Egyre több jégeső sújtja Magyarországot, ezért különösen aktuális az új akció, ami csütörtöktől indul.
Helyesnek bizonyultak azok az előrejelzések, melyeket a Biztosítás.hu internetes portál tett közzé a tarifák megjelenésének napján. Az első napok adatai alapján ugyanis már látszik, hogy idén novemberben 10-ből 9 autós találhat majd magának olcsóbb kötelezőt, és az átlagos díjmegtakarítás is rekordmagasságokba emelkedik.
Az autósok által eddig megkötött szerződések adatai igazolták az alkuszok előzetes várakozásait. A Biztositas.hu-n az első napon kalkuláló mintegy 50 ezer autós átlagosan, mintegy 13 100 Ft megtakarítási lehetőséggel találkozott, a biztosítót váltók spórolása meghaladta a 18 ezer forintot! Ezek az értékek jelentősen meghaladják a tavalyi 10 és 15 ezer forintos adatokat.
Szintén sokat elmond a váltók várható számáról, hogy a kampány első hétvégéjén váltók átlagdíja mindössze 25 780 Ft volt, ami közel 20%-os csökkenés a tavalyi 31 000 Ft-os átlagdíjhoz képest. Az alacsony átlagár miatt, idén novemberben, a díjukat ellenőrző autósok közel 90%-a talál majd magának kedvezőbb ajánlatot, ami egyértelműen a nagy biztosítók díjversenybe való beszállásának köszönhető.
Az eddig megkötött szerződésekből kitűnik, hogy idén elsősorban az Uniqa, az Allianz, az Aegon és a Generali számíthat pozitív szaldójú kampányra, míg a többiek - az általuk adott jelentős árengedmények ellenére - sajnos veszteséget lesznek kénytelenek elkönyvelni.
Közülük is kiemelkedik a Garancia és a Wabard, melyből az utóbbi, természetszerűen nem számíthat állománynövekedésre, hiszen a PSZÁF felfüggesztése miatt új szerződést nem köthet a kampányban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A tavalyi 700 ezer váltós rekord idén minden bizonnyal megdől majd, amit a gépjármű felelősség biztosítási törvény jövő január elsejétől való életbe lépése is elősegíthet. A Biztosítás.hu szerint nehéz megmondani, hogy mikor áll majd meg a biztosítási díjak elmúlt években kialakult folyamatos zuhanása, de az már most látszik, hogy a termék díja lassan megközelíti a károk 100%-át.

Máris árstopot jelentett be az Allianz: hajlottak Nagy Márton kérésére, jövő júniusig nincs áremelés
Tavaly év végi árain kínálja majd a biztosításait az Allianz, miután Nagy Márton belengette a biztosítói árstopot a napokban.

Most érkezett az NGM rendkívüli bejelentése: befagyasztják az árakat, napokon belül jöhet a rendelet
Újabb ársapkát helyezett kilátásba Nagy Márton, ugyanis nem látszik a megegyezés a biztosítókkal a lakásbiztosítások díjaival kapcsolatban.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


