A tanítási időszak végeztével honfitársaink százezrei indulnak külföldi vakációra abban a reményben, hogy itthoni gondjaikat feledve, nyugodt körülmények között tudják majd kipihenni magukat. Sokan azonban ilyenkor is aggódnak: nem csupán az útközben összeszedett betegségektől, balesetektől való félelem hiúsíthatja meg az igazán gondtalan kikapcsolódást, hanem például az itthon hagyott értékek miatti szorongás is. A bajok néha nem elkerülhetőek, de megfelelő biztosítással nagy részük könnyen orvosolható. A CLB Biztosítási Alkusz alábbi áttekintése a nyugodt utazás zálogai közül mutatja be a legfontosabbakat, amelyek mostantól a biztositastipp.hu oldalon egy kattintással mind elérhetők.
Utasbiztosítás
Bár évente egyre kevesebben kockáztatnak, de a külföldre utazóknak még mindig jóval több mint a fele nem gondoskodik utasbiztosításról. Pedig az utasbiztosítás napi néhány száz forintos díja ellenében nem csupán a balesetek, betegségek kórházi és egyéb kapcsolódó költségeit térítik a biztosítók, hanem a poggyászt ért károkat is, és például egy esetleg rablás nyomán is kártérítéshez juthatunk.
Néhány fontos szempont az utasbiztosításhoz kapcsolódóan - ezúttal csak dióhéjban:
· Kár esetén mielőbb hívjuk fel biztosítónk assistance-szolgáltatását. A legtöbbször kedvezményes díjon, magyar nyelven is elérhető szolgáltatás orvos küldésén vagy a hazautazás megszervezésén kívül tolmácsszolgáltatást, vagy akár óvadékfizetést is képes biztosítani. További nyomós ok, hogy amennyiben az assistance hívását elmulasztjuk, a biztosító korlátozhatja a kártérítés mértékét.
· Lopás, rablás esetén ne feledjük értesíteni a helyi hatóságokat sem, mivel az itthoni kárrendezés során kérni fogják az ő igazolásukat is.
· Egyre több biztosító kínál olyan biztosítási csomagot, amely értékesebb tárgyak - fényképezőgép, laptop, videokamera, stb. - ellopása esetén is fizet kártérítést. Ezek feltételeiről azonban mindenképpen előzetesen tájékozódjunk!
· Egyes tevékenységek - pl. quad, vízisí, rafting, búvárkodás vagy éppen golf - esetében általában speciális kiegészítő biztosításokat is kötni kell a kockázatok fedezéséhez.
Gépjármű-biztosítások - casco akár egy hétre
A közeli országokat még ma is elsősorban autóval közelítjük meg. A hazai autók közel kétharmada nem rendelkezik cascoval, ezek tulajdonosai értelemszerűen külföldön is nagyobb kockázatot vállalnak. Kevesen tudják azonban, hogy lehetőség van rövid - egy- kéthetes vagy egyhónapos - időszakokra is teljes körű casco-biztosítást kötni. A határozott idejű casco feltételei szinte mindenben megegyeznek az éves casco-éval, így kedvező megoldást jelentenek mindazoknak, akik nem kívánnak, vagy nem tudnak egész évre szóló biztosítási fedezetet az autójukra.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Lopás- és töréskáron kívül az autó meghibásodása is komoly problémát okozhat a külföldi nyaralás során. Ma már elérhető olyan autóasszisztencia-biztosítás, amely a jármű működésképtelensége esetén téríti a javítást, a szervízbe szállítást, az autó tárolását, a továbbutazás, valamint a bérautó költségeit is.
Lakásbiztosítás
A nyaralását töltő család üresen hagyott lakása - a drága biztonságtechnikai eszközök alkalmazása ellenére - nagyobb eséllyel eshet betörők áldozatává nyáron, mint az év más időszakában. Nem véletlen, hogy sokan ezt az időszakot használják ki arra, hogy új lakásbiztosítást kössenek, illetve a régi biztosításuk esetében aktualizálják a biztosítási körbe bevont ingóságaik értékét. Bár az internetes értékesítés során egyszerűbb standard csomagokat kínálni, az igazán testre szabott biztosítások megkötése érdekében már itt is számtalan opció és értékhatár között lehet választani.
Egyszerűen, gyorsan az Interneten
A fenti rövid felsorolásból is kitűnik, hogy annak, aki biztosra akar menni, érdemes többféle biztosítás megkötését is egyidejűleg átgondolnia. Az ehhez szükséges ügyintézésre azonban éppen az utazás előtti napokban jut a legkevesebb idő.
"Szerencsére ma már valamennyi felsorolt biztosításfajta gyorsan és kényelmesen megköthető az Interneten keresztül is." - mondta Bravik Attila, az CLB ügyviteli igazgatója. "Ügyfeleink dolgát azzal is igyekszünk megkönnyíteni, hogy a biztositastipp.hu portálunkon valamennyi, a nyaraláshoz kötődő biztosítás (utas-, gépjármű-, lakás) egyetlen oldalon elérhető, áttekinthető és megköthető."

Most érkezett az NGM rendkívüli bejelentése: befagyasztják az árakat, napokon belül jöhet a rendelet
Újabb ársapkát helyezett kilátásba Nagy Márton, ugyanis nem látszik a megegyezés a biztosítókkal a lakásbiztosítások díjaival kapcsolatban.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


