötött casco biztosítások mellé ezt is ajándékba adjuk" - mondja Sebestyén László, a Genertel értékesítési igazgatója.

Ha a casco fordulónapja nem egyezik meg a kötelezőével, az ügyfél halasztott hatályú cascot köthet, azaz a most kiajánlott tarifával a jelenlegi szerződésének lejártakor szerződik vele a Genertel.

A már említett piackutatásból kiderül az is, hogy a Genertel ügyfelek döntő többségének casco kötés esetén a legkedvezőbb díjú termék kiválasztása az elsődleges szempont, háromnegyedüket az akciók, és a különféle kedvezmények is vonzzák, kétharmaduknak különösen fontos a kiválasztott biztosító háttere, és sokan a jó hírnevet is mérlegelik a döntéskor.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

"A Genertel direktbiztosító a Generali leányvállalataként egy biztos alapokon álló nemzetközi hátterű cég, amely tapasztalataink szerint egyre fontosabb szempont mind a casco, mind a kötelező biztosítás kiválasztásánál" - mondja Csikós Dániel.

A Genertel által végzett kutatás szerint az ügyfeleknek mintegy fele a biztosító által kínált díj, és az általa nyújtott szolgáltatások aránya alapján választotta a társaság cascoját. Csábító például számukra az, hogy az óvatos, kármentesen vezető ügyfelek nem csak a kgfb, hanem a casco díjakból is kedvezményt kaphatnak. Szolgáltatás oldalon nagy népszerűségnek örvend a gyorsított kárrendezés, a Genertel 5-10 nap alatt kifizeti a károkat. Arra az ügyfelek által gyakran kifogásolt problémára pedig, hogy az ügyintézés, és a szerviz ideje alatt autó nélkül maradnak, szintén talált megoldást a biztosító: bizonyos casco módozataihoz kölcsöngépjármű szolgáltatás is választható.

Ezek mellett sokan a vezérigazgató által is kiemelt biztos anyagi háttér miatt tették le voksukat a Genertel mellett, és számítottak a jó tapasztalatok is azoknál, akik már rendelkeztek valamilyen Generteles termékkel.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 9. 17:37
A skandináv ország 20 millió korona segítséget ajánlott fel a hazánkban is jelenlévő Free Europe-nak...
Kasza Elliott-tal  |  2025. május 9. 17:26
Kicsit megkésve, de itt vannak az áprilisi adatok. VáltozásokNem adtam és vettem semmit.Osztalé...
ChikansPlanet  |  2025. május 9. 10:18
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű texti...
Holdblog  |  2025. május 9. 09:24
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?