A biztosítóknak nyilvánvalóan a makkegészséges, alkoholt, cigarettát még távolról se fogyasztó ügyfelek a kedvenceik, akiktől csak "beszedik" a biztosítási díjakat, ellenszolgáltatást azonban nagyon nem igényelnek. Néhány biztosító azonban a dohányosokból is profitál, méghozzá nem is keveset.
A Harvard Egyetem professzorai szerint számos amerikai, és nemzetközi színtéren tevékenykedő életbiztosító a dohányiparból is profitot húz, közvetlen részvénybefektetéseik révén.
A New England Journal of Medicineben megjelent tanulmány szerint számos olyan biztosító akad, amelyik az USA orvosi egyesülete, az American Medical Association ajánlásának ellenére dohányipari vállalatok papírjaival rendelkezik befektetési portfoliójában. A szerzők ezt úgy értelmezik, hogy a "biztosítók még mindig előrébb helyezik a profitot az emberek egészségénél".
Elsőre talán nem világos, hogy mi az üzlet egy életbiztosítónak abban, ha valaki tüdőrákot kap a cigarettázástól, de a szerzők ezt is megmagyarázzák. Szerintük ugyanis azáltal, hogy a dohányosok kockázati besorolásuk miatt magasabb biztosítási díjat fizetnek, már önmagában nagyobb bevételt eredményez a társaságoknak, nem beszélve a részvényeken elérhető hozamokról. Egyszóval a bagósokon duplán kaszálnak a biztosítók.
Az említett társaságok között szerepel egy New Jersey székhelyű vállalat, a Prudential biztosító, amely mintegy 264 millió dollárnyi részvénypakettel rendelkezik, olyan cégek papírjaiból, mint a Reynolds American, amely a Camel márkát gyártja, vagy a Philip Morris International, akik a Marlboro branddel büszkélkedhetnek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ők még el is ismerték, hogy valóban ennyi papírral rendelkeznek, nem úgy mint a kanadai székhelyű Sun Life Financial, akik tagadják, hogy 1 milliárd dollárral támogatnák a dohányipart, pontosabban azt állítják, hogy 100 milliárd dolláros részvénypakettjüknek alig több mint 0,005 százalékát teszik ki a dohánypapírok. A cég sajtófőnöke még azt is elmondta a Time magazinnak, hogy emellett tavaly egy milliárd dollárt költöttek kórházfelújításokra, és egyéb társadalmilag felelős tevékenység finanszírozására, ami ötszázszorosa a dohányipari befektetéseiknek.
Az Egyesült Államokban mellesleg most folynak a "harcok" a törvényhozók és a biztosítótársaságok között, többek között olyan kérdésekben, hogy felszámíthatnak-e magasabb díjat az olyan ügyfelek esetében, akiknek voltak korábban orvosi problémáik. Talán a tanulmány megjelenése után az a kérdés is napirendre kerül, hogy mennyire etikus egészségkárosító termékeket gyártó cégek papírjaiba fektetniük.

Most érkezett az NGM rendkívüli bejelentése: befagyasztják az árakat, napokon belül jöhet a rendelet
Újabb ársapkát helyezett kilátásba Nagy Márton, ugyanis nem látszik a megegyezés a biztosítókkal a lakásbiztosítások díjaival kapcsolatban.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


