Kedvező díjak és megbízható szolgáltatás - ez a két kulcsmomentum a Genertel idei évi kampányában. A tavalyi év és a MÁV-kampány egyik nagy nyertese úgy vélekedik, a dobogós hely reális az idei évben - derült ki mai sajtótájékoztatójukon.
Csikós Dániel a Genertel Biztosító Zrt. vezérigazgatója az idei év eddigi eredményeit értékelve úgy találta, hogy a "Genertel generáció" sikeres évet hagy maga mögött, amely igazolja stratégiájukat. Ugyan az idei évben tervezték bevezetni a lakásbiztosítást, ez azonban a 2009-es évre csúszott a MÁV Biztosító Egyesület miatti különleges kampányidőszakban. Annak ellenére, hogy a Genertel megnyitotta központi ügyfélszolgálati irodáját, továbbra is a direkt értékesítési csatornára helyezik a hangsúlyt, s természetesen az online alkuszokon keresztül is értékesítenek.
Terv feletti 2008-ban az évközi átkötések száma - tudtuk meg Csikós Dánieltől. Az eredeti tervekben 10 ezer kötéssel terveztek, ez 14 ezer volt. Elindult a casco értékesítése is, azonban a MÁV-kampány miatt több segédeszközt félretettek, melyeket most újra be tudnak vetni. Emiatt most érezhetően felfutóban van a termék, a tegnapi nap során 50 szerződést kötöttek. A Genertel ügyfélállománya a két gépjármű-biztosítást egybevéve már meghaladja a 100 ezret, ebből 1500 a casco állománya.
A sokat emlegetett MÁV-kampányban a Genertelnek 28 ezer új ügyfelet sikerült szereznie, az átlagdíj 41 ezer forint volt. A MABISZ harmadik negyedéves statisztikája szerint a kötelező piacán a direktbiztosító díjbevétel alapján kalkulált részaránya 1,63 százalékos.
Sebestyén László a Genertel ügyvezető igazgatója szerint az első 4 nap adatai alapján már biztosra vehető a dobogós hely. Ezt alátámaszthatja, hogy az idei év tarifájában megszüntették a kármentességi kedvezmény év közbeni visszavonhatóságát, ami azt jelenti, hogy jövőre nem lesz díjemelkedés év közben (a kárt okozó ügyfelek számára). Emellett növekedett az Alap kármentességi kedvezmény.
Fontosnak tartotta kiemelni az ügyvezető igazgató, hogy az új ügyfelek díjai megegyeznek a régi ügyfelekével, mivel nem akarnak újrakötési hullámot. A már meglévő ügyfelek többségénél pedig csak kis mértékben változnak a díjak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az első négy nap során összesen 3500 hívás érkezett a biztosítóhoz, melynek 97 százalékát kezelték. Összesen 1 366 ezer tarifálás történt meg, a tavalyi év ugyanezen időszaka alatt ez a szám csupán 355 ezer darab volt. A 2009-es díjaktól a kampányban 60 ezer kötést, illetve 25 ezer évközi kötést vár a várhatóan 2,45 milliárd forintos díjbevételű biztosító.


"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


